Az új amerikai méreg – Crosman Nitro Venom

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro VenomA Crosman a 2011-es évben kettő új csőtörős légpuskával jelentkezett, melyek most végre Magyarországon is kaphatóak a Nimród Derringer fegyverszaküzletben. Az egyik újdonság a Crosman Optimus, mely az idén megszűnő Questet taszitotta le a gyártósorról.
A másik fegyver természetesen a cimben szereplő Nitro Venom, ami nagy várakozást keltve jött ki a piacra. Ez nagyrészben köszönhető légrugós rendszerének, és meglepően erős gyári teljesitményének.

A Nitro Venom egy új szinfolt az amerikai gyártótól, az eddig is forgalmazott Nitro Piston rendszert vegyitették a könnyedebb, letisztult kinézettel. Mivel ezelőtt még nem irtunk cikket ilyen rendszerű fegyverről, előszőr erről mondanék pár szót azoknak, akik még nem találkoztak ilyesfajta technológiával.  

Senki ne ijedjen meg ha még nem hallott a Nitro Piston kifejezésről, hiszen ezt a jólhangzó nevet a Crosman cég találta ki, a nálunk theoben vagy légrugós rendszerként ismert fegyverek ugyanazt jelentik.
A rendszer lényege, hogy a dugattyúházban a csőletörős fegyvereknél megszokott spirálrugó helyett, egy nagynyomású légkamrát találunk. Amikor felhúzzuk a fegyvert, egy ellentétesen mozgó légsűritő pálca mégjobban összenyomja a légmentesen zárt kamrában a levegőt.

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro Venom A légkamrában a gyártósoron előre betöltött levegő van, ezt nem lehet sem utántölteni, vagy leengedni belőle. Alaphelyzetben kb. 20 bar, felhúzott állapotban kb. 150 bar nyomás van a kamrában. A fegyver elsütésénél ez a pálca nagy sebességgel előre mozdul a légkamrából, egy dugattyút (és igy levegőt) maga előtt tolva repiti ki a lövedéket.
A rendszernek jó pár előnye van a rugós fegyverekkel szemben :

-Bár nem visszarúgásmentes, mivel a dugattyú a légsűritő pálcával együtt mozog, de a rugó hiánya miatt teljes mértékben rezonancia mentes.

-Nagy gyári teljesitmény. A gyártó még 1200 fps(365 m/s) sebességet is igér, ám kipróbálva a fegyvert rájöttünk, hogy ez enyhe túlzás, mivel ehhez olyan könnyű lövedéket kéne használnunk ami aligha való légpuskába. A teszt után végigolvasva a gazdagon feliratozott dobozt vettük észre, hogy apróbetűvel fel van tüntetve a valóságos és általunk is mért teljesitmény (kb. 315 m/s) . Mivel az U.S.A.-ban komoly jogi következményei lehetnek egy valótlan termék adatnak, nem kételkedünk abban, hogy a gyártónak egyszer már sikerült extrém körülmények között kihozni ezt a  teljesitményt. Nekünk nem …

-Könnyedebb és mindenképpen halkabb működés, a Crosman egyenesen 70%-kal kisebb zajhatást nevezett meg.

-A fegyvert jóval több ideig lehet felhúzott állapotban tárolni, mivel nincs rugó ami elfáradjon.

Ami még érdekes lehet a fegyver belsejével kapcsolatban az, hogy a mérnökök egy olyan légrendszert terveztek, ami pontosan beleillik a legtöbb rugós Crosman puskába is, igy nagyon egyszerű módon a teljesitmény fejében cserélhetjük rugós rendszerünket légrugósra, vagy éppen forditva. 

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro VenomA fegyvertus itt tényleg bükkfából készül, mely jóval szebb ilettve jobb minőségű a Crosmannál eddig gyakran használt „keményfánál”.
Rovátkolt, diszes előagy és markolat, kétoldalt szimmetrikus kiemelt pofadék és bordázott, gumi válltámasz, igy jobb és balkezes lövészek is használhatják.

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro VenomAz elsütőbillentyű kétfokozatú, kicsit nyúlós a sütése, viszont állitható. Ez a viszonylag kemény gyári beállitás biztonsági okból van, hiszen Amerikában nem ritka, hogy kisebb gyerkőcök kezébe kerül egy-egy ilyen fegyver, meg hát nem is versenyzésre készült.
Az elsütőbillentyű mögött találjuk a sütéshossz állitó csavart, ezt ajánlott az ideális beállitás után csavarrögzitővel fixálni.
Az elsütőbillentyű előtt van a biztositó, mely egyszerűen fizikai gátat vet a nemkivánt elsütésnek. Nem automatikusan működik.

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro VenomA cső egy 475mm hosszú, huzagolt acélcső.
Irányzék nincs a fegyveren, ezért a Crosman a puskát egy CenterPoint 3-9x32mm távcsővel adja, ami a weaver 19mm-es sinre szerelhető és 100%-osan ellenáll a légfegyver használatakor fellépő hatásoknak.
A távcsősinen található bordák akadályozzák meg azt, hogy a távcsőszerelék elmozduljon, mivel a szoritócsavarok ezek között futnak.

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro VenomA távcsősin magasitott és a dugattyúházhoz szilárd kötéssel kapcsolódik.
A csövön egy csősúlynak tűnő, műanyag dizájnelem található. Mivel műanyagból van csősúlyként nem is funkcionálhat.
A fegyvert Kinában gyártják komoly minőség ellenőrzés mellett.

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro VenomA teszt során belövőállványból 15 méterre lőttünk, JSB Diabolo Exact (0,547 g-os) lövedékkel.
A távcső csak fel lett téve a puskára, belőve nem volt, mivel csak a puska szórásképére voltunk kiváncsiak. A lőlapon 3 lövés nyoma látható. Elég meggyőző!
Az előzetes információknak megfelelően a fegyveren érezhetőek a légrugós rendszer pozitivumai, mintha nem lenne súrlódás, már a fegyver felhúzása sokkal könnyedebb mint egy rugósnál.
Lövés közben halkabb és a tény, hogy teljesen rezonancia-mentes nagyon szerethetővé teszi ezt a fegyvert.
A CenterPoint távcsövek jó pár éve forgalomban vannak Magyarországon is és bizonyitottan jól működnek a légfegyvereken.

Pozitivumok:

 -Erős gyári teljesitmény
 -Halk működés
 -Rezonancia mentes
 -Hosszabb ideig is tárolható felhúzott állapotban
 -Bükkfa tus

 Negativumok:

 -Műanyag „csősúly”
 -Gyárilag nyúlós sütés

 Technikai adatok:

 Kaliber: 4,5 vagy 5,5mm
 Teljes hossz: 1174mm
 Súly: 3440g
 Csőhossz: 475mm
 Teljesitmény: 165m/s (gyári teljesítmény – 320m/s)

 

– Vasicza Bence –

 

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro Venom

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro Venom

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro Venom

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro Venom

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro Venom

Az új amerikai méreg - Crosman Nitro Venom

 

“Az új amerikai méreg – Crosman Nitro Venom” bejegyzéshez 22 hozzászólás

    • Üdvözlöm!

      A légrugós légfegyvereket kétféleképpen lehet legyengiteni.
      Az egyik megoldás a dugattyútömitésből való lemetszés, igy annyi levegőt enged el amennyit akarunk.
      A másik „emberségesebb” megoldás, ahogy a cikkben is irtuk, egyszerűen egy rugócserével történik, vagyis egy gyengitett spirálrugó kerül a légrugó helyére.

      Válasz erre:
      „Tiszteletem!

      A légrugós légfegyvereket hogyan gyengítik 7,5 J-ra?
      Ennél a fegyvernél ez gyári megoldást jelent?

      Üdvözlettel:
      GJ_VM”

      • Tiszteletem!

        Ez nem elírás?
        A Crosman Nitro Venom légpuskába a légrugó helyére egy gyengített spirálrugót tesznek???
        Akkor mitől „légrugós” innentől?

        Üdvözlettel:
        GJ_VM

        Válasz erre:
        „Üdvözlöm!

