Tekintélyes méretű és súlyú fegyverek, vastag csőfallal, masszív diófaágyazással készülnek. Minden modell három féle kaliberrel készül (.45/.50/.54). A cikkben vizsgált fegyver egyébként .45-ös. 

A lakatlemez marógépen készült és felületi keményítést kapott, márványos színezetű.

A kakas és a billentyű, valamint a billentyűház precíziós öntéssel készült. A kakas márványos, a többi feketített felülettel. Egy laprugó feszíti a billentyű hátsó részét az elsütő emelőhöz, így lesz finom a fegyver sütése.

A főrugó, amely a kakast működteti, egy hengeres nyomó csavarrugó, melyet egy vezető tüske tart munkavonalban. Az elsütő emelőt szintén egy kis csavarrugó feszíti a diónak, egy kis csap segítségével, mely a lakatlemezen kialakított fészekben mozog.

A cső az ágyazatból könnyen kiemelhető, ugyanis a csőfart kampós rögzítéssel oldották meg. Az előágyon lévő keresztirányú ék eltávolítása után a fegyver csöve egy mozdulattal kiakasztható az ágyazatból. A csőfarban lévő merőleges kis furat a tisztítást könnyíti meg, mely a hernyócsavar eltávolítása után végezhető el.

Szinte minden fegyverüket készítik tradicionális „ökörszarv” illetve modern, Tru-Glo irányzékkal is. Ezen a típuson az első van felszerelve a fegyverre. Az irányzék és a célgömb oldalirányban elmozdítható apró ütésekkel. A sárgaréz alkatrészek hagyományos homoköntéssel készülnek, fényesre vannak polírozva.

Az ágyazat finomra csiszolt diófa, vízhatlan felületkezelést kapott. Nem csak a külső felületek, hanem a lakat és a cső alatti részek is le vannak kezelve.

Az investarm Hawken Trade 180 puskák elegáns, esztétikus megjelenésűek, finom kidolgozásúak, precízen és megbízhatóan működnek és nem utolsó sorban pontos, erős vadászfegyverek ár-érték arányuk nagyon kedvező, Magyarországon is könnyen megfizethetőek.

Gyártó: Investarm (Olaszország)
Lakat: Csappantyús
Kaliber: .45
Teljes hossz.:
Csőhossz.: 730mm
Súly: 4900g
Huzagemelkedés: 1-48″

The post Investarm Hawken Trade 180 elöltöltő puska appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Az olaszországi Pietta fegyvergyártó vállalat 1964 óta gyárt elöltöltős revolvereket. Elsőként francia, majd amerikai megrendelésre kezdték el készíteni az amerikai polgárháborús fegyverek másolatait. Azóta a Pietta cég már vezető szerepet tölt be történelmi fegyverreplikák gyártásában. Először az 1851-es Colt Navy revolvert kezdték gyártani, amely ma is az egyik legsikeresebb és legelterjedtebb fegyverük az összes közül mind a lövészek, mind pedig a gyűjtők körében. A fegyver ár-érték aránya abszolút optimális. A Pietta fegyverekhez Magyarországon is reális áron lehet hozzájutni, valamint a cserealkatrészeket olcsón lehet hozzájuk beszerezni.

Az első 1851-es revolverem is egy Pietta gyártmány volt, amelyet 15 évvel ezelőtt vásároltam a Nimród-Derringer fegyverüzletben Vasicza Péter fegyverboltos barátomtól.

Azóta más gyártók Colt Navy revolvereihez is hozzájutottam, majd ismét a Pietta revolvernél kötöttem ki. Ennek nagyon egyszerű oka van, amelyet a következőkben részletesen kifejtek.

A Pietta fegyvergyár 2016-ban komoly fejlesztéseket vitt véghez mind formai, mind nyersanyagok, illetve technológia tekintetében is.

A 15 évvel ezelőtti revolverhez képest a változás már első ránézésre szembetűnő: a gyártó megváltoztatta a markolat formáját, így sokkal esztétikusabb lett a fegyver és kényelmesebb lett a fogása is. Nem utolsó sorban az új markolat miatt a revolver tökéletes autentikus külsőt kapott. A fejlesztések az 1851 Colt Navy revolvereken:

1. Tehát az új, kényelmes és autentikus markolat megjelenése a régi, Griswold and Gunnison revolverekre emlékeztető vékony markolat helyett.
2. A precíziós öntéssel készült, feketített felületű és hosszabb elsütő billentyű megjelenése, amelynek a kakassal érintkező sarkai le vannak kerekítve. Ezáltal a sütés sokkal finomabb és gördülékenyebb, mint az élesre köszörült billentyűkkel.
3. A dobrekesztő szemölcs pontosra gyártott hátsó nyúlványa. Ez nagyon fontos, mégpedig az „időzítés” miatt. Felhúzáskor a túl hosszú hátsó nyúlvány miatt a dobrekesztő később akad ki a kakasból, ezáltal a szemölcs leveri a táron kialakított rögzítő vájatok széleit. Ez ahhoz vezet, hogy a tár hamar kotyogóssá válik rögzített állapotban, vagyis hamar tönkremegy, ráadásul csúnya is lesz. A dobrekesztő szemölcsének a rögzítő vájat melletti segédvájatba kell érkeznie, majd a kakas továbbhúzásával kell a helyére ugrania. Ugyanabban a pillanatban kell az elsütő billentyűnek is a kakasba pattanni.
4. A tár és a pajzs közti hézagot megnövelték, ezáltal az elsült és deformálódott csappantyú nem tud olyan könnyen beszorulni, könnyebben kipotyog, amikor a lövész újra felhúzza a fegyvert.
5. A sárgaréz tokkal rendelkező revolvereken pedig az ötvözők változtatásával hoztak létre egy sokkal kopásállóbb, szívósabb rézötvözetet, amely vetekszik az acél erősségével, vagy ugyanolyan masszív. A nyitott tokos revolvereknél pedig a tengely beforrasztásával is stabilabbak lettek a fegyverek.

A Colt revolverek történetében a precíziós öntés mindig alaptechnológia volt és jelenleg is az. A régihez képest a különbség annyi, hogy a jelenkori sokkal pontosabb, sok esetben egyáltalán nem igényel utánmunkálást, csak felületi keményítést, vegyszeres felületkezelést. A Pietta 1851 Colt revolverek esetében precíziós öntéssel készül még a tok, a kakas, a tárforgató kar és a töltőkar is. A sárgaréz „sátorvas” és a markolatkeret hagyományos homoköntéssel készül.

A Pietta Coltok egyik fő jellemzője az is, hogy a tengely ütközésig megy a csőszakállba, így rögzíti az ék. Ez pedig azt eredményezi, hogy a fegyver nem fog sem alá-, sem pedig fölé hordani szétszerelés és összerakás után, mert a csőfar és a dob közötti hézag mindig állandó lesz. A másik fontos tényező, hogy a töltőkar-retesz bordázott felületű, így sokkal kényelmesebb lenyitni, nem csúszik le róla a lövész ujja.

A fegyverimádóknak csak ajánlani tudom a megújult Pietta revolvereket, főleg az 1851 Colt Navy „Yank” revolvert! A fegyver esztétikus küllemű, elegáns; megbízhatóan működik, pontos és modern!

-Orsai Henrik-

The post Pietta 1851 Colt Navy Yank .36 appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Samuel Colt feltaláló, üzletember és fegyvergyáros 1814. július 19-én született Hartfordban, Connecticut államban, az Egyesült Államokban.

Megalapította a Colt’s Patent Fire-Arms Manufacturing Companyt (ma Colt’s Manufacturing Company ), és a revolver tömeggyártását kereskedelmi szempontból életképessé tette.

Találmányai közt szerepelt még a víz alatti távírókábel és víz alatt használható robbanószerkezet.
Tizenhat évesen hajósinasként dolgozott egy India és Anglia között közlekedő hajón. A hosszú út alatt fából kifaragta az általa megálmodott revolver fő alkatrészeit.

A forgótáras pisztoly szerkezetének ihlete a hajókormány, mások szerint a csörlő dobmechanikája megfigyelésének köszönhető. Colt úgy gondolta,
hogy egy hasonlóan működő fegyverrel egymás után több lövést lehet leadni, mégpedig egy kézzel működtetve.

Elgondolását partra szállása után egy puskaművessel acélból el is készíttette. Az első próbálkozás kudarcot vallott, a próbalövés letörte fegyvere csövét. Ezután csak 1832-ben látta elérkezettnek az időt az addigra már áttervezett, második revolver prototípus elkészíttetésére, ezért szövetkezett Anson Chase puskaművessel.

1835-ben Angliában és Franciaországban szabadalmaztatta a fegyver harmadik prototípusát, viszont hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban csak 1836-ban
fogadták el szabadalmát. Megfelelő tőkéstársak bevonásával Samuel Colt nekiláthatott fegyverkészítő üzemének felszereléséhez.

Patersonban megkezdődött az ötlövetű, elöltöltő, csappantyús forgópisztolyok gyártása. A piaci sikerek azonban még várattak magukra.

A többcsövű „pepperbox kötegelt csövű forgópisztolyokat nehéz volt kiszorítani a piacról. Az áttörést az 1846-ban az Egyesült Államok és Mexikó között kirobbant háború hozta meg. Az 1836-ban kifejlesztett forgópisztollyal felszerelt texasi lovasok rendkívül hatékonyan tudtak harcolni. Katonaküldöttség ment Washingtonba, hogy minél több ilyen fegyver kerüljön az amerikai csapatokhoz. A kormány felvette a kapcsolatot Colttal, aki a Texas Paterson modell tökéletesített változatából ezer darab revolvert szállított a hadseregnek.

Az 1851-re már világhírnevet szerzett colt forgópisztolyok használata egyszerű volt. Egy kézzel lehetett működtetni: a lövész a tenyerével átfogta a fegyver markolatát, hüvelykujjával hátrafeszítette a kakast, eközben a henger egyötöd (egyhatod) fordulattal a soron következő lőszerkamrát a cső hátsó nyílásához
állította. A hengert abban a pillanatban egy alkatrész rögzítette. Majd az elsütő billentyű meghúzásakor a kakas kioldott, ráütött a csappantyúra, ezáltal megtörtént a lövés. Ezt a műveletsort ötször (hatszor) lehetett megismételni újratöltés nélkül. A tűzgyorsaság a lövész kézügyességétől és a fogások
begyakoroltságától függött.

Az elöltöltő, csappantyús Colt revolvereket többféle űrmérettel és csőhosszal gyártották egészen 1873-ig. Samuel Colt a fegyverek gépi szabványok szerinti előállításának úttörője, a fegyverek tömeggyártásának és a tömeges marketing megalapozója.

Fegyvergyárának felfutása egyben azt is magával hozta, hogy Amerika meghódítása után Európai és Ázsiai kapcsolatok kiépítése következett. A Colt Fegyvergyár az orosz cároknak, az Oszmán birodalom szultánjának és a kortárs európai uralkodóknak is készített különlegesen szép, díszesen vésett
fegyvereket. Az arany berakásos, vésett revolverek ott díszelegtek I. Miklós és II. Sándor orosz cár, VII. Frigyes dán és XV. Károly svéd király vitrinjeiben. Kossuth Lajost is megajándékozta egy 1851 Navy és egy 1849 Pocket revolverrel, ezek a fegyverek jelenleg a budapesti Nemzeti Múzeumban vannak kiállítva.

Samuel Colt fegyvereit számtalan európai országban másolták, még Japánban is készültek kópiák. Colt kitűnő menedzser volt, 1861-re az egész világot behálózó értékesítési hálózatát is kiépítette.
Az amerikai polgárháború idején az északiak oldalára állt, Grant tábornok hadseregének egyik legnagyobb szállítója lett. Tiszteletbeli ezredesi rangot is kapott. A polgárháború második évében, 1862. január 10-én azonban Samuel Colt váratlanul szívrohamban meghalt. Ekkor negyvenhét éves volt. Több
millió dolláros vagyont hagyott családjára, és azt a céget, amely ma is a világ egyik legnépszerűbb fegyvergyártója.

The post Samuel Colt élete appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

ELFELEDETT TÖRTÉNELMI KÓPIA
PIETTA REMINGTON NEW MODEL ARMY RIASZTÓ REVOLVER

Hideg téli délután, az egykoron szebb napokat is látott bányászvárosban, az utcák
üresek, az éjszaka lehullott kevés havat a szél hordja. A főutca közepén egy hosszú
viharkabátos alak áll, némán, csendben, a törvény őre, békebíró, de vajon melyik oldalon
áll, a szegény boldogulni akaró bányászok, vagy a város korrupt vezetője mellet? Az Ő
oldala az, amelyik többet fizet. A távolban az utcán heverő kalapot bámulja, miért van az
ott? Ekkor hirtelen az egyik fészerből egy ló vágtat ki lovas nélkül, maga után egy kötélen
húzva egy embert, vajon ki lehet az, a békebíró továbbra is némán áll és tétován nézi,
ahogy egyik bérencét holtan húzza a pej és elviharzik közvetlen mellette. A város
különböző pontjain további öt embere fekszik, Ők már nem szolgálják a pénz törvényét,
mivel minden emberben van egy-egy golyó. Lassú léptek, halk sarkantyú csilingelés töri
meg a csendet, egy magas, szikár, fakó idegen lépked a földön heverő kalaphoz, kezében
konverziós Remington New Model revolverével, lassan lehajol, felveszi a kalapot,
amelyről pisztolyával veri le a havat, majd felteszi a fejére és a békebíró felé fordul, aki
dermedten nézi Őt…

