Ekol-Voltran : Firat (Keserű – Army)

Ekol-Voltran : Firat (Keserű-Army)A török gyártású Firat gázpisztoly,mely Magyarországon Keserű Army néven kerül forgalomba, az olcsóbb kategóriába sorolható, de ebből ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, hiszen a fegyver nagyon is rendben van és élethűen másolja a már jól ismert Beretta 92-est.

Azt talán jó előre tudni, hogy Magyarországon az egyik, ha nem a legtöbbet eladott gázpisztolyról beszélünk, mely nagyban köszönhető  a jó ár-érték aránynak és megbízhatóságának, de most lássuk a vasat !

 Az Army tiszteletet keltő mérettel és kinézettel rendelkezik,mely egy önvédelmi fegyvernél nem elhanyagolható. Több mint egy kilós tömegével kifejezetten nehéz pisztoly, melyből bizony az következik, hogy az ember kétszer is meggondolja, hogy magával vigye-e egy hosszabb útra.

Ekol-Voltran : Firat (Keserű - Army)A fegyver alapja spiáterből készült (cink-alumínium ötvözet), mely körülbelül a vas sűrűségével egyezik meg, ám annál sérülékenyebb ,könnyebben kopik. Acélból a csőbetét, ütőszeg és a rugók vannak.

 A fegyver legnagyobb műanyag része a markolatlap, ami viszont sérülés esetén könnyen cserélhető. Emellett még plasztikból készült a tártalp, így nem érdemes dobálni a pisztolyt (ha valakinek ez okozna örömöt).

A pisztolyon könnyű kényelmes fogást találni, bár a kisebb kézfejjel rendelkezők hátrányban vannak, hiszen a tár dublasoros (16 töltény), eléggé vaskos, így nekik nyújtóztatni kell mutatóujjukat az elsütőbillentyű felé.Bár akárhogy nézzük, ez a megoldás mindenképp előny, hiszen 15 töltény a tárban, plusz egy csőretöltve elég egy kisebb hadsereg  harcképtelenné tételéhez.

Használat:

Ekol-Voltran : Firat (Keserű - Army)Betárazáshoz nyomjuk be a fegyver bal oldalán található tároldó gombot, vegyük ki a tárat. A tárba összesen 15 töltény fér, melyek kötésben helyezkednek el, így kevesebb helyet foglalva. Ezeket nem ajánlatos sok ideig a tárban hagyni használat nélkül (mondjuk 2-3 nap), mert a tárrugó elgyengülhet. Ezután kattanásig helyezzük vissza a megtöltött tárat a fegyverbe.

Egy határozott mozdulattal húzzuk fel a szánt,majd hagyjuk visszakoppanni. Ne próbáljuk visszakísérni, mert olyankor előfordulhat, hogy a töltény megakad és nem kerül pontosan a csőbe.

Ekkor a fegyver csőretöltött állapotban van, innentől már félautomataként működik, vagyis az elsütőbillentyű meg-meghúzásával egymás után tudunk lövést leadni.

Ekol-Voltran : Firat (Keserű - Army)A legutolsó töltény kilövése után a szán hátul meg fog akadni. Ilyenkor egyik kézzel találjunk biztos fogást a fegyveren, másikkal még egy kicsit húzzuk hátra a szánt és a szánakasztó kart lenyomva egyidőben engedjük vissza azt. (Itt már lehet visszakísérni).

 Mielőtt azt hinnétek, hogy elfelejtettem megemlíteni a bíztosító billentyűt a használat során, csak azért tettem azt, mert nem igazán ajánlott ezt a fegyvert csőretöltött állapotban szállítani. Miért nem? Ez a fajta biztosító gátolja az elsütőbillentyű használatát, de a kakas és az ütőszeg között nincs fizikai gát, így egy ütés hatására könnyen elsülhet. Bár tudom, hogy ez adott helyzetben egy plusz mozdulatot jelenthet, de ajánlott közvetlen az első lövés előtt csőre tölteni a fegyvert. 

Az Armyhoz kapunk még egy tűzijáték lövő toldatot, mely szintén spiáterből készül, úgyhogy aki szilveszterkor szeretne megőrülni az inkább szerezzen be előre egy acélból készültet (pl. Röhm RG 89-ét) melynek jóval nagyobb az élettartama.

 

Karbantartás:

Ekol-Voltran : Firat (Keserű-rmy)Ha a fegyvert gáztölténnyel használtuk, ajánlott fegyverolajjal áttörölni a csövet mert a maró, irritáló szag enyhén benne marad a fegyverben. Emellett a fegyverolajat használhatjuk a sín-szán közötti résznél is illetve a mozgó alkatrészeknél.

 

Pozitívumok:

– kedvező ár

– nagy tárkapacitás

– korrekt kidolgozás

– megbízható működés

 

Negatívumok:

– viszonylag nagy súly

– csőre töltve nem hordható

 

Technikai adatok:

Kaliber: 9mm

Súly: 1120g

Teljes hossz.: 215mm

Tárkapacitás: 15+1

Anyaga: spiáter (acél csőbetét)

 

Vasicza Bence

 

 

“Ekol-Voltran : Firat (Keserű – Army)” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Teljesen egyet értek a gáz pisztoly fizikai technikai adatainak ismertetésével ! valóban a walterekkel ellentétben viselése kényelmetlen nagy súlya miatt egyébbként én is rendbe találok mindent nála talán még annyit , h. ami nem lett említve én a ravaszt illeótve hozzájuk tartozó mozgó alkatrészeket is valódi acélból készítettem volna, és a markolaton künnyítettem volna abs felhasználásával !! köszönöm ennyit egyelőre !M. lajos !

Szólj hozzá!

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft