A legendás Schofiled revolver megszületéséig rögös út vezetett. Két zseniális szakember keze munkáját dicséri, úgymint Horace Smith és Daniel Baird Wesson. Történetük talán az 1850–es évekbeli vermonti közös találkozásuk után kezd érdekessé válni, hiszen innentől kezdték el dédelgetni, korszakalkotó új álmukat, az egybeszerelt fémhüvelyes lőszerrel működtethető ismétlő fegyver gondolatát. 1850–es évek elején közösen szabadalmaztattak egy fémhüvellyel még nem rendelkező, de már szerelt lőszernek mondható alsókulcsos, csőtáras ismétlő fegyvert, a Vulcanicot. A lövedéke kompakt kialakítással bírt, ugyanis belülről üreges volt, ahol a lőpor kapott helyett, majd a fenekét lezáró részben helyezték el a csappantyút, tehát különálló hüvellyel még nem rendelkezett. Természetesen ez lekorlátozta a lehetőségeket, így a fegyver sikert nem aratott.
Olyannyira nem volt népszerű, hogy 1854-ben kénytelenek voltak
cégüket eladni egy ingkészítőnek, aki valószínűleg már akkor látta a fegyverben rejlő lehetőséget, majd néhány évvel később bizony le is aratta a babérokat a Henry, majd a Winchester puskák átütő sikerével, hiszen a Vulcanic adta ezek szerkezetének alapkonstrukcióját.

Történetük 1857-ben újabb közösen szabadalmaztatott revolvert eredményezett, amelyet már a Springfieldben alapított vállalkozásuk keretein belül mutattak be. Egy évvel korábban, 1856-ban megszerezték a teljesen átfúrt revolverdob szabadalmát egy korábban a Coltnál dolgozó, Rollin White nevű konstruktőrtől, aki azt 1855-ben jegyezte be. Természetesen üzleti megfontoltságból adta át, és minden eladott revolver után jutalékot kapott. Az ekkor szabadalmaztatott revolver, már egybeszerelt peremgyújtású, fémhüvelyes lőszerrel üzemelt. Ezek voltak a Model 1 és Model 2 revolverek.

Természetesen ezen darabok még nem voltak tökéletesek, a cső nem lefelé, hanem
felfelé nyílt, illetve a dobot ki kellet venni a megtöltéshez, így újragondolták és tovább fejlesztették a konstrukciót. Így született meg a Smith & Wesson Model 3 . 44 kaliberben, amit kifejezetten a hadsereg számára terveztek. A csöve lefelé nyílt,
rendelkezett hüvely kivető ejektorral. A revolver annyira sikeres lett, hogy 1870-ben ez lett az amerikai hadsereg első rendszeresített szerelt lőszeres revolvere.

Nem sokkal ezután egy lovassági tiszt, bizonyos George W. Schofield zseniális ötlettel állt elő, amelyet benyújtott a cégnek, akik azt el is fogadták, ennek az eredménye képpen készült el a Smit&Wesson Schofield modell.
A Model 3 esetében a cső lenyitásánál szerepet játszó retesz oldásához a lövész mindkét kezére szükség volt. Schofield egyszerűsítette a szerkezetet, ötlete
alapján, a tokon elhelyezett kampós kialakítású, rugó ellenében előfeszített reteszt
használtak, így az egy kézzel is könnyen oldható és zárható volt. Ez lóháton ülve nagyban megkönnyítette használójának a revolver ürítését és újratöltését.
Ezen kívül a .44-es kalibert felváltotta a .45 Schofield így már egy könnyen kezelhető, katonai célokra is megfelelő oldalfegyvert eredményezett a módosítás, amely a határvidéken bizonyította létjogosultságát.

A légpisztoly replikánk meglehetősen jól néz ki, antikolt hatású felületkezeléssel bír, sötét szürkés színben pompázik, az éleknél pedig koptatott. A markolathéjak, amelyek természetesen műanyagból készültek fa hatásúak, és kifejezetten élethűek
 
Technikailag is kiváló, George W. Schofield által tervezett nyitási rendszer valóban
nagyszerű és praktikus, a retesz a tokon kapott helyett, oldása egy kézzel is könnyen megy. Ekkor a cső lenyílik, az automatikus hüvelykivető ejektor működésbe lép és kiemeli a lőszer imitációkat a dobból. Ha a csövet teljesen lenyitjuk, az eredetinek megfelelően visszaugrik a helyére.

A pisztolyhoz hat darab, réz színűre felület kezelt adapter hüvely jár, amelyeknek a fenekébe egy gumi gyűrűbe helyezhetők bele a 4,5 mm diaboló lövedékek. A gumigyűrűknek kettős szerepe van, a lövedékek rögzítése, illetve a
tömítés.
A pisztoly pneumatikus rendszere teljesen hasonló az Umarex féle Colt SAA revolverekkel, tehát itt is rendelkezik a kópia passzív kakasbiztosítással. Egyszeres
működésű, a kakasrúgó nem túl erős, ami engem egy kicsit zavart, olyan érzetet kelt, mintha a kisfiam játékrevolverét húznám fel, sütése meglehetősen kellemes.

Közvetlen a kakas mögött, amelynek két állása van, kapott helyett egy biztosító kapcsoló, ami nyilván nem hiányzik az autentikussághoz de ha egy XIX. századi western revolvert manapság légpisztoly köntösben prezentálnak, sajnos számolnunk kell ezekkel a technikai megoldásokkal, feliratokkal és nem maradhatnak el itt-ott a csillag fejű csavarocskák sem sajnos.

A revolver a markolat héjakat leszámítva, teljesen fém építésű, cink
öntvény. A bal oldali markolat panelt alulról lepattinthatjuk, alatta kap helyett a 12
grammos CO2 patronunk, amelyet alulról egy csavar meghúzásával tudunk aktiválni a már megszokott módon. Itt is a markolat panelnél találjuk a csavar meghúzásához használható 5 mm-es imbusz kulcsot.

A hüvelyek töltését végezhetjük kivett állapotban, de talán praktikusabb, ha bent a dobban tesszük bele a lövedékeket, ki hogy szereti. A cső becsukásához nem kell a tokon elhelyezett reteszt hátrahúzni, automatikusan bekattan a helyére. A dob furatai elölről kúposak melynek célja az, hogy a betétcső vége, ami szintén kúpos, egy rugó ellenében beleüljön megfeszített állapotban a dobba, így szigeteli a rendszert. A csőtorkolat esetében a valódi cső csak néhány milliméterrel beljebb kezdődik, huzagolási imitáció itt nincs. Ami még kicsit zavaró,
hogy a kakas nyugalmi helyzetben olyan 3 millimétert eláll a toktól.

Tárazás után jöhet a lövészet. A szerkezet olajozottan, könnyen működik, az ember már csak azt veszi észre, hogy üresen pufogtat. Az irányzékok fixek, akár az eredetin, tehát itt nem tudunk állítani, ha nem oda hord a revolver, ahová szeretnénk. A 10 méteres próbalövéseim egész jónak mondhatóak, a céltábla középére rendeztem az irányzékokat a revolver kissé alá és balra hord, de ez szerintem igazán jónak mondható.

Itt kell megjegyeznem, hogy a cső nem huzagolt, hanem sima, ennek ellenére meglehetősen pontosnak mondható, pláne, hogy akik megveszik ezen pisztolyt, nagy valószínűséggel nem lőlapra, hanem egyéb izgalmasabb célokra lövöldöznek.

A töltés nagyon gyorsan megy, amelyet bent a dobban végzek el, könnyen, hiszen a cső lenyitásával ez nagyon praktikus, ellenben egy Umarex féle Colt SAA revolveren, ahol a töltőkapu szabta kis hely, a dob pozicionálás némi ügyességet igényel.
Egy patronnal maximum 12 tár, tehát 72 lövés adható le 25-30 °C – os hőmérsékleten. A maradék gáz itt is elengedhető, ha az elsütő billentyű elhúzása közben, a kakast a toknak nyomjuk, de érdekes az, hogy a
művelet csak alacsony gáznyomás mellet végezhető el, teli patron esetében nem. 

Összevetve egy nagyon jó kis „plinker” fegyver a Schofield mely népszerű lehet a régi korok fegyverei szerelmeseinek.

Technikai adatok:
Gyártó: ASG – Action Sport Games, Dánia
Jelleg: légpisztoly
Sütési mód: SA
Energiaforrás: 12 g CO 2 patron
Kaliber: 4,5 mm (.177)
Tárkapacitás: 6 darab
Energia: 4 J maximum
Irányzékok: fix első és hátsó
Üres tömeg: 1.035 g
Teljes hossza: 320 mm
Csőhossz: 150 mm
Anyaga: cinköntvény, műanyag markolat héjak

Pozitívumok:
Nagyon élethű külső
Jó hatásfok
Csendes üzem
Könnyen újratölthető

Negatívumok:
Meglehetősen drága
Ronda lézergravírozott feliratok
Sima cső

(Senkó Sándor)

The post ASG Schofield légpisztoly appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

A gyűjtemény új darabja

Nagyon örültem, amikor a szokásos keresgélésem közepette, a Crosman honlapján felfedeztem, a legendás Remington M1875 revolver légpisztoly replikáját, de akkor még nem volt elérhető hazánkban. Tűkön ülve ugyan, de kivártam azt a cirka egy évet, mire végre birtokba vehettem és gyönyörködhettem benne. Hát megérte. Várakozásaimnak megfelelő volt a látvány, gyönyörű nikkelezett felület kezelés, elegáns fehér színű műanyag markolat héjak. Amikor első esetben felhúztam a kakast, a szokottnál szebben csilingelt, ahogy a revolver dobja fordult és a rögzítő felugrott a helyére, karakteresebb hangja van, mint egy Umarex féle békéltetőnek. A revolverhez kétszer hat darab adapter hüvely jár, az egyik hatos csomag az acélgolyók, míg a másik, a szoknyás diaboló lövedék befogadására alkalmas. A kis csillagfejű csavarok, illetve a fehér színű lézergravírozott feliratok látványa már nem is zavar. A revolver nagyon megnyerő, a gyártó kiváló darabbal örvendeztette meg a célközönséget. Egy biztos, ezt a darabot megtartom, bárhogy is muzsikál, mert külleme mindenképpen elnyerte tetszésemet.

Néhány gondolat a nagy elődről

A perkussziós revolverek sikere a polgárháború után is folytatódott, a piacot elsősorban Colt revolverei uralták, de Remington forgópisztolyai is meglehetősen népszerűek voltak. A szerelt lőszer megjelenése újabb lendületet adott a revolverek fejlődésének. Itt elsősorban a Smith & Wesson forgópisztolyok voltak úttörők, köszönhetően a teljesen átfúrt forgódob szabadalmi jogának, amelyet Ők birtokoltak akkoriban, mivel a nagy Samuel Colt akkor még nem sok fantáziát látott a dologban. A polgárháború végétől indult útjára a konverziós revolverek fénykora is, ahol az elöltöltős modellek, szerelt lőszer befogadására lettek átalakítva. Aztán 1873-ban a Colt cég által piacra dobott első fémhüvelyes, szerelt lőszeres revolver, a Colt M1873 Single Action Army, mérföldkövet jelentett a fegyverek történetében. Erre válaszul a Remington cég sem váratott sokáig magára, és 1875-ben piacra dobta, a Remington M1875 Single Action Army revolverét. A korábbi New Model Army, ami a polgárháborúban mindkét oldalon igen kedvelt revolvernek számított, a cég számára már kitaposta az ösvényt, azonban mégsem tudott soha a Colt féle revolverek által uralt piacon egyenrangú vetélytársá válni. Annak ellenére, hogy fegyvereit, mind a revolverek, mind a puskák terén, a megbízhatóság és minőség jellemezte. Ez ugyanúgy igaz, az első szerelt lőszeres M1875-ös modellre is. A New Model Army forgópisztolyokon lévő töltőkar, meglehetősen különleges vonalvezetést adott a revolvereknek, amelyet az 1875-ös modellen is megtartottak egy hasonló kialakítású lemezzel, amely robosztusabbá és összetéveszthetetlené tette, a többi korabeli, elsősorban Colt féle rövid oldalfegyverektől. A revolver készült hosszabb, 190 milliméteres és rövidebb, 140 milliméteres csővel is. Kalibere is változatos volt, úgymint: 44. Remington, 44-40 Win és 45 LC. Szerkezete és működése a Colt féle revolverekkel szinte teljesen megegyezett. Rendelkezett töltőkapuval és természetesen hüvely kivető ejektor rúddal is. A cső tetején az alábbi felirat volt olvasható: „E Remington & Sons, Ilion, New York , United States”.  A cég a revolvert 1875 és 1889 között gyártotta és mintegy 25.000db. készült belőle. A revolvert előszeretettel használták az amerikai-mexikói határon, ott ragadt rá az „Outlaw” név is. Pontosságának, megbízhatóságának köszönhetően, népszerű revolvernek számított. Egyes modelleken a sátorvasra helyeztek egy karikát, amellyel a lövész egy zsinórral magához tudta erősíteni a revolvert. Nem véletlen, hogy a Colt Single Action Army és Schofield revolverek után, napjainkban ez a harmadik western kópia, amely légfegyver köntösben mutatkozik be, sokunk nagy örömére.

Vizsgáljuk meg közelebbről

Sok újdonságot szerkezetileg nem rejt a kópia azoknak, akik már találkoztak Umarex, vagy ASG féle légrevolverrel.  A bal oldali markolathéjat lepattintva helyezhető el a 12 grammos CO2 energiaforrásként szolgáló patron. A sátorvasból kiálló hernyócsavarral aktiválható a szokott módon, de itt a meghúzására szolgáló kulcs nem a markolat héjból áll ki, hanem abban, található, a számára kialakított fészekben.

Tehát, azt onnan tudjuk kivenni, ami egy L alakú hat milliméteres imbusz kulcs, ez a megoldás nekem jobban tetszik, mint a kiálló verzió, hiszen így nem kell attól tartani, hogy meghúzáskor eltörik a markolat héj. A revolver természetesen hatlövetű, S.A. működésű, valamint nem utolsó sorban rendelkezik passzív kakasbiztosítással is. Ennek okán hatra is tölthetjük, ellentétben az igazival. Az adapter hüvelyek réz színűre vannak felület kezelve, fenekükben gumigyűrűvel, ahová az acélgolyó illetve diaboló lövedékek helyezhetőek be. A diaboló kivitelű feneke, külön el van látva a lövedék szimbólumával, elkerülve ezzel az összekeverés lehetőségét. A revolver nagyon élethű, kis túlzással teljes mértékig követi nagy elődje minden részletét, persze azért akad néhány bosszantó részlet, ami egyből szembetűnik. Elsőre az, hogy a markolat héjakat nem csavar rögzíti, tehát mint az eredetin a két héjat egy átmenő csavarral rögzítik a sátorvashoz. Itt csak a fehér színben pompázó markolathéjak vannak, semmi csavar, se annak imitációja. Ez megint érdekes, hiszen ez a colktokra jellemző elsősorban, az Umarex mégsem ezt a megoldást választotta légpisztolyain, miért? Talán mert a mintául szolgáló darab pont olyan volt és a tervező nem volt annyira jártás a kérdésben… Ki tudja…

Kivehető a forgódob

Meglehetősen pozitív, hogy a forgódob, ahogy az eredetin, esetünkben is kivehető, a tokon erre szolgáló gomb megnyomásával a tengely kihúzható és a nyitott töltőkapun keresztül az kiemelhető. A forgódob kialakítása érdekes, mély felhasítások vannak a töltény űrökben. A forgódobon körbe egyenletes barázdák láthatóak, még nikkelezve is, ezek a forgácsoló szerszám nyomai, nagyobb előtolás, nagyobb termelékenység, gazdaságosság, az a XXI. század, de csak közelről kivehető és nem igazán zavaró.

Biztosító tolóka

Nem okozott nagy meglepetést, amikor az elsütő billentyű előtt megpillantottam azt a bizonyos biztonsági „csúszkás-tolókás” kapcsolót, ami legalább könnyen jár. Piros pont-tűzkész, kibiztosított állapot, fehér pont-bebiztosított állapot. Bebiztosított állapotban, az elsütő billentyű nem elhúzható, a kakas nem megfeszíthető. Mivel ez egy egyszeres működésű revolver, a kakas bőven elegendő lenne, mint „biztonsági-biztosító” funkciós elem, ámbár ennek a megoldásnak lehet egy kellemetlen oldala is. Ha egy laikus kezébe kerül a revolver és bebiztosított állapotban elkezdi, vagyis elkezdené a kakast megfeszíteni és erőlteti, a szerkezetet még akár sérülhet is, alkatrésztörés is bekövetkezhet. A gyártó valószínűleg ezt megelőzendő döntött a külön biztosító gomb használata mellett.

A revolver anyagai

A markolat héjak műanyagból készültek, szép, impozáns fehér színben, egyfajta elefántcsont stílust utánozva. Érdekesség gyanánt megemlíteném, hogy egy videó megosztón láttam már olyat, pont ezen revolver esetében, hogy a markolat héjakat tűvel megkarcolták, utánozva egy öreg, mondjuk 150 éves markolat repedéseit, majd valami festékkel, páccal bekenve és letörölve azt száradás után valóban olyan hatást keltett, minta másfél évszázados öreg elefántcsont markolat lenne.

A revolver teljesen fém építésű, ám ez a fém, a jól megszokott spiáter, azaz cink-aluminium ötvözet, nevezik még zamaknak is. Ez egy nagyon alacsony szilárdságú ötvözet, kiválóan önthető, ez az oka annak, hogy a legtöbb gáz és légfegyver ilyen anyagból készül, hiszen ezzel a leggazdaságosabb a gyártás. Ha leseik nagyon könnyen eltörhet, illetve a kopási hajlama rendkívül magas. Itt jegyezném meg, a revolver nikkelezett felület kezelést kapott, ami a kopás szempontjából nagyon kedvező, tehát egy kemény bevonattal látták el, ami úgymond megnöveli ezen alkatrészek élettartamát, gondolok itt elsősorban a forgódob fogas koszorújára. De a szerkezet működését szolgáló további alkatrészek, mint a dobléptető, a dobrekesztő, nem kapott ilyen felület kezelést, így azok könnyebben kopnak, igaz ez még a dobtengelyre is, ami szintén nem kapott nikkel bevonatot. Érdekes az ejektor rúd gyönyörűen le van felület kezelve, de annak funkciója az ilyen revolvereknél nem számottevő, hiszen itt maguktól kiesnek a hüvelyek a tárból. Tehát a valóban, mehanikai terhelésnek és kopásnak kitett alkatrészek, a forgódob koszorúját leszámítva nem nikkelezettek, így azok élettartama bizony véges lehet.

A csavarok, valamint rúgók acélból készültek, természetesen az előbbiek csillagfejűek (philips), ennek oka, talán apró mivoltuk, hogy összeszerelés, vagy esetleg egy garanciális javítás során többször szét – és összeszerelhető legyen, amit egy normál kialakítású egyhornyú csavarfej nem biztos, hogy hosszú távon bír.

Feliratok

A revolver feliratokkal bizony jól el van látva, baloldalon az 1875-ös modellt oly jellemző háromszög alakú lemezen, a Remington, a tokon a forgódob alatt a kaliber jelzés, 177 cal (4,5 mm) BB kicsit hátrébb pedig az 1875-ös évszám olvasható. A jobb oldal kissé gazdagabb, jól teleírták, elsősorban a biztonságra utaló felhívások olvashatóak, illetve itt található a revolver számjelzése is. A felíratok a jól megszokott fehér színben, lézer gravírozással készültek, valahogy a nikkelezett felületen annyira nem zavaróak.

Az irányzékra nem lehet panaszunk

Egy sportlövő, ha kezébe venné és célra emelné a revolvert, biztosan megjegyezné: hát a célkép bizony eléggé puritán. Igaz, de autentikusan követi elődjét és az izgalmas plinker lövészethez szerintem kiváló. Természetesen acélgolyóval és diaboló lövedékekkel is kipróbáltam 10 méteren mit is tud a kópia.

A végeredménnyel elégedett voltam. Acélgolyós lövészet esetén egy hatos sorozatból, a legjobb négy lövés 30 milliméter belüli körön ért célt, ami igazán jónak mondható, míg diaboló esetében ugyanezen felállással 20–22 milliméter az eredmény, ami egyenesen kiváló, persze a másik két eltévedt lövedék valószínűleg nem a revolver, hanem a kezem hibája volt. A revolver betétcsöve huzagolatlan, ez a valódi cső, csak jó pár milliméterrel a csőtorkolat alatt kezdődik, hiszen a gyártó huzagolási imitációval látta el azt, mintha egy valódi, éles, .45 – ös revolverrel lenne dolgunk.

Acélgolyó, vagy diaboló?

Tehát a kópiához kétszer hat darab hüvely adapter jár, megkülönböztetve melyikbe milyen muníció dukál. Én személy szerint az acélgolyót kedvelem jobban, gyorsabban újratölthető a revolver, akár a nyitott töltőkapun keresztül is, úgy hogy bent vannak a forgódobban az adapterek, persze igaz ez a szoknyásra is, de azért ott mégis lassabb a folyamat. Az utóbbi esetében, ügyelni kell arra, hogy helyes pozícióba tegyük bele a gumi gyűrűbe, a BB estében ilyen nincs, azt mindegy, hogy hogyan fogjuk meg és toljuk a „csappantyú” fészekbe. A revolver lőtávolsága is meglepő volt, még érdemi találatokat tudtam ejteni 40 méteres távolságból is egy 300 milliméter átmérőjű fémcélon, azaz egy régi serpenyőn. Még inkább meglepett, hogy már tizenhetedik alkalommal töltöm újra a tárat és még lő a revolver, tehát egy széndioxid patronnal 102 darab gömblövedéket lőttem ki, anélkül, hogy patront cseréltem volna. Igaz, rettentően nagy hőség volt.

Ez nem játék!

Néhány gondolatban elengedhetetlennek tartom, hogy elmondjam, nem szabad alábecsülni az ilyen és ehhez hasonló légpisztolyokat. Bár csak maximálisan 3, esetleg 4 joule energiával bírnak, mégis, szerencsétlen esetben, bizony könnyen megtörténhet a baj, egy önfeledt szórákozásnak indult délutáni kikapcsolódás során. Mind az acélgolyó, mind a szoknyás lövedék csúnyán vissza tud pattanni és vissza is pattan, a védőszemüveg minden esetben kötelező, továbbá a lövészet helyszínét is úgy kell megválasztani, hogy az a biztonsági szabályoknak tökéletesen eleget tegyen. Tudjuk, mi van a cél mögött, a közelben se legyen senki és semmi, ha egy gellert kapott golyó vaktában elindul a maga útján!

– Senkó Sándor – 

The post Crosman Remington 1875 légpisztoly appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Az olaszországi Pietta fegyvergyártó vállalat 1964 óta gyárt elöltöltős revolvereket. Elsőként francia, majd amerikai megrendelésre kezdték el készíteni az amerikai polgárháborús fegyverek másolatait. Azóta a Pietta cég már vezető szerepet tölt be történelmi fegyverreplikák gyártásában. Először az 1851-es Colt Navy revolvert kezdték gyártani, amely ma is az egyik legsikeresebb és legelterjedtebb fegyverük az összes közül mind a lövészek, mind pedig a gyűjtők körében. A fegyver ár-érték aránya abszolút optimális. A Pietta fegyverekhez Magyarországon is reális áron lehet hozzájutni, valamint a cserealkatrészeket olcsón lehet hozzájuk beszerezni.

Az első 1851-es revolverem is egy Pietta gyártmány volt, amelyet 15 évvel ezelőtt vásároltam a Nimród-Derringer fegyverüzletben Vasicza Péter fegyverboltos barátomtól.

Azóta más gyártók Colt Navy revolvereihez is hozzájutottam, majd ismét a Pietta revolvernél kötöttem ki. Ennek nagyon egyszerű oka van, amelyet a következőkben részletesen kifejtek.

A Pietta fegyvergyár 2016-ban komoly fejlesztéseket vitt véghez mind formai, mind nyersanyagok, illetve technológia tekintetében is.

A 15 évvel ezelőtti revolverhez képest a változás már első ránézésre szembetűnő: a gyártó megváltoztatta a markolat formáját, így sokkal esztétikusabb lett a fegyver és kényelmesebb lett a fogása is. Nem utolsó sorban az új markolat miatt a revolver tökéletes autentikus külsőt kapott. A fejlesztések az 1851 Colt Navy revolvereken:

1. Tehát az új, kényelmes és autentikus markolat megjelenése a régi, Griswold and Gunnison revolverekre emlékeztető vékony markolat helyett.
2. A precíziós öntéssel készült, feketített felületű és hosszabb elsütő billentyű megjelenése, amelynek a kakassal érintkező sarkai le vannak kerekítve. Ezáltal a sütés sokkal finomabb és gördülékenyebb, mint az élesre köszörült billentyűkkel.
3. A dobrekesztő szemölcs pontosra gyártott hátsó nyúlványa. Ez nagyon fontos, mégpedig az „időzítés” miatt. Felhúzáskor a túl hosszú hátsó nyúlvány miatt a dobrekesztő később akad ki a kakasból, ezáltal a szemölcs leveri a táron kialakított rögzítő vájatok széleit. Ez ahhoz vezet, hogy a tár hamar kotyogóssá válik rögzített állapotban, vagyis hamar tönkremegy, ráadásul csúnya is lesz. A dobrekesztő szemölcsének a rögzítő vájat melletti segédvájatba kell érkeznie, majd a kakas továbbhúzásával kell a helyére ugrania. Ugyanabban a pillanatban kell az elsütő billentyűnek is a kakasba pattanni.
4. A tár és a pajzs közti hézagot megnövelték, ezáltal az elsült és deformálódott csappantyú nem tud olyan könnyen beszorulni, könnyebben kipotyog, amikor a lövész újra felhúzza a fegyvert.
5. A sárgaréz tokkal rendelkező revolvereken pedig az ötvözők változtatásával hoztak létre egy sokkal kopásállóbb, szívósabb rézötvözetet, amely vetekszik az acél erősségével, vagy ugyanolyan masszív. A nyitott tokos revolvereknél pedig a tengely beforrasztásával is stabilabbak lettek a fegyverek.

A Colt revolverek történetében a precíziós öntés mindig alaptechnológia volt és jelenleg is az. A régihez képest a különbség annyi, hogy a jelenkori sokkal pontosabb, sok esetben egyáltalán nem igényel utánmunkálást, csak felületi keményítést, vegyszeres felületkezelést. A Pietta 1851 Colt revolverek esetében precíziós öntéssel készül még a tok, a kakas, a tárforgató kar és a töltőkar is. A sárgaréz „sátorvas” és a markolatkeret hagyományos homoköntéssel készül.

A Pietta Coltok egyik fő jellemzője az is, hogy a tengely ütközésig megy a csőszakállba, így rögzíti az ék. Ez pedig azt eredményezi, hogy a fegyver nem fog sem alá-, sem pedig fölé hordani szétszerelés és összerakás után, mert a csőfar és a dob közötti hézag mindig állandó lesz. A másik fontos tényező, hogy a töltőkar-retesz bordázott felületű, így sokkal kényelmesebb lenyitni, nem csúszik le róla a lövész ujja.

A fegyverimádóknak csak ajánlani tudom a megújult Pietta revolvereket, főleg az 1851 Colt Navy „Yank” revolvert! A fegyver esztétikus küllemű, elegáns; megbízhatóan működik, pontos és modern!

-Orsai Henrik-

The post Pietta 1851 Colt Navy Yank .36 appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Az 1851 Colt Navy revolvert bemutatták az 1851-es Londoni Világkiállításon is (Great Exhibition of 1851
at Hyde Park, London) és egészen 1873-ig gyártották Hartfordban.

Amerikában mintegy 250.000 darab készült, Londonban, a Colt London Armory-ban pedig mintegy
22.000 darab revolvert gyártottak.

A hatlövetű, .36-as kaliberű Navy revolver sokkal könnyebb volt, mint a korabeli Colt Dragoon revolver,
amely az 1847-es Colt Walker revolverből alakult ki. Ezeket a méretük és tömegük miatt általában a
nyeregtáskákban tartották. A Navy revolver tulajdonképpen a .31-es kaliberű, 1849-es Colt Pocket
revolver kibővített változata, amely pedig a korábbi Colt Baby Dragoon revolverből származik.

Ahogyan a megnevezés sugallja, a Navy revolver megfelelő méretű volt a derékra csatolható hordtokban
való viseléshez. A fegyver nagyon népszerűvé vált Észak-Amerikában a nyugati terjeszkedés idején.
Samuel Colt promóciói elterjesztették a Navy revolvert és más modelljeit Európában, Ázsiában és
Afrikában is.

A revolver hengerét a texasi tengerészgyalogság második, 1843. május 16-án vívott Campechei tengeri
csata győzelmével ábrázolták. A Texas-haditengerészet korábban megvásárolta Colttól a Paterson
néven futó revolverét, ez volt Samuel Colt első nagy sikere. Ezért a Colt 1851-es Navy revolver vésett
hengerének haditengerészeti témája tulajdonképpen Colt gesztusa volt. A henger díszítését Waterman
Ormsby tervezte. A „haditengerészet” megnevezés ellenére a revolvert elsősorban a civilek és a haderő
vásárolta meg.

A .36 kaliberű (9,144 mm) kerek golyó súlya 80 grain (1 grain=0,06479891 gramm), ami megfelelő
lőportöltettel (22-24 grain) másodpercenként 1000 láb (305)/sec sebességgel hagyja el a fegyver csövét.
A töltet laza feketelőporból, ólomgolyóból vagy kúpos lövedékből áll. A polgárháborús korszakban pedig
könnyen éghető papírhüvelybe csomagolt lőporból és kúpos lövedékből állt. A töltést elölről kell
behelyezni a tár kamráiba, egyenként. Először a lőport, majd a lövedéket. A lövedéket a cső alatt
elhelyezett töltőkar segítségével kell bepréselni a kamrákba. A lövedék előtti hézagot zsíros-viaszos
anyaggal szokták lekenni, amely kenést is ad a lövedéknek, de megakadályozza a láncgyújtás
kialakulását, ami a csőfarból visszacsapó láng miatt történhet. Kis töltet (céllövő töltet) esetén a lőpor és
a lövedék közti űrt fojtással kell kitölteni, amely lehet vastagabb filc, vagy gríz, kukoricagríz is. Erre azért
van szükség, mert az űr miatt túlzott nyomásnövekedés jöhet létre, ez pedig dudorhoz vezethet,
rosszabb esetben felrepedhet a henger vagy a fegyver csöve. A töltetek mindegyikét a kamra hátulján
lévő lőkúpokra helyezett gyújtó sapka, azaz csappantyú gyújtja meg. A csappantyú általában
vörösrézből készült kis kupak, amelynek a belsejében ütésre gyulladó anyag található.
Nagyon kevés Navy revolver készült .34-es kaliberben is. Egy másik ritkaság az 1851-es revolverben a
.40-es kaliberű modell, amelyből állítólag mindössze 5 darab készült a hadsereg részére és tesztfegyver
volt.

A célgömb egy kis sárgaréz kúp, amely a nyolcszögletű cső elején, felül helyezkedik el. Az irányzék
pedig a kakas elülső szélébe metszett háromszög alakú vájat, mint ahogy a legtöbb Colt revolveren is
látható. Célozni csak megfeszített kakassal lehetett. Az egyedi megoldás ellenére ezek a revolverek és
modern replikáik általában nagyon pontosak.

A fegyver anyaga eredetileg acél, a markolatkeret pedig sárgaréz (régen ezüstözve is volt) vagy acél, a
markolat pedig felületkezelt diófa. A konföderációs csapatok Colt Navy másolatainak az egyik fő eleme,
a tok legtöbb esetben sárgarézből vagy bronzból készült, a csövük pedig többnyire hengeres külsejű. A
Colt revolverek csövét egy keresztben átmenő ék tartja a helyén, amely kilazítása után a cső könnyen
lehúzható a tengelyről. Ezt követően a henger is könnyen levehető. A könnyű szétszerelés fontos a
fegyver tisztítása miatt, mert a feketelőpor égéstermékeinek lerakódása működésképtelenné teheti a
fegyvert. Először a henger szokott beszorulni, ami miatt nem tud tovább fordulni. Az elöltöltős Colt
revolverek még könnyen elakadhatnak a lövést követően a hátraeső elsült csappantyútól, ami a kakas
beszorulását is okozhatja, vagy akár beeshet a fegyver szerkezetébe is. Ennek kiküszöbölésére
kialakultak bizonyos kézmozdulatok, amik segítették az elsütött csappantyúk kifelé potyogását.

Ezeket leszámítva az 1851 Colt Navy revolver egy nagyon precízen megtervezett, összetett és hatékony
szerkezet. Könnyű, kézies, pontos, tekintélyt kölcsönző, elegáns fegyver, amely a maga korában is a
tökéletes formatervezésről tanúskodott.

A Colt Navy replikák a jelen kor elöltöltő lövészeinek közkedvelt fegyverei, de a gyűjtők számára is
megbecsült darabok. A magyarországi üzletekben szabadon vásárolható replikákat az olasz Uberti és a
szintén olasz Pietta fegyvergyárak készítik. A két gyár fegyverei között apró formai különbségek
fellelhetők, ettől egyediek, de ezek ellenére mégis autentikusak. Nemzetközi céllövő versenyeken
mindkét gyártó fegyverei részt vehetnek.

O.H.

The post A Colt 1851 Navy revolver appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Samuel Colt feltaláló, üzletember és fegyvergyáros 1814. július 19-én született Hartfordban, Connecticut államban, az Egyesült Államokban.

Megalapította a Colt’s Patent Fire-Arms Manufacturing Companyt (ma Colt’s Manufacturing Company ), és a revolver tömeggyártását kereskedelmi szempontból életképessé tette.

Találmányai közt szerepelt még a víz alatti távírókábel és víz alatt használható robbanószerkezet.
Tizenhat évesen hajósinasként dolgozott egy India és Anglia között közlekedő hajón. A hosszú út alatt fából kifaragta az általa megálmodott revolver fő alkatrészeit.

A forgótáras pisztoly szerkezetének ihlete a hajókormány, mások szerint a csörlő dobmechanikája megfigyelésének köszönhető. Colt úgy gondolta,
hogy egy hasonlóan működő fegyverrel egymás után több lövést lehet leadni, mégpedig egy kézzel működtetve.

Elgondolását partra szállása után egy puskaművessel acélból el is készíttette. Az első próbálkozás kudarcot vallott, a próbalövés letörte fegyvere csövét. Ezután csak 1832-ben látta elérkezettnek az időt az addigra már áttervezett, második revolver prototípus elkészíttetésére, ezért szövetkezett Anson Chase puskaművessel.

1835-ben Angliában és Franciaországban szabadalmaztatta a fegyver harmadik prototípusát, viszont hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban csak 1836-ban
fogadták el szabadalmát. Megfelelő tőkéstársak bevonásával Samuel Colt nekiláthatott fegyverkészítő üzemének felszereléséhez.

Patersonban megkezdődött az ötlövetű, elöltöltő, csappantyús forgópisztolyok gyártása. A piaci sikerek azonban még várattak magukra.

A többcsövű „pepperbox kötegelt csövű forgópisztolyokat nehéz volt kiszorítani a piacról. Az áttörést az 1846-ban az Egyesült Államok és Mexikó között kirobbant háború hozta meg. Az 1836-ban kifejlesztett forgópisztollyal felszerelt texasi lovasok rendkívül hatékonyan tudtak harcolni. Katonaküldöttség ment Washingtonba, hogy minél több ilyen fegyver kerüljön az amerikai csapatokhoz. A kormány felvette a kapcsolatot Colttal, aki a Texas Paterson modell tökéletesített változatából ezer darab revolvert szállított a hadseregnek.

Az 1851-re már világhírnevet szerzett colt forgópisztolyok használata egyszerű volt. Egy kézzel lehetett működtetni: a lövész a tenyerével átfogta a fegyver markolatát, hüvelykujjával hátrafeszítette a kakast, eközben a henger egyötöd (egyhatod) fordulattal a soron következő lőszerkamrát a cső hátsó nyílásához
állította. A hengert abban a pillanatban egy alkatrész rögzítette. Majd az elsütő billentyű meghúzásakor a kakas kioldott, ráütött a csappantyúra, ezáltal megtörtént a lövés. Ezt a műveletsort ötször (hatszor) lehetett megismételni újratöltés nélkül. A tűzgyorsaság a lövész kézügyességétől és a fogások
begyakoroltságától függött.

Az elöltöltő, csappantyús Colt revolvereket többféle űrmérettel és csőhosszal gyártották egészen 1873-ig. Samuel Colt a fegyverek gépi szabványok szerinti előállításának úttörője, a fegyverek tömeggyártásának és a tömeges marketing megalapozója.

Fegyvergyárának felfutása egyben azt is magával hozta, hogy Amerika meghódítása után Európai és Ázsiai kapcsolatok kiépítése következett. A Colt Fegyvergyár az orosz cároknak, az Oszmán birodalom szultánjának és a kortárs európai uralkodóknak is készített különlegesen szép, díszesen vésett
fegyvereket. Az arany berakásos, vésett revolverek ott díszelegtek I. Miklós és II. Sándor orosz cár, VII. Frigyes dán és XV. Károly svéd király vitrinjeiben. Kossuth Lajost is megajándékozta egy 1851 Navy és egy 1849 Pocket revolverrel, ezek a fegyverek jelenleg a budapesti Nemzeti Múzeumban vannak kiállítva.

Samuel Colt fegyvereit számtalan európai országban másolták, még Japánban is készültek kópiák. Colt kitűnő menedzser volt, 1861-re az egész világot behálózó értékesítési hálózatát is kiépítette.
Az amerikai polgárháború idején az északiak oldalára állt, Grant tábornok hadseregének egyik legnagyobb szállítója lett. Tiszteletbeli ezredesi rangot is kapott. A polgárháború második évében, 1862. január 10-én azonban Samuel Colt váratlanul szívrohamban meghalt. Ekkor negyvenhét éves volt. Több
millió dolláros vagyont hagyott családjára, és azt a céget, amely ma is a világ egyik legnépszerűbb fegyvergyártója.

The post Samuel Colt élete appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

 Négy feketébe öltözött alak gyors, határozott léptekkel halad a poros sírkőváros utcáin, a megszokottnál több fegyverrel az oldalukon és a kezük ügyében. A város lakói aggodalommal tekintenek rájuk és hozzájuk hasonlóan, mintha valamit tudnának, inkább sietve próbálnak minél messzebb kerülni tőlük és biztonságos helyre behúzódni. Néhány utcagyerek követi Őket, mintha csak valami cirkuszi mutatvány látványát várva, nagyszerű mulatság részesei lehetnének. A négy alak közül kimagaslik a hosszú bajszot viselő, szikár, vészjósló tekintetű, és a két lépéssel előbbre járó elszánt ember. Igen, Ő vezeti a másik hármat, közvetlen mellette a kissé sánta, köhécselő, szúrós tekintetű, hosszú kabátja alatt egy dupla csövűt rejtő, nem túl barátságos alak halad. A másik kettő elegáns, hosszú fekete zakóban, és makulátlan külsővel, a korábbi kettő elszántságával követi Őket. Egyszer csak egy csillagot viselő alak próbálja Őket feltartóztatni, de végülis jobbnak látja, ha nem áll az útjukba. Mintha a zajos város teljesen elcsendesedne, amikor a négy alak megérkezik az O.K. Corral mögötti üres telekre, ahol öt cowboy ijedt tekintete fogadja Őket. Kisebb szóváltás következik, de már késő, megszólalnak a fegyverek…

Bevezetés

Abban az esetben, ha más tollából olvasnám Wyatt Berry Stapp Earp  történetét, kissé unalmasnak találnám, ha úgy kezdené, hogy született: Monmouth, 1848. március 19. és elhunyt  Los Angeles, 1929. január 13. Én egy kicsit más szemszögből próbálom megközelíteni a vadnyugat egyik legnagyobb legendájának a bemutatását, úgy ahogy én képzelem el Őt, a számomra elérhető dokumentumok és kicsit a saját fantáziám alapján.

Amikor először halottam a nevét, nem igazán fogott meg, hiszen akkor még elsősorban a spagetti westernek által prezentált vadnyugati illúzió mámorában voltam, ifjú kamasz fizimiskával. A villámgyors kezű magányos hős, aki akár hat emberrel is könnyedén elbánhat, majd mindenkivel leszámolva megkaparintja az aranyat, aztán komótosan ellovagol a naplementébe, valami csodálatos, fülbemászó zene kíséretében, ami valljuk be, nem valószínű, hogy valaha is megtörténhetett a valóságban. Aztán komolyabban elkezdett érdekelni, a kor, a történelme és haditechnikája. Ekkor sok olvasás után, nem is beszélve a Wyatt Earp személyét feldolgozó amerikai filmek megnézése után mély nyomott hagyott bennem eme nemes férfiú személye.

A fiatal Wyatt Earp

Gyermekkora azt hiszem a kornak megfelelő módon zajlott, módos családban nevelkedett. A polgárháború dúlt, idősebb testvérei, James és Morgan az Unió zászlaja alatt szolgáltak. A kis Wyatt többször is el akart szökni otthonról, hogy testvérei nyomdokaiba léphessen, de apja ezt mindig megakadályozta. Aztán a háború befejeztével fivérei épségben hazatértek, majd nem sokkal ezután ambiciózus apjuk új és gazdagabb élet reményében, nyugatra, Kaliforniába költöztette a családot, ahol újfent gazdálkodó életmódot folytattak.
A kis Wyatt közben ifjúvá érve, belecsöppent a nagybetűs vadnyugati életbe. Az akkori városok bizonyára hemzseghettek a gazemberektől, amitől apja mindig óvta Őt, de Ő minden bizonnyal forrófejű fiatal lehetett és hajthatta a kalandvágy.  Hajtott postakocsit és valami különös szenvedély vonzotta a szerencsejátékok iránt. Gondolom megannyi problémás, és kötekedő alakkal futhatott össze, már ifjúkorában és számtalan pofont kaphatott az élettől, ami megedzette Őt, és kemény férfivá nevelte. Képzeljük csak el, ha manapság mondjuk hétvégén, jóval naplemente után betérünk egy vidéki ívóba, mint idegen ahol mondjuk tucatnyi kissé italos alak mulatozik, főleg ha egy rosszabb környékről van szó, hát lehet hogy kellemetlen beszélgetés közepén találjuk magunkat, ne adj Isten akár még dulakodásra is sor kerülhet. Hát akkor mi lehetett, ott a nyugaton? Ott, ahol revolver az övön, kés a csizmaszárban, puska az asztalon, derringer az ingujjban, vagy mellényzsebben, folyik a pancsolt whisky, vágni lehet a füstöt, néhány lány jut megannyi marcona, kiéhezett férfiemberre… Na nem is folytatom, Rejtő Jenő egyik felejthetetlen idézete jut eszembe: „belépés díjtalan, kilépés bizonytalan”. Na igen, ilyen környezetben bizonyára nemegyszer megfordult, ami gondolom mély nyomott hagyhatott benne és belenevelte azt a mentalitást, hogy az ilyen problémás alakokat csak egyfajta képen lehet kezelni, először üss, aztán kérdezz. Továbbá mint bíró, boksz meccseket is vezetett fiatal fejjel, ahol bizonyára döntései, bírálatai nem minden esetben nyerték el némely személyek tetszését, főleg, ha nagyobb összegű tétekről volt szó.

Egy szó, mint száz, igazán izgalmas és eseménydús fiatalkora lehetett. Aztán apai unszolásra, vagy csak saját elszántságból jobb életet képzelt el magának, mint amit egy füstös bűnbarlang, vagy egy postakocsis állás adhat, így hát becsületes foglalkozást választott magának, a Missuribeli Lamar városában nagyapja mellett jogi tanulmányokat folytatott, közben, hogy tisztes megélhetése legyen rendőrnek állt. Itt kötött házasságot 1870. januárjában gyermekkori választottjával Urilla Sutherland-al. De a sors nem a boldog családi élet idilljét adta számára. Feleségét, az esküvőt követő néhány hónap múlva elvesztette, élete párját a tífusz ragadta el. Miután eltemette feleségét az önpusztítók és törvényen kívüliek útján indult el. Lopások, testi sértések, részeges kirohanások eredménye az lett, hogy börtönbe került, több alkalommal is. Onnét megszökött. Állítólag az apja lefizette a seriffet, hogy elmenekülhessen, mert akár kötéllel is jutalmazhatták volna léha életét.

A legendás városig vezető út

Miután felhagyott önpusztító életmódjával kalandos életet folytatott, bölényre vadászott a préri végtelen tengerén, mint akkoriban sokan mások. Az irhájukért és nyelvükért vadászott pompás állatok a XIX. század végére, majdnem teljesen el is tűntek. Ezen állomás azért tekinthető fontosnak életében, mert itt ismerkedett meg Ed és Bat ( Bartholomew) Masterson-al. Együtt dolgoztak, majd Wichytában bukkant fel újra, ahol James testvére kocsmát vezetett. Eleinte osztóként dolgozott, amikor egy véletlen folytán, állítólag ártalmatlanná tett egy magából kivetkező alakot, így a törvény embere lett. Neki való munka volt, híre is ment a keménykezű ifjú törvény őrzőjének. Testi adottságai megvoltak hozzá, magas, erős testfelépítésű volt az akkori átlagos emberekhez képest. Olyannyira már ekkor elismerést vívott ki magának a szakmában, hogy felkérésre Dodge Citybe ment, mivel az ottani sheriff nem tudott rendet tartani. Egyes mende – mondák szerint nagyon hamar eljárt a keze, jó verőlegény hírében állt, a coltját nemcsak lövésre, hanem ütésre is használta. Néhányan túlságosan is keménykezűnek tartották, amelynek okán a Dodge City rendőri állással fel is kellet hagynia egy darabig, ekkor korábbi barátai a Mastersonok vették át a helyét, majd a városban egy éjszaki lövöldözés során vesztette életét, miközben egy részeg cowboyt próbált meg lefegyverezni 1878. áprilisában. 

Wyatt Earp ekkor tájt ismerkedik meg és köt barátságot Doc Holliday-el, az egykori fogorvossal, aki szintén igazán rossz hírnek örvendett akkoriban. Egykor fogorvos volt, de természetesen nem a praxisából kereste a kenyerét, hanem a kártyaasztalnál ülve. Wyatt Earp Dodge Cityt elhagyva egy Dave Rudabaugh nevű gazfickót üldözve találkozik Doc Holliday-al, aki korábban az általa keresett személlyel kártyázott. Hogy miért is lettek barátok, jó kérdés… talán, mert egy fából faraghatták Őket, azt hiszem. Ekkoriban Wyatt egy prostituált nővel élt együtt, akit Mattie Blaylocknak hívtak. Szép lassan az egész család, Morgan és Virgil is csatlakozott hozzájuk, mind a törvény szolgálatában álltak, bizonyára meglehetősen jó módban élhettek, de az igazi gazdagságtól még messze voltak. Közben az 1870-es években az arizoniai Tombstone város környékén ezüstöt találtak, melynek híre gyorsan terjedt, természetesen Wyatt Earp figyelmét is felkeltette. Az egész család oda költözött, a vészjósló nevet viselő és mesés gazdagsággal kecsegtető városba.

Tombstone

A korábbi kis város hatalmas fellendülésnek indult az ezüstnek köszönhetően. Mivel Wyatt Earp sem akart élete végéig a törvény „szegény” embere maradni, egész családjával 1879-ben érkezett meg. Vele tartott két idősebb bátyja, James, Virgil és fiatalabb öccse Morgan is feleségestül. Feleségeik bizonyára nem szívlelték ezt a nyughatatlan életmódot, de hát nem sokat tehettek.

Mivel hírneve megelőzte Őt, itt is nemsokára a törvény embere lett, két testvérével, Virgillel és Morgannel egyetemben, de emelet, részesedésük volt bányákban és szállodai tulajdonokban is, de sosem érték el a kitűzött mérhetetlen gazdagság célját. Wyatt Earp, mint már korábban említettem, a szerencsejátékok iránt érzett szenvedélye okán, még a helyi kaszinóban is volt érdekeltsége. Egyes feljegyzések szerint a prostitúcióhoz is köze volt, ezt igazolja, hogy akkori élettársa foglalkozása is eme nem túl nagy becsben tartott, ámbár annál ősibb szakma volt.

Doc Holliday, a szintén egykor prostituált „nagy orrú” Kattel csatlakozott hozzájuk, akinek viselkedése és életmódja rányomta pecsétjét az Earpökre, mivel baráti viszonyt ápoltak vele. Élettársa magyar származású volt, Pesten született 1850 táján Horony Mária Katalin néven, aki később kivándorolt Amerikába. Mindenképpen fontos megemlíteni, hogy még a nagy Geronimot is üldözte tombstone-i működése alatt, de nem tudta elfogni.

A lövöldözéshez vezető út

Talán ott kezdeném, hogy a lövöldözés első magját akkor vetették el, amikor egy postakocsit ki akartak rabolni, amelyen 26000 dollár készpénz volt. Három, akkoriban közismert gazfickó tette, a kocsist és egy utast megöltek, de a pénzt nem tudták elrabolni. Wyatt Earp, egy Joseph Isaac „Ike” Clanton nevű cowboyt keresett fel, ha elvezeti Őt a gyilkosokhoz, az értük járó 3000 dollár fejpénzt átadja neki, mivel számára csak a dicsőség, az elismerés fontos, mivel megyei seriff akar lenni.

Közben a három elkövetőt valaki más meggyilkolta, és kitudódott, hogy Ike Clanton az Earpök spiclije, ez soha nem múló ellentétet generált közöttük. A bajt tovább tetézte, hogy a szintén ambiciózus Johnny Behan, megkérte Wyatt Earpöt, hogy ne induljon a megyei sheriff választáson, ha Ő nyer, majd megteszi helyettesének, a bevételen pedig testvériesen megosztoznak, mert hát az ezüstbányák fennhatóságának joga meglehetősen jövedelmező volt.  Behan megnyerte, de helyettesének nem Wyatt Earpöt, hanem az egyik tombstoni lapnál, a Daily Nuggetnél befolyással bíró személyt tett meg helyettesnek, nem véletlenül. A városban működő cowboyok, akik időnként bizony nem a törvényes úton jártak, közük volt Behan sheriffhez, tehát a tombstone-i korrupció virágzott.

Természetesen Wyatt Earp nem nézte jó szemmel a cowboyok működését és a törvény betartatásában, a fegyverek leadásában nem ismert bocsánatot.  Így egy – másfél év alatt az Earpök és a cowboyok közötti ellentét csak egyre fokozódott.

Közben Johnny Behan, mint megyei seriffhez megérkezett az akkori kedvese a gyönyörű színésznő Josephine Sarah Marcus. Nem tudni, hogy igaz lehetett-e az a pletyka, hogy Behan sheriff a nő intim képét mutogatta és hencegett vele, de az tény, hogy a kép létezett. Lehet, hogy ennek köszönhetően Wyatt Earp csapta neki a szelet majd hamar az Ő kedvese lett. Ekkorra már Mattievel a kapcsolta nagyon megromlott, a nő az ópium rabjává vált. Tehát az ellentétek csak fokozódtak az Earpök, és a Mclaury, valamint a Clanton klánok között, ugyanis Ők képviselték a cowboyok magját. Erre még rátettek egy lapáttal Doc Holliday éjszakai megnyilvánulásai is az ital mámorában a kártyaaszt környékén. Hírhedt volt a késéről is, amivel állítólag gyilkolt is. Tehát nem volt egy mimózalelkű alak és köztudottan kiállt az Earpök mellett.  Ekkora már súlyos tüdőbaj kínozta, amelyet csak az ópiummal és mérhetetlen alkoholfogyasztásával tudott enyhíteni. Nem csoda, ha időnként olyanra vetemedett, ami megbotránkoztatta a közvéleményt.

OK. Corral – 1881. október 26.

Az indulatok már oda fajultak, hogy elkerülhetetlenné vált a vérengzésbeli elégtétel mindkét fél részről. Ike Clanton, a lövöldözést, megelőző éjszakát átitalozva, többször is életveszélyesen megfenyegette az Earpöket, és másnap várta is Őket ötödmagával a város szélén lévő üres teleknél. Persze az összecsapást, a maga sunyi módján Behan sheriff meg akarta akadályozni, de ez sem sikerült neki, sőt hazugságaival talán még olajat is öntött a tűzre.

Nem tudom, nem is értem, hogy miért kell mindenhol kihangsúlyozni azt, hogy csak fél percig tartott a lövöldözés. Hát meddig kellett volna, hogy egymásra lövöldözzenek? Egész délelőtt? Szemtől-szemben, közelről, nem is beszélve arról, hogy még egy dupla csövű sörétes is volt Holliday-nál. Még a fél perc hosszúnak is mondható. A három Earp és Holliday öt cowboyal állt szemben, alig pár méterre egymástól, ahol Ike Clanton kivételével mindenki fegyvert ragadott és tüzelt. Egyedül Wyatt Earp nem sebesült meg, Ő maradt csak állva a tűzpárbaj végén, a cowboyok közül hárman, Billy Clanton, Tom és Frank Mclaury meghaltak. Ike Clanton és Billy Clairbone elmenekültek a helyszínről.

A tárgyalás

A tűzharcot követően természetesen az Earpök és Holliday is őrizetbe került, és kezdetét vette a tárgyalás, ahol a cowboyok védő ügyvédje William Clanton, Ike testvére volt. A közvélemény nagyon megoszlott, amelyet erősítettek a tombstoni napilapok is, amelyek között volt Earp és Clanton – Mclaury párti is. A tárgyalás dokumentációi, feljegyzése és a tanúvallomások, megmaradtak az utókornak, amelyek viszonylag objektíven mutatják be az eseményeket. A bíróság felmentette a Earpöket és Hollidayt, indoklása az volt, hogy törvényesen jártak el, le akarták fegyverezni a cowboyokat, de azok azt megtagadták és mivel korábban is több alkalommal vétettek a törvény ellen, illetve átlátszó hazugságaikkal is félre akarták vezetni a bíróságot, így ügyük veszettnek bizonyult. Továbbá a koronatanúként kezelt Ike Clanton meg sem sebesült, pedig az Earpöknek lett volna lehetőségük megölni Őt, mégsem tették. Hogy miért nem? Mert Ike Clantonnak nem volt fegyvere. A Clantonok és McLauryk ezt természetesen nem tudták elfogadni, még a bírót is életveszélyesen megfenyegették. Ezután eltemették halottaikat, majd csend lett, de nem sokáig…

A törvényen kívüli

Még 1881. decemberében merényletet követnek el Virgil Earp ellen, akit a bal karján súlyosan megsebesítenek. Aztán 1882. március 18-án, egy sötét éjszakán biliárdozás közben agyonlövik testvérét Morgan Earpöt. Az öccse, meggyilkolása után nem számított neki már semmi más, csak a bosszú. De még ekkor is családja biztonsága volt számára a legfontosabb, így Őket biztos helyen akarta tudni. Vasúton indította el Őket Kaliforniába, hogy öccsét Morgant ott temethessék el, de mivel nem bízott senkiben, egy darabon Ő is elkísérte a vonatot, egészen Tucson állomásig. A sötét éjszakában a Cowboyok lesben álltak az állomáson. Wyatt Earp itt végzett brutálisan egy Frank Stilwell nevű cowboyal. Őt másnap reggel találták meg a hatóságok a sínek mellet feküdve, sörétekkel és pisztoly lövedékekkel kilyuggatva.

Bosszúhadjáratában persze akadtak segítői is, akik napi bér fejében álltak a szolgálatába. Ők voltak Sherman McMaster , Jack „Turkey Creek” Johnson , Charles „Hairlip Charlie” Smith, Daniel „Tip” Tipton , és John Wilson „Texas Jack”. Természetesen az oldalán lovagolt igaz barátja Doc Holliday is.

A Tucsonban elkövetett gyilkosság napjától, már körözött személynek számított, de gondolom ez a tény nem nagyon hatotta meg Őt, egyetlen cél lebegett az elszánt törvényen kívüli – törvény embere előtt, megbosszulni öccse halálát. A bosszúállók visszatértek Tombstonba, ahol Behan sheriff megpróbálta Őket letartóztatni, de sikertelenül. Nnem hiszem, hogy akkor sokan mertek volna az útjukba állni. A következő célpontjuk egy Indian Charlie gúnynevet viselő őslakos férfi volt, akit egyébként Florentino Cruznak hívtak. Azon az éjszakán, amikor meggyilkolták Morgan öccsét Ő is ott volt, mint megfigyelő, segítő. Természetesen nem sokra rá meg is találták, valahol fenn a hegyekben, egy fakitermeléssel foglalkozó telepen, ahol Wyatt Earp vele is végzett.

Ezt követően William Brocius avagy ismertebb nevén „Curly Bill” felkutatására indultak mivel Indian Charlie szerint Ő gyilkolta meg Morgant. Korábban már volt dolga vele Wyatt Earpnek, hiszen 1880. októberében italos állapotban át akarta adni fegyverét Fred White tombstoni sheriffnek, az elsült és belehalt a lövésbe. Ekkor Ő egy pisztollyal ütötte le. Persze Brocius azt állította, hogy véletlenül sült el a revolvere, aztán a bíróság fel is mentette. Közismert volt bizarr humoráról, amelyet tetézett italozó hajlama is. A véletlennek köszönhető, hogy út közben beléjük futottak, valahol a Whetstone hegységben. A Brocius vezette cowboyok itt táboroztak, ahol azonnal tűzharc alakult ki. A visszaemlékezések és leírások alapján Wyatt Earp mintha sérthetetlen lett volna, egyetlen golyó sem találta el, de Ő végzett Brociussal. A dupla csövűjével adta le közvetlen közelről a halálos lövéseket. A sors fintora, hogy a főkolompos Ike Clanton nem esett áldozatául a bosszúhadjáratnak, de a végzete Őt sem kerülte el. Valamikor 1877-ben másik testvérével Phineas-al marhákat loptak, de az ottani seriff és emberi agyonlőtték, mivel ellenállást tanúsított, mikor le akarták tartóztatni.

Miután leszámolt testvére gyilkosaival, soha nem tért vissza többet Tombstonba. Élete ez után sem volt unalmasnak mondható, továbbra is hajtotta vére – Idaho, San Diego, San Francisco, Klondike voltak élete következő állomásai. Itt inkább üzleti képességeit fitogtatta, a pisztolyát már végleg a szögre akasztotta. Josephine Sarah Marcus, haláláig hű társa maradt.  Barátját, Doc Hollydayt 1887. novemberében ragadta el végleg tüdőbaja Glenwood szanatóriumában, Colorádóban.

Befejezés – Hollywood

Élete utolsó éveit Los Angelesben töltötte és meglehetősen jó viszonyt ápolt a kor híres színészeivel. A filmkészítés hajnalán természetesen a western témájú néma filmek is viszonylag nagy számban készültek, Wyatt Earp maga volt a megtestesült vadnyugat, történeteivel bizonyára nagy hatással volt, az akkori színészekre, biztos vagyok benne, hogy néhány élményét valamennyire ki is színezték, de azt hiszem ez teljesen természetes. Akkoriban egy nagyon fiatal, szárnyait bontogató ifjút is lenyűgözött karaktere, aki Őt többször felkeresve nagy figyelemmel hallgatta élményeit, beszámolóit a valódi vadnyugat nagy pillanatiról. Az ifjút Marion Robert Morrisonnak hívták, akit annyira magával ragadott Wyatt Earp személye, hogy további filmjeinek, western hős karakterét róla mintázta. Majd 1930 táján felvette a John Wayne művésznevet, akiről azt hiszen nem is kell többet írnom, hiszen a Herceg a hollywoodi western filmek egyik, ha nem a legnagyobb csillaga lett.

Los Angelesben 1929. január 13-án csendes, nyugodt körülmények között, betegségben halt meg. Még több száz év múlva is hallhatjuk a nagy Wyatt Earp legendáját, aki személyével méltó emléket állított egy olyan, már – már elfeledett kornak, ahol a férfiak igazán férfiak voltak. Ma már elég nehéz megérteni személyiségét és a pontos igazságot, hogy jó, avagy rossz ember volt e és az évek múltával ez egyre nehezebb is lesz. Én azt gondolom nem volt rosszabb vagy jobb ember, mint az akkori átlag, de neki volt mersze naggyá lenni és kiállni az igazáért. Bármi áron. Ez lehetett nagyságának igazi oka, ami halhatatlanná tette Őt.

– Senkó Sándor –

The post Wyatt Earp appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

– Akik csizmában halnak meg –

Emlékezés
Sok éve már annak, hogy kisgyerek fejjel, a család egyetlen fekete fehér tévéjét bámulva, nagy ámulattal néztem a vasárnap esti mozit: „Akik csizmában halnak meg”. A színészpáros kiváló alakítása mellett, már akkor az átlagosnál, valamivel jobban izgatta a fantáziámat, az általuk használt pisztoly, a legendás 1851 Colt Navy modell. Akkor még nem értettem, hogy miért van a cső alatt egy „rúd” aztán pár év múlva persze megtudtam, hogy az a töltőkar, hiszen elöltöltős revolverről van szó. Igen ám tettem fel magamnak a kérdést, mégis szerelt lőszert használnak, ez meg hogy lehet? Aztán megint egy kis idő elteltével megtudtam, hogy átmeneti revolverekről, pontosabban konverziós modellekről van szó.

Tehát a perkussziós revolverek forgódobját átalakították, vagy kicserélték szerelt lőszer befogadására alkalmas kivitelűre, illetve ellátták töltőkapuval. A töltőkart meghagyták, vagy éppen le is szerelték, de az a funkcióját már elvesztette. Talán a spagetti westernek legjellegzetesebb pisztolya volt az 1851 Colt Navy modell konverziós változata, amelyet számtalan filmben láthattunk, mégis nekem valahogy Terence Hill személyével forrt össze leginkább.
De Clint Eastwood kezében is egy ilyen csodás darabot láthattunk, A Jó, a Rossz és a Csúf című felejthetetlen alkotásban, csörgőkígyót mintázó markolatdíszekkel.
Bizonyára akkor és ma is sokan vágytunk – és vágyunk arra, hogy egy ilyen pisztoly boldog tulajdonosai lehessünk. Na igen, ez a közelmúltban elérhető közelségbe került.

Örömmel vettem, amikor a Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet honlapján felfedeztem, a nem múló gyermekkori álom megtestesülését, a Colt Navy revolverek konverziós változatában megalkotott riasztó revolvereit. Persze nemcsak az 1851 Navy elérhető ilyen formában, hanem az 1860 Army illetve a Remington New Modell /Texas/ is. Továbbá akinek ez még nem elég, annak ott van a Colt Navy rövid csövű változata, a Sheriff modell is.
A gyártó, az 1963 – ban alapított F.LLI PIETTA, amely ma a kifinomult, precízen elkészített korhű vadász – és történelmi lőfegyverek gyártásáról ismert.
Külön öröm, hogy a palettájuk az elöltöltős revolverek terén meglehetősen gazdag és nem annyira ismert modelleket is prezentálnak, mint a Dance, Spiller & Burr, Le Mat, Starr vagy a Colt Paterson, amivel annak idején úgy 1836 táján elkezdődött minden, egy akkor még zöldfölű zseni és egy fegyverkovács jóvoltából.

Történelmi visszatekintés
Az amerikai polgárháborúnak köszönhetően az elöltöltős revolverek térnyerése szinte magától értetődő folyamat volt. Képzeljük csak magunkat bele egy korabeli közkatona bőrébe, legyen az északi, déli reguláris, vagy akár milicista. Mi járhatott a fejében – csak ússzam meg ezt a poklot, legyen már vége -. Minden bizonnyal, ha bármi úton hozzá tudtak jutni egy revolverhez, vagy akár kettőhöz biztosan nagy örömmel vették, hiszen ilyen korszakalkotó fegyver birtokában valamivel több esélyük volt, hogy újra viszontláthassák szeretteiket.
Persze nem arra célzok, hogy Josey Wales módjára bántak a revolverekkel, csak arra, hogy egy dupla revolveres katona némileg nagyobb önbizalommal várhatta az összecsapás szörnyű perceit.

Aztán kicsit később, a haditechnika történetében a szerelt lőszer megjelenése újabb mérföldkövet jelentett, gondoljunk csak a Henry és a Spencer puskákra, vagy a sorozások létszámát csökkenteni igyekvő elgondolás alkotta Gatling-géppuskára. Az ötlet adott volt, hogy a forgótáras revolverek, elsősorban Colt és Remington féle perkussziós modellek szerelt lőszert is befogadva, a töltési folyamatot meggyorsítva klasszisokkal hatékonyabb fegyverré váljanak.

Kezdetben ezek az átalakítási folyamatok elsősorban kisebb műhelyekben valósultak meg (nem szabadalmi úton) változó sikerrel és minőségben. A probléma gyökér okát az jelentette, hogy a teljesen átfúrt forgódob szabadalma a Smith & Wesson cég tulajdonában volt. Maga Colt csak később ismerte fel a hátultöltő revolverek rejtette lehetőséget, így aztán azzal kellet gazdálkodnia ami van, ennek az eredménye, hogy első szerelt lőszeres revolvereit, továbbra is elölről kellett megtölteni, ami természetesen kudarc volt (Thuer Transformation).
Aztán 1871-ben születtet meg, a Richards-Mason Conversion elnevezésű konstrukció, amely már valóban tartalmazott minden olyan szerkezeti egységet, ami egy szerelt lőszerrel üzemelő revolvert megillet. Na de térjünk vissza a western kópiánkhoz, amelynek megjelenési formáját tekintve, valószínűleg egy korai konverziós revolver ihlette. Hosszú morfondírozás után, nekem az 1851 Colt Reb Nord Navy Sheriff modellre esett a választásom.

Küllem, első benyomások, biztonság
A csomagolás az olasz gyártónál, már a jól megszokott, igényesen illusztrált karton doboz, amely egy aranyásót ábrázol munka közben, illetve egy New Modell Army revolvert. Ezt felnyitva, kihúzhatjuk belőle a polisztirolból készült és a pisztolyt rejtő újabb dobozt, ahol a revolver egy olajfilmes zacskóban várja, hogy boldog tulajdonosa megszabadítsa tőle.
Végre megmarkolhattam a Colt revolvert, a spagetti westernekben oly sokszor látott legendás darabot.
A réztokos, kurta csövű revolver elsőre remek benyomást keltett, majd tüzetesebb vizsgálat után látható, hogy a csöve bizony teljesen le van zárva, szemből a torkolattól mérve 15 mm mélységig van csak kifúrva, huzagolás imitáció nem látható, ellenben vörös festékjelzés igen.

A töltőkart lehajtva, a cső alatt szintén a szerelt lőszer használatát akadályozó biztonsági megoldás látható, amelyet, a funkcióját vesztett elem szerencsére teljesen eltakar. Ennek okán tehát a revolver kizárólag riasztó tölténnyel használható, hiszen a gáznyomás nem a csövön keresztül, hanem a dobhézagon távozik, ami meglehetősen nagy. Persze ez teljesen érthető, hiszen valahol ki kell engedni a „gőzt”.

A hat töltényt befogadó dob is egyből árulkodik az átalakítást, felfúrást lehetetlenné tevő műszaki megoldásokról. A csappantyúzásra kialakított szokványos besüllyesztés, tovább van mélyítve (marva). Töltőkapu van „ajtó nélkül”, tehát a patronok könnyen behelyezhetőek a dobba, de ahogy elsősorban a Peacemakereken megszokott ki és behajtható kapuval nincs ellátva.
Ez a megoldás hűen követi a korai konverziós revolverek autentikusságát. Azonnal a csőtartó éket próbáltam kivenni, de nem lehet, annak ellenére, hogy megszólalásig azt a benyomást kelti, hogy ugyan úgy funkcionál, mint egy elöltöltős társáé. Ekkor a használati utasítást bogarászva kerestem a gyártói intelmeket a darabra, de az semmilyen utalást nem tartalmaz a riasztó revolverről. Az csak az elöltöltős modelleket tárgyalja, cikkünk főszereplőjéről említést sem tesz. A gyártóhoz írt levelemre, amely főként a szétszedhetőségi opcióra kérdezett rá, az alábbi választ kaptam:

„Dear sir
Based on European laws, this gun can not be disassembled. Barrel/cylinder and frame are locked together with a pin.
Regards”

Tehát ezt el kell fogadni. A biztonság a legfontosabb minden esetben. A tok, a forgódob és a cső egyetlen, megbonthatatlan szerkezeti egységet képez. A kakas és a töltőrúd szép felületkezelést kapott. A kakason hiányzik a hátsó irányzék gyanánt szolgáló bevágás, de aki ezt hiányolja egy kisebb reszelővel, rávarázsolhatja azt. Összességében rendben van minden, a tömege kicsit nagyobb mint az elöltöltős fivéré, amelyet a biztonsági követelmények által generált konstrukciós megoldások eredményeznek.

Működés
Egy egyszeres működésű, tehát kizárólag riasztó tölténnyel működtethető 9 mm Knall kaliberű revolverrel van dolgunk, amelynek belső szerkezete teljesen megegyezik egy elöltöltős Colt modellével. A kakast biztonsági állásba húztam (az elsütő billentyű ebben az állásban nem húzható el) lassan megtöltöttem a tárat. Ekkor nem kell attól tartanunk, hogy a betöltés helyén kieshetnek a patronok, hiszen a nyugalmi és tűzkész állásban a dob olyan pozícióban áll, hogy ez nem következhet be. A patronok kiesésének veszélye csak akkor fenyeget, ha csővel felfelé megdöntve revolverünkön felhúzzuk a kakast, de ez elsősorban csak az el nem lőtt patronokra igaz, mivel az elfüstölt hüvelye a méretváltozásból adódóan kissé megdagad, így azok bele szorulnak.

Szépen lassan, egymás után ellőttem a hat patront, a gáznyomás oldalra és lefelé távozik a kamratorkolat és a csőfar között kialakított 4,4 mm nagyságú dobhézagon. Ürítettem a tárat. Egy kissé hiányzik a hüvelykivető ejektor rúd, de egy kisebb csavarhúzóval zökkenőmentesen megoldható a folyamat.
Aztán jött végre az áhított pillanat, a következő tárat úgy lőttem el, mint amikor a Szőke első alkalommal húzza ki a Csúfot a csávából, és három fejvadásszal bánik el. Képzeletben a Jó szerepét öltöttem magamra. Igen, az elsütő billentyűt elhúzva, a kakasra határozott csapásokat mérve golyószóróként ürült ki a tár néhány másodperc alatt, megelégedve a füstölgő hatlövetűt ujjamon megpörgetve tettem vissza a pisztolytáskámba. A revolver sütése teljesen megfelelő. Aztán újratöltöttem.

A fegyver, akárcsak elöltöltős verziói nagyon érzékeny az elégett lőpor okozta szennyeződésekre. Egyre nehezebb felhúzni a kakast, nem is erőltettem tovább.  4-5 tár után bizony meg kell állni, s a tisztításon kell gondolkoznunk.  Mivel a gáznyomás nem a megszokott módon távozik, így a pufogtatás által generált szennyeződések jócskán belekerülnek a szerkezetbe, ezért a feketelőporos töltettel megáldott patronok használatát mindenképpen kerüljük.

Tisztítás
Elérkeztünk az egyik általam elég sarkalatos pontnak tartott állomáshoz, mégpedig a tisztításhoz. Mivel biztonsági okokból a csőtartó ék nem kivehető, tehát a cső, a dob és a tok egy megbonthatatlan szerkezeti egységet képez, így bizony nincs könnyű dolgunk, ha egy lelkiismeretes tisztítást akarunk végezni, de ez mindenképpen elengedhetetlen.
A legfőbb problémát a dobtengely és a forgótár közé bekerült szennyeződések okozzák. Hogyan tisztítsuk meg? Több módszer is kínálkozik. A legegyszerűbb és legfelületesebb, ha csak egyszerűen befújunk, valami jó minőségű fegyver olajat a kérdéses helyre, aztán tiszta ronggyal jól áttörölgetjük, ekkor újra használhatjuk néhány lövés erejéig. Persze egy igazi gyűjtő, mielőtt visszatenné dobozába, vagy vitrinjébe, ennél bizony alaposabb takarítást végez hatlövetűjén.

A markolattól és a tok belső szerkezetétől teljesen megszabadítva, egy alaposabb tisztítást tudunk végrehajtani. Persze a tok a forgódob és a cső ekkor is egyben van, amit a töltőkar leszerelése után, alulról, az éken áthaladó csapos biztosítás eredményez. Ezért nem húzható ki az a megszokott módon. Valamiért a forró vizes szappanos mosást kerülném, ugyanis nem vagyok benne biztos, hogy a forgódob és tengelye között nem okozunk általa nagyobb kárt, de aki a megfelelő és gyors szárításról azonnal gondoskodni tud, akár ez is működhet. Olajjal jól befújva, néhány percet ázni hagyva, majd sűrített levegővel alaposan kifújva lehetünk talán a legalaposabbak.

Egy bizonyos. Mivel megbontani nem tudjuk, 100 %-os munkát sem tudunk végezni, talán ez róható fel legnagyobb hibájának. Persze ha valaki csak a vitrinébe veszi meg, hogy időnkét megsimogassa akkor nyilván nem gond, de én azért alkalom adtán hallani is akarom a hangját, amiért a szomszédok biztosan nem igazán lelkesednek…

Befejezés
Még egyszer kihangsúlyoznám, mivel csak riasztó tölténnyel működik, önvédelmi célra teljeséggel alkalmatlan. Nem is azért született meg, tehát gázpatront semmi esetre sem szabad beletenni, mert abból bizony nagy baj lehet, a kezelőjére nézve. Továbbá rakétázó adapter sincs hozzá. Amúgy is szentségtörés lenne egy ilyen modellt arra, tehát tűzijátékozásra használni. Igazán szép gyűjtői darab, amely a western rajongók, történelmi lövészek, hagyományőrzők számára becses kincs lehet. Ez a revolver egy legendás kor kissé feledésbe merült, átmeneti technikai megoldásának emlékét idézi meg, kellően jó minőségben és a buta átalakítási kísérleteken morfondírozó delikvensek szándékait teljesen keresztülhúzó biztonságtechnikai megoldásokkal felvértezve.

Otthon, esténként a naplementét bámulva, a tornácon a hintaszékben egy pipadohányt elfüstölve jó kiegészítő lehet, talán egy kis időre visszarepíthet minket a legendák korába, amelynek mi lehetünk a főszereplői, szerintem főként ezért született meg e kuriózum revolver.

Itt tekinthetik meg a fegyver adatlapját. Ezen a linken pedig elérik a róla készült FILMET.

– Senkó Sándor –

The post 1851 Colt Reb Nord Navy Sheriff Riasztó Revolver 9 mm Knall appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Azután a 2012-es évben végre áttörés történt és feltűntek új pisztoly modellek melyeknek tervezésekor láthatóan cél volt, hogy a 10-es éveiket taposó amerikai gyerkőcök mellett azokat a vevőket is megtalálják akiknek fontos, hogy egy légpisztoly másolat a méretek mellett súlyban is hiteles legyen.
Ilyen a C41 (Walther P38), 1911 GI (Colt 1911), C-TT (Tokarev) illetve az SR357 is.

Kívül

Az SR357 teljes egészében fémből készült. Szép kidolgozású és a szürke szín is kimondottan jól áll neki. A viszonylag nagyméretű kombat markolat (mely a patron becsavaró fület is rejti) gumírozott. Nem kicsi de az ujjaknak kialakított helyek miatt simán átfogható és kényelmes.

A keret jobb oldalán a kötelező figyelmeztető feliratsor sajnos kihagyhatatlan az USA-ban. Esztétikailag nem nagyon tesz hozzá a produktumhoz. Ahogy kell, van funkcionáló tárkioldó gomb és vízszintesen illetve függőlegesen is állítható hátsó irányzék, szintén fémből.

A tár nem osztott mint az elődfegyvernél (C-357 vagy C-357 Vigliante) ezzel a légpisztolyfunkcióról leginkább árulkodó részt sikeresen likvidálták. A 4,5mm-es cső a csőszájtól beljebb kezdődik így növelve az ‘igazi fegyver” hatást. A cső alján „hűtőbordák”, a dobozban két weaver szereléksín. Mindkettő felrakásával (a csőre lehet rögzíteni) szinte végtelen kombinációs lehetőségünk van felszerelni pisztolyunkat, Red Dot irányzékkal, távcsővel, lámpával… stb. És a nagy atrakció: a tárban 6db töltőhüvely figyel csendesen amitől tényleg realisztikus az összhatás.

Működj!

A markolathéj nem kis acélkarmokkal, a patronba kapaszkodik mint a C357-esnél hanem egyszerűen hátrafelé le tudjuk húzni. Annyi előnye van, hogy nem kell patront tartani fegyverünkben ha azt szeretnénk, hogy a héj a helyén maradjon.
A patron szájára tegyünk egy pici szilikon zsírt! Így becsavaráskor nem tapad rá a tömítésre és nem deformálja azt.
Míg új a patrontömítés a Co2 patron kiszúrásakor semmilyen szisszenő hangot nem hallunk. Ilyenkor rögtön zár a tömítés. Ne húzzuk meg izomból a srófot, inkább próbának lőjünk egyet, hogy van-e már gáz a rendszerben.  Később, sok használat után, úgyis össze esik a tömítés egy kicsit de meghosszabbíthatjuk az élettartamát ha erre figyelünk.

Ezután a fegyver keretének bal oldalán található tárkioldó gombot előre tolva billentsük magunk felé a tárat. Az üres töltőhüvelyek kinyeréséhez használjuk a hüvelykivető rudat! A hüvelyek rézből vannak műanyag heggyel ami a magot szimbolizálja. A hüvely talpán WinGun 700 feliratot találunk. Ennek alapján tudunk tartalék hüvelyeket rendelni ha a 6db. nem lenne elég. Az acélgolyót egyszerűen elölről nyomjuk be a furatba. Finoman megszorul. Ezután a töltött hüvelyeket vagy egyesével helyezzük a tárba vagy a fegyverhez adott gyorstöltővel egyszerre is megtehetjük mindezt.

Ebben az esetben helyezzük a hüvelyeket a gyorstöltő furataiba. A töltőt felfelé tartva, az alul lévő recés fogantyút rugó ellenében nyomjuk felfelé, majd forgassuk kattanásig jobbra. Ebben a pozícióban rögzíti a hüvelytalpakat a töltőbe. Ezután a nyitott tárba helyezve a hüvelyeket nyomjuk meg a rugós fogantyút. A hüvelyek szépen becsúsznak a tárba.

Tár visszacsuk és már mehet is. Illetve itt is egy új, máshol eddig nem látott megoldás. Hogy a cső és a tár közötti hézagot minimalizálják, a cső farban egy kúpos alakú rugós fémbetét kapott helyet. Ez a tár becsukásakor szépen illeszkedik a tárhoz, teljesen lezárva a kiszökő levegő útját.

Itt is mint a legtöbb revolvernél DA (revolverező) és SA (ismétlő) rendszerrel is használhatjuk a fegyvert attól függően, hogy „mekkora veszélyben” vagyunk. Ha a lövések előtt a kakast felhúzzuk a tárat helyére fordítjuk és az elsütőbillentyű is hátsó (sütési) pozícióba kerül. Így pontosabban, a fegyver bemozdítására kisebb esélyt adva lőhetünk. Ha viszont a helyzet és a kirakott sörösdobozok száma úgy kívánja, revolverezve nagyon gyorsan szabadulhatunk meg a 6 lövedéktől.
A fegyveren biztosító nincsen. A kakas hátramozdulásakor egy acél rúd emelkedik a kakas és a szeleptüske közé ami elsütéskor közvetíti az ütést.

Pontosság, erő

A fegyver acélgolyóval működik, ami azt jelenti, hogy a 4,5mm.-es csőből 4,45-ös rézzel vagy ónnal (puhafém) bevont lövedékek repülnek ki. Nyilvánvalóan nem tud olyan pontos lenni, mint egy huzagolt cső – 4,5mm.-es ólom lövedék kombináció. A szórásképre voltam igazán kíváncsi így a teszt előtt nem is állítottam az irányzékon. Nem az volt a szempont, hogy minél jobb eredményt érjek el.

A fekete kör alsó-széle közepére céloztam mindkét esetben. 5m.-en, a lövések előtt a kakassal felhúzva – nem támasztva, 2,5-3cm.-es szórást lőtt. A fegyver sütése így is elég „katonai”. Kell hozzá egy kis rutin míg az ember megszokja. Revolverezve a szórásképp jóval nagyobb (5-7cm), viszont ezzel együtt az élvezeti faktor is. A lövedéksebességeknél nincs nagy különbség. Úgy 35-40 lövésig 133 és 141 m/s (4,5joule) között mozog. Utána, ahogy csökken a nyomás a patronban a fegyver ereje is csökken.

Belül

A markolathéj lehúzása után le kell venni a héj rögzítésére szolgáló műanyag burkolatot is. A 4db. rögzítőcsavar kicsavarása után leemelhető a burkolat. Minden alkatrész fémből van. Itt a levegőadagoló rendszer nem két részből áll (kiszúró egység és légkamra összekötve egy rézcsővel) mint a C357-nél hanem egy blokkból. Nehezen elkézelhető, hogy normális mennyiségű és minőségű használat mellett a tömítéseken kívül más tönkre mehet.

Summa summárum

Pozitív
– realisztikus külső
– teljes fém szerkezet (kívül-belül)
– csőfarnál légzáró rugós betét
– mindkét irányban állítható irányzék
– töltőpatronos rendszer (nekem ez is pozitív)

Negatív
– acél gömblövedék
– sütés

– Vasicza Péter –

The post Crosman SR357 – „Mint az igazi” appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

1790 körül építette Henry Nock (1741–1804) angol fegyvertervező az első klasszikus Pepperbox rendszerű de még kovás lakattal működő verzióját illetve vele egyidőben Belgiumban is elkészült az első prototípus. Mindkét fegyver a korábbi idők legnépszerűbb, dupla csövű pisztoly mintájára készült , azt  tovább gondolva – 3, 4 vagy akár 7 csővel szerelve. Ezeknél az első Pepperbox fegyvereknél a tárat még kézzel kellett továbbítani.
A csappantyú illetve a perkussziós rendszer hozta meg aztán a nagy áttörést.  Ezt a megoldást integrálták a Pepperbox fegyverekbe is, mely megoldás komoly népszerűséget hozott neki,  így megindulhatott a valódi tömeggyártás is. Természetesen ez azt is eredményezte, hogy jóval olcsóbban lehetett hozzájutni mint korábban. Bárkinek elérhetővé vált az addig csak néhány kiváltságos anyagi helyzetben élő ember birtokolta eszköz.
Néhány a korai idők Pepperbox revolverei közül: az angol Budding, a svéd Engholm és az amerikai háromcsövű Manhattan.
Egyébként maga a „Pepperbox” nevet az 1830-as években kapta és leginkább a hétköznapi,  polgári használatra utalt.

A csappantyús Pepperbox működésében hasonlított az ezidőben gyártott perkussziós revolverekre. Itt is egy külön cellákra osztott forgódobba kellett a lőport illetve a golyót betölteni. A különbség abban rejlett, hogy itt mindegyik tárfurathoz külön cső volt rendelve. Még ebben az időben is találunk olyan fegyvert ahol a tárat kézzel kell forgatni de legnagyobb részben már a kakas felhúzásával történik a tártovábbítás (single action rendszer). Majd ahogy a klasszikus revolvereknél itt is megjelenik az elsütőbillentyű húzásával mozgatott kakas és forgatott csőblokk (double action).

Az egyik probléma a Pepperbox fegyverek esetében, hogy a nagyszámú cső miatt (és ezt tetézte még a csőhossz) orrnehezek voltak. S bár az elsődleges használati szegmens a rövidtávú önvédelem, emiatt illetve, hogy nem volt hely az irányzéknak, nagyon nehéz is lett volna velük pontos lövés leadása. Az önvédelmi fegyverek használatára az akkori gyakorlat amúgy is az volt, hogy nem emelték szemhez az eszközt hanem már csípő magasságból tüzet nyitottak a szerencsétlen delikvensre. Emellett a vitás esetek ily módon történő elrendezése leggyakrabban közvetlen közelről történt. Emiatt a legtöbb gyártó sima csővel szerelte a fegyverét habár a huzagolt cső már réges-régen ismert és használt megoldás volt.

Akár a korabeli elöltöltő revolvereknél itt is előfordulhatott az úgynevezett láncgyújtás. Ilyenkor a begyulladó töltet „átég” a szomszédos lőporkamrába és egyszerre kettő, olykor több töltet is elsül. A Pepperbox-oknál ez kisebb problémát okozott hiszen a „renitens” lövedékek is saját csövön keresztül hagyták el a fegyvert és nem a revolver tokját lőtte el az ember.

A XIX. század végén volt még egy viszonylag népszerű korszaka ezeknek a revolvereknek. Ekkor már peremgyújtásos lőszeres, rövid csövű verzióival találkozunk. Az egyik legismertebb modell ebből a korból az extra rövid csővel gyártott francia Apache modell, mely állítólag a Párizs környéki bandák legnépszerűbb fegyvere volt.
A XX. században a lőfegyverek fejlődésével együtt szinte teljesen eltűntek a Pepperbox-ok a piacról. Néhány kis darabszámban gyártott típust lehet csak találni. Például az 1920-ban gyártott Mossberg Brownie, melynek 4 csöve volt és .22-es kaliberrel gyártották.

Az 1960-es évektől az elöltöltő fegyverek újra nagy népszerűségnek örvendenek a világon. Persze már leginkább a romantika és a sport jegyében. Több cég is gyárt feketelőporos revolvereket melyek kevés kivételtől az Amerikai Polgárháború alatt készített fegyverek másolatai. Szinte teljes a paletta. Talán nem is akad olyan, valaha nagy számban gyártott fegyver melynek ne lenne most készült kópiája… Nos a Pietta cég ez évben mutatta be a Nürnbergi IWA szakkiállításon új Pepperbox revolverét. Volt szerencsém kézbe venni a fegyvert és egyszerűen nem lehet nem szeretni. Annyira bumfordi… semmi sallang… le sem tagadható, hogy anno mire készítették. A fegyver alapja egyébként az 1851 Colt Navy. A tok teljesen megegyezik a nagy klasszikuséval. A különbség, hogy az egész fegyver nagyjából egy megnyújtott tár és keret. Míg az eredeti revolveren a tárat a cső tartja a helyén, itt egy zárócsavar mely elöl, a tár tengelyen kapott helyet. Töltőkar természetesen nincs a revolveren, hisz nincs hova elhelyezni. Ebből következik, hogy egy tártöltő állványra mindenképpen  szükségünk lesz a használatához. A fegyver előreláthatólag ez év őszétől kapható lesz Magyarországon.

Technikai adatok:

Gyártó: F.LLI PIETTA
Típus: Pepperbox revolver
Rendszer: SA
Súly: 1,05kg
Teljeshossz: 178mm
Cső: nincs :o)
Tárhossz: 75mm
Maximum lőportöltet: 72grain
Kaliber: .36
Ajánlott lövedék: .365 gömb
Tárkapacitás: 6db
 

– Vasicza Péter –

The post Pietta Pepperbox revolver appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Nézzünk néhányat a teljesség igénye nélkül:

• lőszerérzéketlen (nem akad el egy estleges gyengébb vagy hibás lőszer esetén)
• roppant egyszerű tártovábbítás
• használat után a hüvelyek a tárban maradnak (egyrészt nem szemetel össze-vissza az utcán  másrészt „nyomtalanul” működik)
• nem kell kitárazni békeidőben (itt nincs tárrugó ami elgyengülhet)

Az alább szereplő gáz-riasztó revolver a 2004-es fegyvertörvény megjelenése óta az „egyik  legtöbbet eladott fegyver” titulust érdemelte ki nálunk. Remélem az alábbi írásból kiderül, hogy miért.

A Weihrauch cég fegyverei közül kettővel már találkozhattak itt, a hírleveleim között. Az ott leírt minőségi garanciák a cég minden fegyverére vonatkoznak. Nehéz „csipkelődő, kritikus írást összehozni a fegyereikről. De hát nem is ez a cél.

A HW37-es a Weihrauch cég jelenleg kapható gázfegyverei közül a legkedvezőbb árkategóriába tartozik. Ennek ellenére a fegyver ugyanolyan alapossággal van összerakva mint a drágább modellek. Kézbe véve a fegyvert sehol nem találunk, illesztési hiányosságokat vagy sorjás éleket. Talán az egyetlen szembetűnő probléma a kicsi markolat. Egy darabig keresi az ember az ideális fogást, azután a kisujj markolat alá csúsztatásával meg is találja. Ugyanez a probléma nincs a sátorvasnál. Íves, nyújtott alakja miatt gyorsan megtalálja az ember az elsütőbillentyűt (nem hátrány „szorított” helyzetben, amikor minden pillanat számít).

Még egy utolsó megjegyzés ami az esztétikum témához tartozik és tudom, hogy az emberek az elsők között nézik ezt meg – a csőben elhelyezett gát, bár viszonylag közel van a csőszájhoz, de szépen le van barnítva a cső színére, így abszolút nem feltűnő.

A fegyvert működtetve szembetűnő a  dobrögzítő pontos érkezése „időben és térben” egyaránt. Bármelyik komolyabb „éles fegyvert” gyártó cég rábólintana. Nem karcolja meg a dob oldalát és tökéletesen rögzíti a tárat. A tár ötlövetű  acéldob, szintén  acél hüvelykivetővel. Ha már itt tartunk, a fegyveren az összes fontos alkatrész acélból készült. Így a már említett táron és hüvelykivetőn kívül a az  ütőszeg, a kakas és az elsütőbillentyű is.

Mindent összevetve azt gondolom, hogy ez az a fegyver pont azt tudja amire való: tartósan megbízható! Egy gázpisztolynál ennél több nem is kell.

The post Pár gondolat a revolverekről – a HW37 gázrevolrer appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.