        A légrugós légfegyvereket kétféleképpen lehet legyengiteni.
        Az egyik megoldás a dugattyútömitésből való lemetszés, igy annyi levegőt enged el amennyit akarunk.
        A másik „emberségesebb” megoldás, ahogy a cikkben is irtuk, egyszerűen egy rugócserével történik, vagyis egy gyengitett spirálrugó kerül a légrugó helyére.

        Válasz erre:
        „Tiszteletem!

        A légrugós légfegyvereket hogyan gyengítik 7,5 J-ra?
        Ennél a fegyvernél ez gyári megoldást jelent?

        Üdvözlettel:
        GJ_VM””

        • A nálunk kapható fegyverek mindegyike a dugattyútömitéses eljárással van legyengitve, mivel a légrugóból levegőt semmilyen módon nem lehet leengedni.
          A rugócsere csak egy másik megoldás lehet, és inkább érdekesség, hogy két rendszer is kompatibilis lehet a pukával, mint hasznos.

          Válasz erre:
          „Tiszteletem!

          Ez nem elírás?
          A Crosman Nitro Venom légpuskába a légrugó helyére egy gyengített spirálrugót tesznek???
          Akkor mitől „légrugós” innentől?

          Üdvözlettel:
          GJ_VM

          Válasz erre:
          „Üdvözlöm!

          A légrugós légfegyvereket kétféleképpen lehet legyengiteni.
          Az egyik megoldás a dugattyútömitésből való lemetszés, igy annyi levegőt enged el amennyit akarunk.
          A másik „emberségesebb” megoldás, ahogy a cikkben is irtuk, egyszerűen egy rugócserével történik, vagyis egy gyengitett spirálrugó kerül a légrugó helyére.

          Válasz erre:
          „Tiszteletem!

          A légrugós légfegyvereket hogyan gyengítik 7,5 J-ra?
          Ennél a fegyvernél ez gyári megoldást jelent?

          Üdvözlettel:
          GJ_VM”””

  1. Van egy ugyanezen az elven működő szigonypuskám.Ennél egy golyószelepen keresztül lehet a nyomást csökkenteni,-de növelni is- egy pumpával. Persze nem nitrogénnel van töltve. Ez a Crosman légrugós 390 € volt Párkányban,az év elején.Jó lenne a hazai árát is tudni!

  2. jo fegyverek ezek mind, csak csak az a baj hogy nagyon gyengék szoval többet ér eggy jo csuzli 7-5 jul nem vmi sok !szoval gyenge látni lehet a löszert mikor elsütöm a ravaszt! mindeggy hogy drága fegyver vagy olcso az ereje mindeggyiknek eggyforma ,szoval nemlehet itt magyarországon venni semmi jot!

  3. üdv érdeklődnék a fegyver alkatrészeinek ellátás és minősége iránt. dugattyú tömítés csőfar tömítés lehet e kapni maguknál és ha igen mennyiért? illetve a puska acél minősége biztató vagy lehet e attol tartani hogy a csőfar megkopik/hézagossá válik? válaszukat előre köszönöm

  4. Tisztelt Péter!

    A csőletörős légfegyvereknél, ha távcsővel használjuk, vajon van-e számottevő találati eltérés a gyakori „letörések” (lazulás, tágulás,
    kopás stb.) miatt? A fix csövűeknél ez gondolom nem merülhet fel.

    Csak összehasonlításként kérdezem (ha ez releváns) tehát: ez a Crosman NV vagy inkább egy Diana 31-34, esetleg Diana 350 Magnum?

    Üdv.: H.K.

  5. Öt éve használja a család.Kb2000 db Field Target Trophy 0.95 g (H&N) ment ki rajta.Ezzel a legjobb a szórása.Egy hétig volt felhúzva a tokjában.Túlélte,teljesítménycsökkenés nélkül.Feltűnően mély és élesszélű a huzagolása.A google-n volt egy videó róla, ahol egy adattáblázaton huszonháromésfél Juliskát jeleztek.A külső glancoláson kívül más karbantartást nem igényel.
    (Ha minden kínai ilyen szívós,-kezdhetjük tanulni a nyelvet)

Szólj hozzá!

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft