Pietta Pepperbox revolver

Először egy kis típustörténelem, hogy azután a cikk végén „lelőhessem” a poént.
A címben szereplő Pepperbox fegyverek legnépszerűbbek 1830-tól az Amerikai Polgárháborúig voltak Észak Amerikában, de maga a szisztéma már sokkal korábbi találmány. Már a XV. században készült olyan fegyver melynek tusába több egylövetű csövet szereltek. Ezeket egymástól függetlenül, egyesével sütötték el.
A szándék később is egyértelmű volt. Egy kis méretű, könnyen kezelhető, többlövetű önvédelmi fegyver megalkotása, kimondottan polgári használatra.


1790 körül építette Henry Nock (1741–1804) angol fegyvertervező az első klasszikus Pepperbox rendszerű de még kovás lakattal működő verzióját illetve vele egyidőben Belgiumban is elkészült az első prototípus. Mindkét fegyver a korábbi idők legnépszerűbb, dupla csövű pisztoly mintájára készült , azt  tovább gondolva – 3, 4 vagy akár 7 csővel szerelve. Ezeknél az első Pepperbox fegyvereknél a tárat még kézzel kellett továbbítani.
A csappantyú illetve a perkussziós rendszer hozta meg aztán a nagy áttörést.  Ezt a megoldást integrálták a Pepperbox fegyverekbe is, mely megoldás komoly népszerűséget hozott neki,  így megindulhatott a valódi tömeggyártás is. Természetesen ez azt is eredményezte, hogy jóval olcsóbban lehetett hozzájutni mint korábban. Bárkinek elérhetővé vált az addig csak néhány kiváltságos anyagi helyzetben élő ember birtokolta eszköz.
Néhány a korai idők Pepperbox revolverei közül: az angol Budding, a svéd Engholm és az amerikai háromcsövű Manhattan.
Egyébként maga a „Pepperbox” nevet az 1830-as években kapta és leginkább a hétköznapi,  polgári használatra utalt.

A csappantyús Pepperbox működésében hasonlított az ezidőben gyártott perkussziós revolverekre. Itt is egy külön cellákra osztott forgódobba kellett a lőport illetve a golyót betölteni. A különbség abban rejlett, hogy itt mindegyik tárfurathoz külön cső volt rendelve. Még ebben az időben is találunk olyan fegyvert ahol a tárat kézzel kell forgatni de legnagyobb részben már a kakas felhúzásával történik a tártovábbítás (single action rendszer). Majd ahogy a klasszikus revolvereknél itt is megjelenik az elsütőbillentyű húzásával mozgatott kakas és forgatott csőblokk (double action).

Az egyik probléma a Pepperbox fegyverek esetében, hogy a nagyszámú cső miatt (és ezt tetézte még a csőhossz) orrnehezek voltak. S bár az elsődleges használati szegmens a rövidtávú önvédelem, emiatt illetve, hogy nem volt hely az irányzéknak, nagyon nehéz is lett volna velük pontos lövés leadása. Az önvédelmi fegyverek használatára az akkori gyakorlat amúgy is az volt, hogy nem emelték szemhez az eszközt hanem már csípő magasságból tüzet nyitottak a szerencsétlen delikvensre. Emellett a vitás esetek ily módon történő elrendezése leggyakrabban közvetlen közelről történt. Emiatt a legtöbb gyártó sima csővel szerelte a fegyverét habár a huzagolt cső már réges-régen ismert és használt megoldás volt.

Akár a korabeli elöltöltő revolvereknél itt is előfordulhatott az úgynevezett láncgyújtás. Ilyenkor a begyulladó töltet „átég” a szomszédos lőporkamrába és egyszerre kettő, olykor több töltet is elsül. A Pepperbox-oknál ez kisebb problémát okozott hiszen a „renitens” lövedékek is saját csövön keresztül hagyták el a fegyvert és nem a revolver tokját lőtte el az ember.

A XIX. század végén volt még egy viszonylag népszerű korszaka ezeknek a revolvereknek. Ekkor már peremgyújtásos lőszeres, rövid csövű verzióival találkozunk. Az egyik legismertebb modell ebből a korból az extra rövid csővel gyártott francia Apache modell, mely állítólag a Párizs környéki bandák legnépszerűbb fegyvere volt.
A XX. században a lőfegyverek fejlődésével együtt szinte teljesen eltűntek a Pepperbox-ok a piacról. Néhány kis darabszámban gyártott típust lehet csak találni. Például az 1920-ban gyártott Mossberg Brownie, melynek 4 csöve volt és .22-es kaliberrel gyártották.

Az 1960-es évektől az elöltöltő fegyverek újra nagy népszerűségnek örvendenek a világon. Persze már leginkább a romantika és a sport jegyében. Több cég is gyárt feketelőporos revolvereket melyek kevés kivételtől az Amerikai Polgárháború alatt készített fegyverek másolatai. Szinte teljes a paletta. Talán nem is akad olyan, valaha nagy számban gyártott fegyver melynek ne lenne most készült kópiája… Nos a Pietta cég ez évben mutatta be a Nürnbergi IWA szakkiállításon új Pepperbox revolverét. Volt szerencsém kézbe venni a fegyvert és egyszerűen nem lehet nem szeretni. Annyira bumfordi… semmi sallang… le sem tagadható, hogy anno mire készítették. A fegyver alapja egyébként az 1851 Colt Navy. A tok teljesen megegyezik a nagy klasszikuséval. A különbség, hogy az egész fegyver nagyjából egy megnyújtott tár és keret. Míg az eredeti revolveren a tárat a cső tartja a helyén, itt egy zárócsavar mely elöl, a tár tengelyen kapott helyet. Töltőkar természetesen nincs a revolveren, hisz nincs hova elhelyezni. Ebből következik, hogy egy tártöltő állványra mindenképpen  szükségünk lesz a használatához. A fegyver előreláthatólag ez év őszétől kapható lesz Magyarországon.

Technikai adatok:

Gyártó: F.LLI PIETTA
Típus: Pepperbox revolver
Rendszer: SA
Súly: 1,05kg
Teljeshossz: 178mm
Cső: nincs :o)
Tárhossz: 75mm
Maximum lőportöltet: 72grain
Kaliber: .36
Ajánlott lövedék: .365 gömb
Tárkapacitás: 6db
 

– Vasicza Péter –

“Pietta Pepperbox revolver” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Vasicza Péter!

    Élvezettel olvastam a fenti cikket annál inkább, mert egy régi családi ereklye van a birtokomban!
    Egy kb. 1840 ben a Lefaucheux manufaktúra által gyártott, jól írom talán „külső gyúszeges” lőszert tüzelő kis fegyver!
    Olyan, mint a cikkben, az utolsó előtti képen látható. A családi legendárium szerint az Apache elnevezés a fegyver beceneve volt, mivel akkoriban ezt a fegyvert a kiváló rejthetősége miatt többnyire a francia alvilág körében volt a legnépszerűbb, és ezeknek a kétes egzisztenciáknak volt a beceneve az Apache. (valami együgyű kis dalocska is dicsőít egy verekedős Apacslegényt?!
    „ha megversz, is imádlak én, ….Apacs-legény..”)
    Állítalog a leggyengébb pontja éppen ez a külső-gyúszeges megoldás volt, ami miatt a legkisebb ütésre is hajlamos volt a zsebben elműködésre! Ennek a következményeit az Urak fantáziájára bízom!:-)))

    Üdvözlettel: Miklós

  2. Tisztelt Vasicza Péter!

    Tudom nevetséges kérdést teszek föl,ám a hazai fegyvertörvényekre hivatkozással kérdem hogy lesz e ebből a Pepperbox revóbol gáz-riasztó konverzió?

    Tisztelettel:Bolemányi János.

  3. Kedves Péter és Csapata!
    Nekem nagyon tetszik a honlapjuk, naponta megnézem, van, hogy többször is.
    A fegyverekkel kapcsolatos irodalom rendkívül szegényes ma Magyarországon, ezért is figyelem a cikkeket a Magazinjukban.
    Gondolom nagyon elfoglaltak, de talán üzleti szempontot is figyelembe véve, rendszeresebbé tehetnék az írásokat. Péter könyvecskéjét is megvásároltam. Bizonyára sokan vagyunk, akik örömmel vennénk a további kiadványokat, internetes cikkeket, legalább heti gyakorisággal.
    Köszönöm a munkájukat!

  4. Guten Tag,
    ich schreibe Ihnen diese Nachricht auf Deutsch und hoffe, Sie können es übersetzen.
    Ist es möglich, diesen Pietta Pepperbox Revolver zu kaufen und nach Deutschland (Germany) zu liefern? Wieviel kostet der Revolver und welche Versandkosten würden entstehen?
    Gerne erwarte ich Ihre Informationen. Bitte antworten Sie auf deutsch.
    Freundliche Grüße
    Wolfgang Fillies

Szólj hozzá!

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft