Crosman 2100 légpuska

A Crosman cég 1983-ban mutatta be a 2100 Pumpmaster-t a fegyverpiacon mely nem is az első pumpás PCA rendszerű légpuska volt a cégnél mivel a 760-as modellt már ennél korábban gyártásba helyezték. Teljesítményben viszont simán verte az elődöt. Érdekes, hogy az azóta igencsak megszaporodott légfegyvergyártók egyike sem élt a lehetőséggel (vagy csak én nem tudok róla), hogy ilyen rendszerű, szabályozható teljesítményű PCA puskát készítsen. Bocsánat, a szintén amerikai Daisy gyárnak van a palettáján pumpás sorozata. Pedig működésének alapja roppant ötletes. A puska előagyával üzemeltetett pumpával változtathatjuk a légkamrában összepréselt levegő nyomását, ezzel együtt fegyverünk erejét.

Kívülről

Jó formájú fegyver. Szerintem… Sokak szerint. Már az első látásra sokat ígér, többet mint az ebbe az árkategóriába tartozó puskák.  Ezt a legkönnyebben abból tudom lemérni, hogy a fegyver iránt érdeklődők, majd azt kézbevevők nagy részének a következő kérdés hagyja el az ajkait: „Miért nem fa?”
Lehetne ezt úgy is értelmezni, hogy „Ááhhh! Ugyanaz az egyszerű, műanyagból készült fegyver melyet leginkább az amerikai gyerkőcöknek készítenek amíg a fater nem vesz nekik valami rendes fegyvert.” Viszont szerintem nem erről van szó. Ebben az esetben én inkáb azt a fajta csalódottságot hallom ki a mondatból, hogy „De jó kis puska. Fém burkolat, korrekt kidolgozás, jó kis súly. Csak a fa agyazás hiányzik.” Merthogy az európai emberek inkább ragaszkodnak a tradiciókhoz a fegyvergyártás terén is és nehezebben barátkoznak meg a tengerentúlon már jó ideje hódító műanyag tus látványával. Természetesen azt már nem mindenki gondolja át, hogy egy viszonylag korrekt módon kidolgozott bükkfa tus is legalább a fegyver értékének felével növelné az árát (laza matematikai feladvány).

Ahogy említettem az imént a tus és az előagy műanyag. Emellett csak az első irányzék és a csőpalástot rögzítő gyűrű készül plasztikból. Minden más fém. Még a külső csőköpeny (mely a huzagolt acél csövet fedi) illetve az elsütő billentyű is. A belső alkatrészek zöme szintén fémből van, emiatt a fegyver méretéhez képest meggyőző súllyal bír. A kidolgozás minősége is abszolút korrekt. Nincsenek illesztési hibák vagy kidolgozási hiányosságok a fém részeken. Jó kézbe venni.

Az irányzék nem egy világbajnok darab. A vertikális állítást egy 6 fokozatú lépcsős emelővel tudjuk elvégezni. Itt tehát nem fokozatmentes az állítás. Ha pedig oldalirányú állítás szükséges akkor az irányzék rögzítőcsavarját feloldva tudjuk magát az irányzékot jobbra-balra mozgatni, majd ha megtaláltuk a kívánt pozíciót, rögzíthetjük azt. Az 1700-as éveket idéző irányzékkal precíz állítást igen nehéz elvégezni, viszont ha valakinek van perkussziós elöltöltő puskája is otthon akkor rögtön hazai pályán érzi magát.
A puskán standard méretű távcsősínt találunk amire bármilyen távcsövet fel tudunk tenni. A gyár rögtön ad is hozzá egy Crosman 4×20-as modellt. Mivel a PCA fegyverek használatakor semmilyen komoly rezonancia nem keletkezik így akár ez a kis távcső is kiválóan működik rajta. Természetesen ha valaki nagyobb teljesítményű távcsőre vágyik, hajrá! Ezen a puskán bármilyen szerelék és távcső kombináció megáll.

Töltés

A fegyer kétféle lövedékkel működik. Diabolóval és acél gömblövedékkel. MIndekettőnek van előnye és hátránya is. Attól függ, hogy milyen stílusban használjuk a puskát.
Ólom diabolóval egylövetű lesz a fegyverünk. Ilyenkor a töltőkart hátrahúzva szabaddá válik a töltővályú, amibe belehelyezzük a lövedéket majd a kart visszatólva be is nyomja a lövedéket a csőfarba. A diaboló lövedékkel tudjuk kihasználni a huzagolt cső előnyeit, így egy jól kiválasztott ólomlövedékkel kisebb szórást fogunk tudni lőni mint acélgolyóval.

Ha mégis ez utóbbit szeretnénk használni akkor először a puskatus alján lévő fedőlapocskát kell elhúznunk. Ebbe az üregbe kb. 600db acélgolyót tölthetünk ami egyrészt egy komolyabb ütközetre is elég másrészt még nehezebb lesz a fegyver. No most jön a trükk! A fegyver bal oldalán található rugós adagoló szárát hátrahúzzuk majd a fegyvert fejjel lefelé és előre döntve 18darabot berázunk a rugó elé. Mikor ez megvan, visszaengedjük az adagolót a lövedékekre. Innentől kezdve van 18 lövésünk amikor is a töltőkar hátrahúzásakor egy acélgolyó automatikusan bekerül a vályúba majd ugyanúgy csőre tóljuk mint a diabolónál.

Tehát egy töltő mozdulatot megspóroltunk ami nem nagy nyereség ha figyelembe vesszük, hogy a puskát amúgy is minden lövés előtt fel kell pumpálni.
Az acélgolyó könnyebb, így sebessége nagyobb lesz mint az ólom esetében és keménysége miatt nagyobb az „átütőereje”. Az acélgolyót, hogy a csövet ne sértse alulméretes 4,43mm.-es méretben és réz bevonattal készítik. Hogy csőre töltés után ne guruljon ki a csövön, a töltőrúd végére mágnesbetétet tettek, így az tartja a csőben elsütésig.
Fontos, hogy ha a 18 darabos rugós tárba már van acélgolyó, a töltőrúd hátrahúzásakor automatikusan beteszi azt a cső mögé. Tehát ha közben akarunk diabolót lőni akkor előtte innen vissza kell engednünk a 600db.-os tusatárba a golyókat.

Pumpálás

Tehát csőretöltöttük a lövedéket. Ezután az előagyat lenyitva majd visszazárva pumpálhatjuk fel fegyverünket. Fontos, hogy lefelé nyitáskor ütközésig mozgassuk a kart mert ebben a pozícióban szívja csak be a levegőt amit az előagy zárásakor sűrít be a kamrába. Minél többször ismételjük meg ezt a mozdulatot annál erősebb lesz fegyverünk. Számítsunk arra, hogy ezzel együtt egyre nehezebb is lesz visszazárni a pumpakart. Így amikor 12 éves gyermekünk a harmadik pumpálás után, amit eleve már csak úgy tudott abszolválni, hogy odacsípte kedvenc Jane’s Addiction-os pólóját, legörbülő szájjal jön hozzánk, ne kezdjük rögtön a „spenótos sztorit” szajkózni, mert tényleg nem egyszerű innentől a helyzet. A gyár 12pumpálásban maximalizálja a fegyver teljesítményét de oda eljutni ismét és ismét, mondjuk egy félórás lövészettel számolva nem kis meló.
Persze az eredménye is megvan. Ha nem egy magyarországi 7,5Joule-ra sterilizált fegyvert veszünk alapul, akkor egy 4,5-es, 0,5g-os lövedékkel 230m/s-os sebességet érhetünk el. Ugyanígy, ha mondjuk csak a lakásban szeretnénk gyakorolni és a szoba és konyhaajtó összenyitásával elérjük az álom 10méteres távot akkor 1-2 pumpálással már meg is van a megfelelő erő.

Lövés

Elsütéskor a fegyvernek hangja csak annyi amennyit a csövön kiáramló levegő illetve a lövedék becsapódása kelt. Szinte észrevétlenül tudjuk használni és nem zavarjuk vele a környezetünkben lévőket. A sütés precizitását nyilvánvalóan nem lehet mérni egy Weihrauch fegyveréhez, de valószínűleg a fém elsütőbillentyűnek is köszönhetően, érzetre nem rossz. Picit nyúlós de megszokható… és hát ugye a fegyver meg sem rezdül elsütéskor. Tényleg könnyű vele viszonylag jó szórást lőni miután összeszoktunk egymással.

Karbantartás

A pumpakart lenyitva belül láthatóvá válik a dugattyú mely a sűrítést végzi. Ennek végén van egy tömítés melyet érdemes finoman olajozni.
A csőtisztítás ugyanolyan módon mint egyéb légfegyvernél. Fegyverolaj és kefe kombináció de ha igazán szívünkön viseljük fegyverünk sorsát akkor a VFG cég fegyvertisztító pasztájával tudjuk tökéletesen tisztára varázsolni a csövet.
Egyébként abszolút nem szervízigényes fegyver. Alig-alig kell javítanunk PCA rendszerű fegyvert. Oka az lehet, hogy a rendszer nincs állandóan nyomás alatt és a sűrített levegő is kevésbé veszi igénybe a tömítéseket mint a CO2 gáz.

Összességében egy nagyon szerethető hobby fegyver a Crosman 2100-as.

Negatív
– irányzék

Pozitív
– minden más

Adatok
rendszer – pumpás PCA
kaliber – 4,5mm
tárkapacitás – 18db acélgömb
súly – 1810g
teljes hossz – 990mm
csőhossz – 529mm

– Vasicza Péter –

Szólj hozzá!

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft