A legendás Schofiled revolver megszületéséig rögös út vezetett. Két zseniális szakember keze munkáját dicséri, úgymint Horace Smith és Daniel Baird Wesson. Történetük talán az 1850–es évekbeli vermonti közös találkozásuk után kezd érdekessé válni, hiszen innentől kezdték el dédelgetni, korszakalkotó új álmukat, az egybeszerelt fémhüvelyes lőszerrel működtethető ismétlő fegyver gondolatát. 1850–es évek elején közösen szabadalmaztattak egy fémhüvellyel még nem rendelkező, de már szerelt lőszernek mondható alsókulcsos, csőtáras ismétlő fegyvert, a Vulcanicot. A lövedéke kompakt kialakítással bírt, ugyanis belülről üreges volt, ahol a lőpor kapott helyett, majd a fenekét lezáró részben helyezték el a csappantyút, tehát különálló hüvellyel még nem rendelkezett. Természetesen ez lekorlátozta a lehetőségeket, így a fegyver sikert nem aratott.
Olyannyira nem volt népszerű, hogy 1854-ben kénytelenek voltak
cégüket eladni egy ingkészítőnek, aki valószínűleg már akkor látta a fegyverben rejlő lehetőséget, majd néhány évvel később bizony le is aratta a babérokat a Henry, majd a Winchester puskák átütő sikerével, hiszen a Vulcanic adta ezek szerkezetének alapkonstrukcióját.

Történetük 1857-ben újabb közösen szabadalmaztatott revolvert eredményezett, amelyet már a Springfieldben alapított vállalkozásuk keretein belül mutattak be. Egy évvel korábban, 1856-ban megszerezték a teljesen átfúrt revolverdob szabadalmát egy korábban a Coltnál dolgozó, Rollin White nevű konstruktőrtől, aki azt 1855-ben jegyezte be. Természetesen üzleti megfontoltságból adta át, és minden eladott revolver után jutalékot kapott. Az ekkor szabadalmaztatott revolver, már egybeszerelt peremgyújtású, fémhüvelyes lőszerrel üzemelt. Ezek voltak a Model 1 és Model 2 revolverek.

Természetesen ezen darabok még nem voltak tökéletesek, a cső nem lefelé, hanem
felfelé nyílt, illetve a dobot ki kellet venni a megtöltéshez, így újragondolták és tovább fejlesztették a konstrukciót. Így született meg a Smith & Wesson Model 3 . 44 kaliberben, amit kifejezetten a hadsereg számára terveztek. A csöve lefelé nyílt,
rendelkezett hüvely kivető ejektorral. A revolver annyira sikeres lett, hogy 1870-ben ez lett az amerikai hadsereg első rendszeresített szerelt lőszeres revolvere.

Nem sokkal ezután egy lovassági tiszt, bizonyos George W. Schofield zseniális ötlettel állt elő, amelyet benyújtott a cégnek, akik azt el is fogadták, ennek az eredménye képpen készült el a Smit&Wesson Schofield modell.
A Model 3 esetében a cső lenyitásánál szerepet játszó retesz oldásához a lövész mindkét kezére szükség volt. Schofield egyszerűsítette a szerkezetet, ötlete
alapján, a tokon elhelyezett kampós kialakítású, rugó ellenében előfeszített reteszt
használtak, így az egy kézzel is könnyen oldható és zárható volt. Ez lóháton ülve nagyban megkönnyítette használójának a revolver ürítését és újratöltését.
Ezen kívül a .44-es kalibert felváltotta a .45 Schofield így már egy könnyen kezelhető, katonai célokra is megfelelő oldalfegyvert eredményezett a módosítás, amely a határvidéken bizonyította létjogosultságát.

A légpisztoly replikánk meglehetősen jól néz ki, antikolt hatású felületkezeléssel bír, sötét szürkés színben pompázik, az éleknél pedig koptatott. A markolathéjak, amelyek természetesen műanyagból készültek fa hatásúak, és kifejezetten élethűek
 
Technikailag is kiváló, George W. Schofield által tervezett nyitási rendszer valóban
nagyszerű és praktikus, a retesz a tokon kapott helyett, oldása egy kézzel is könnyen megy. Ekkor a cső lenyílik, az automatikus hüvelykivető ejektor működésbe lép és kiemeli a lőszer imitációkat a dobból. Ha a csövet teljesen lenyitjuk, az eredetinek megfelelően visszaugrik a helyére.

A pisztolyhoz hat darab, réz színűre felület kezelt adapter hüvely jár, amelyeknek a fenekébe egy gumi gyűrűbe helyezhetők bele a 4,5 mm diaboló lövedékek. A gumigyűrűknek kettős szerepe van, a lövedékek rögzítése, illetve a
tömítés.
A pisztoly pneumatikus rendszere teljesen hasonló az Umarex féle Colt SAA revolverekkel, tehát itt is rendelkezik a kópia passzív kakasbiztosítással. Egyszeres
működésű, a kakasrúgó nem túl erős, ami engem egy kicsit zavart, olyan érzetet kelt, mintha a kisfiam játékrevolverét húznám fel, sütése meglehetősen kellemes.

Közvetlen a kakas mögött, amelynek két állása van, kapott helyett egy biztosító kapcsoló, ami nyilván nem hiányzik az autentikussághoz de ha egy XIX. századi western revolvert manapság légpisztoly köntösben prezentálnak, sajnos számolnunk kell ezekkel a technikai megoldásokkal, feliratokkal és nem maradhatnak el itt-ott a csillag fejű csavarocskák sem sajnos.

A revolver a markolat héjakat leszámítva, teljesen fém építésű, cink
öntvény. A bal oldali markolat panelt alulról lepattinthatjuk, alatta kap helyett a 12
grammos CO2 patronunk, amelyet alulról egy csavar meghúzásával tudunk aktiválni a már megszokott módon. Itt is a markolat panelnél találjuk a csavar meghúzásához használható 5 mm-es imbusz kulcsot.

A hüvelyek töltését végezhetjük kivett állapotban, de talán praktikusabb, ha bent a dobban tesszük bele a lövedékeket, ki hogy szereti. A cső becsukásához nem kell a tokon elhelyezett reteszt hátrahúzni, automatikusan bekattan a helyére. A dob furatai elölről kúposak melynek célja az, hogy a betétcső vége, ami szintén kúpos, egy rugó ellenében beleüljön megfeszített állapotban a dobba, így szigeteli a rendszert. A csőtorkolat esetében a valódi cső csak néhány milliméterrel beljebb kezdődik, huzagolási imitáció itt nincs. Ami még kicsit zavaró,
hogy a kakas nyugalmi helyzetben olyan 3 millimétert eláll a toktól.

Tárazás után jöhet a lövészet. A szerkezet olajozottan, könnyen működik, az ember már csak azt veszi észre, hogy üresen pufogtat. Az irányzékok fixek, akár az eredetin, tehát itt nem tudunk állítani, ha nem oda hord a revolver, ahová szeretnénk. A 10 méteres próbalövéseim egész jónak mondhatóak, a céltábla középére rendeztem az irányzékokat a revolver kissé alá és balra hord, de ez szerintem igazán jónak mondható.

Itt kell megjegyeznem, hogy a cső nem huzagolt, hanem sima, ennek ellenére meglehetősen pontosnak mondható, pláne, hogy akik megveszik ezen pisztolyt, nagy valószínűséggel nem lőlapra, hanem egyéb izgalmasabb célokra lövöldöznek.

A töltés nagyon gyorsan megy, amelyet bent a dobban végzek el, könnyen, hiszen a cső lenyitásával ez nagyon praktikus, ellenben egy Umarex féle Colt SAA revolveren, ahol a töltőkapu szabta kis hely, a dob pozicionálás némi ügyességet igényel.
Egy patronnal maximum 12 tár, tehát 72 lövés adható le 25-30 °C – os hőmérsékleten. A maradék gáz itt is elengedhető, ha az elsütő billentyű elhúzása közben, a kakast a toknak nyomjuk, de érdekes az, hogy a
művelet csak alacsony gáznyomás mellet végezhető el, teli patron esetében nem. 

Összevetve egy nagyon jó kis „plinker” fegyver a Schofield mely népszerű lehet a régi korok fegyverei szerelmeseinek.

Technikai adatok:
Gyártó: ASG – Action Sport Games, Dánia
Jelleg: légpisztoly
Sütési mód: SA
Energiaforrás: 12 g CO 2 patron
Kaliber: 4,5 mm (.177)
Tárkapacitás: 6 darab
Energia: 4 J maximum
Irányzékok: fix első és hátsó
Üres tömeg: 1.035 g
Teljes hossza: 320 mm
Csőhossz: 150 mm
Anyaga: cinköntvény, műanyag markolat héjak

Pozitívumok:
Nagyon élethű külső
Jó hatásfok
Csendes üzem
Könnyen újratölthető

Negatívumok:
Meglehetősen drága
Ronda lézergravírozott feliratok
Sima cső

(Senkó Sándor)

The post ASG Schofield légpisztoly appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Ezek gyerekkorom óta vonzottak, s miután minden felnőttben megmarad egy darab a gyerekségből, ez a vonzalom azóta is töretlen.

Brüsszelben minden vasárnap reggel nyolctól délután egy óráig megszámlálhatatlan sok helyen nyílnak meg a bolhapiacok. A legérdekesebbek a város pereme felé esnek, a belváros megőrzi az egyhangú drágaságot, ám ott valóban nagy fogások kerülhetnek elő. Ahogy elérkezik a délután egy óra, a piacokból semmi sem marad, ismét csöndes kereszteződés, hűs liget, áruházi parkoló, tér vagy felüljáró lesz a korábbi nyüzsgésből. A belgák fegyelmezettek, még a standok is felkerülnek az autókra, csak a szeméttel teli tárolók emlékeztetnek a vasárnap délelőttre.

Így volt ez majd húsz évvel ezelőtt is, mikor egy őszeleji vasárnapon kimentem a „hagyományosabbnak” mondható igazi bolhapiacra, a Waterloo-ba vezető út egyik kereszteződéséhez. Sokadjára jártam ott; hol találtam valamit, hol csak bámészkodtam. Viszont jól ismertem az alkalmi standokat, most is a megszokott járást követtem. Néha ismerős piacolók köszöntek is, bár ez nem szokás arrafelé. Ott minden árus olyan büszke, mintha csak ő lenne az egyedüli, akitől érdemes vásárolni.

Éppen elhagytam egy ismerős rézárust, s egy addig még soha nem látott vallon kereskedőt pillantottam meg. Főtt, fűszeres éti csigát eszegetett, kopott furgonja mindkét hátsó ajtaja tárva. Innen kínálta portékáit: zászlórúdtól kezdve temérdek horgászboton át, szerszámok, nyelek, faragott holmik, rudak, bútorok tornyosultak a platón.

Valahol, a poros, soha meg nem mozdított alsó sorokban láttam meg azt a rozsdás puskatus borítást, amely nem nagyon ütött el a többi kacattól. Megpróbáltam előszedni. Az eladó egykedvűen szemlélte igyekezetemet, nem segített, de nem is akadályozott. Ideális piacoló volt.  Nem bántam meg, hogy jó negyedórányi pakolás után találkozhattam az egész darabbal, amelyről mostanára már elmondható, hogy régi fényében, működőképesen gyarapítja szerény gyűjteményemet.

Csigaevő barátunk maga is meglepődött azon, hogy készletéből mi került elő. Ez igen nagy helyzeti előny a „flegma” vevő javára (egyébként alig vártam már, hogy túlessünk az alkun, úgy megörültem). Alkura nem is került sor, s el sem merem mondani mennyi volt a kezdő ár, amit azonnal el is fogadtam. (Akkor egyébként még belga frankban számoltunk.) Ez az a puska, amely a „La Mondiale” névre hallgat, s a mai napig rejtély számomra, hogy miképp került a míves légpuskák népes családjába. Egyszer talán erre is fény derül, de eddigi eredet kutakodásaim nem jártak sikerrel. Nem segített az internet sem.

Az azóta eltelt időben komoly átalakuláson ment át a puska. Nem estem neki azonnal, csupán tárolható állapotba szerettem volna hozni. Nem volt könnyű dolgom. Ezt a légfegyvert semmiért sem szerethették korábbi gazdái. Pedig megérdemelte volna úgy is, mint puska, de úgy is mint műszaki alkotás, hiszen valóban szép és gondos munka. Különlegessége az oldalmozgó, rugós csőrögzítő; a nagyon szép sátorvas és a halbőrzött diófa tusa, valamint az, hogy az összes fém alkatrész  préselés mentes, egyedi acéltermék.

Bizalmas beszélgetésekből kiderült, hogy egyes piacolók művileg is „antikolnak”. Hagyják, hogy verje az eső a darabot, ezt-azt kiszednek belőle vagy elrontanak benne. Vannak jobb érzésűek, akik ugyan mesterkednek, de nem tesznek nagyobb kárt a portékákban, csak „koszolnak”, hogy a vevőnek legyen egy kis sikerélménye a „rendbe hozással”. Néhányan meg egyszerűen unhatják a ki-bepakolást, s a hanyagság miatt valóban kacat lesz idővel mindenük.
Csupa rozsda volt ez a szegény légpuska is. Köszönhetően a jó minőségű acélnak, a cső, a csavarok és a belső szerkezet egy része megmenekült. Ágyazata esőverte és napszítta szürke, mindenütt por borította. Csak nagy sokára derült ki, hogy szép diófából készült. A legkiábrándítóbb a csőrögzítés teljes hiánya volt. Ez elkedvetlenített, szépen talonba került a szerzemény, ment tovább az élet, kevés szabadidő, miegymás. Néha elővettem, aztán ismét évek teltek el. Zavart, hogy nem jutottam semmi használható információhoz vele kapcsolatban.

Néhány éve aztán idő tekintetében jobb lett a helyzet. Sok minden egyéb mellett elkezdtem régi dolgaimat rendezni, illetve rendbe szedni. Így került elő ismét a puska, amely Martin Bilak, belga mester műhelyében készült, Liege-ben. „La Mondiale”-nak nevezték el. Mindez a 480 mm hosszú cső fölső, hátsó harmadába vésett feliratból derül ki. A felirat mívesen vésett, a fegyver neve ezüst berakással készült:

BREVET BELGE  „LA MONDIALE”  MARTIN BILAK FT D’ ARMES LIEGE (francia)
(Magyarul: „La Mondiale” készült Belgiumban Martin Bilak liege-i műhelyében.)

Ami a fegyver nevét illeti: olasz, határozott névelős nőnemű főnév. Jelentése: világraszóló vagy világbajnokság.¬ Ilyen szempontból még nem kutattam a gyártási évet, de elképzelhető, hogy valamelyik világbajnokság emlékére vagy tiszteletére is készülhetett.¬

A puska teljes hossza 1060 mm, a cső huzagolt, kalibere 4,5 mm. Sok munkaórába került, míg sérülésmentesen sikerült szétszedni, rozsdátlanítani. Rugót, tömítéseket, bőrözést persze cserélni kellett és kis segítséggel lőhetővé is vált (kézzel kellett a csőfart leszorítani). Külön élvezet volt az ágyazat rendbe tétele, amely során fapótlásra is sor került, viszont a finomcsiszolás és alapozás után nagyon szép lett a diószín. Ismerős asztalostól hallottam, hogy egyszerű bronz napolajjal igen jó alapozást lehet elérni. Igaza lett. A politúrozás már csak türelemjáték, mint tudjuk.

A legfontosabb azonban még mindig csak a rajzaimon szerepelt. Azon gondolkodtam, hogyan lehetne az általam ismeretlen csőrögzítőt legalább kitalálni. Minden apró ütésnyomot, méretet és lehetőséget számba véve kireszeltem egy hevenyészett rögzítőt (ezzel már a cső egyébként rögzült, csak nehézkesen ki-be kellett helyezni). Elhatároztam, hogy keresek egy fegyvermestert, aki hajlandó meghallgatni elképzeléseimet, nem gondolja, hogy okoskodok, s bízik a műhelyében, hiszen ilyet még biztosan nem csinált.

Nos, találtam is jó fegyverjavító műhelyt Sümegprágán, amelyet Kovács László fegyvermester vezet. Személyében vállalkozó, intelligens szakemberre találtam, s ígéretéhez híven, műhelyében meg is oldották a rugós, oldal záró/reteszelő csőrögzítőt. Vélhetően az eredeti is így működhetett. A gyakorlatban a bal kéz hüvelyk és mutató ujjaival – kis gyakorlás után – rugó ellenében nyomással és emeléssel oldani lehet a csövet; letörni és tölteni hagyományosan, majd ismét a fenti rögzítő manőver. A cső igen szilárdan zárul, a rögzítő meghibásodása – szakszerű használat mellett – gyakorlatilag kizárt.

Egy-két hónapja már sok céltáblát elhasználtam vele, azonban belőve még nincs, így eddig csak velem barátságos (amit meg is értek). De, ami késik – ugyan múlik -, viszont annyit nem várok vele, mint a renoválással. Esetleg még barnítás is szóba jöhet, de nem tudom volt-e eredetileg így kezelve, talán igen.

A történet befejezetlen, hiszen a puska második élete most kezdődik. Ha bárkinek kedve támad, nyugodtan kutakodjon a puska után, s ha sikeres, tudassa velem, mikor, pontosan hol és milyen alkalomból is készült ez a remek darab.

Hatvani Károly
hatvanikaroly@gmail.com

The post „La Mondiale” Egy veterán légpuska története appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.