Az idegen, kezében a revolverrel lassan elindul feléje, a békebíró
félrehúzza kabátját és megmarkolja a pisztolyát, de tudja, most még túl nagy a távolság,
hogy lövést adjon le. Az idegen felemeli revolverét, lehajtja a töltőkart, kihúzza a
dobtengelyt, kiveszi a forgódobot és cseréli azt, komótosan, majd a megtöltött pisztolyt
visszahelyezi övébe és lassan a törvény embere közvetlen közelébe ér, aki még mindig
dermedten bámulja a férfit. Mikor már csak 2 m a távolság, az idegen felemeli fejét, a
békebíró felismeri Őt, és azt mondja ijedten: TE és előrántaná Coltját, de a fakó alak
kezében hatszor dördül el a revolver, mire a békebíró térdre rogyva újra felnéz rá és
nyögve suttogja, te vagy az. Ekkor az idegen az övébe tűzött zsebrevolverével zárja le, a
valamikori múltban ért sérelmét a békebíróval szemben és a szeme közé repít egy golyót,
aki holtan esik össze előtte.

-Fakó lovas-

Történelmi visszatekintés

Az 1816-ban Eliphalet Remington (1793-1861) által alapított Remington Arms Company LLC
elsősorban kiváló puskáival szerzett hírnevet, minőség és megbízhatóság jellemezte
termékeiket, a revolverek piacára – amelynek uralkodója ekkoriban Colt volt – csak az 1856-ban
kapcsolódtak be, ekkor még kezdeti nehézségeik voltak, főként azért, mert nem tudtak
megfelelően megbízható dobléptető – rekesztő rendszert kifejleszteni, amelynek gyártása
gazdaságos lehetett volna, hiszen a Colt féle rendszert nem használhatták, mivel kötötték a
szabadalmi jogok. Hosszú, rögös út vezetett a New Model revolverek megjelenéséig, amelynek
gyártása 1861-ben kezdődött meg.
A New Model revolverek elsőként az amerikai polgárháborúban vizsgáztak, főként az északi
katonák körében, de a déli katonáknak is nagy örömére szolgált, ha zsákmányolhattak egyet.
Erős, zárt kerete, megbízhatósága, pontossága, hamar kivívta a katonák tiszteletét, nem
véletlen, hogy a szerelt lőszer megjelenését követően, a konverziós változatok is nagy
népszerűségnek örvendtek, amelyeket a háború után még hosszú-hosszú ideig használtak és
nem valószínű, hogy lecserélték őket. A már kiforrót New Model revolverek egyik nagy
hibájának rótták fel a viszonylag kicsire sikeredett sátorvasat, tehát kesztyűben nehezen fért el
a lövész ujja. De nagyon praktikus volt a könnyen cserélhető dob, ámbár sokan vitatják annak
tényét, hogy a megtöltött és felcsappantyúzott dobok cseréje gyakori volt, mivel ennek
megvoltak a maga veszélyei, de úgy gondolom háborús helyzetben mindennél fontosabb volt
az, hogy a katona folyamatosan tudjon tüzelni, illetve az újratöltés mennél gyorsabb legyen,
persze nem mindenki rendelkezhetett tartalék dobbal sem. Kissé a konverziós revolverek
történelmi háttere mintha a múltba veszett volna, persze néhány replikagyártó ma is gyárt
ehhez hasonló éles lőfegyvereket, a gyűjtők és lövészek nagy örömére, őrizve a korszak ezen,
különleges szegmensének szellemét.

Mit rejt az Aranyásó?

Papírdobozba, polisztirol ládikába, azon belül pedig olajozott fóliába csomagolták a revolvert, a
szokott módon, amelyet nagy izgalom közepette bontottam fel. Pazar látvány fogadott,
acéltokos, sárgaréz sátorvassal ellátott gyönyörű revolvert tarthattam a kezemben.
Vonalvezetése, külleme, a dobot leszámítva teljesen azonos a gyártó elöltöltős modelljével. A
darab hűen követi a korai konverziós revolverek autentikusságát, a töltőkar megmaradt, ejektor
rúddal még nem szerelték fel, töltőkapuja van, „ajtó nélkül”, dobja már nem lő kúpos, hanem
teljesen átfúrt, riasztó patron befogadására alkalmatos kivitelű. A csövön az alábbi felíratok
olvashatóak: WESTERN REMINGTON NEW ARMY CAL 9. mm KNALL, illetve: F.LLI PIETTA –
MADE IN ITALY. A dobon és a tokon pedig a megfelelőséget igazoló beütéseket láthatjuk, a két
félből álló markolat héj pedig diófából készült. Bátran állíthatom, hogy igazi ékszerről van szó.

A szerkezet titkai

Egy egyszeres működésű, kizárólag riasztó tölténnyel működtethető 9 mm Knall kaliberű,
hatlövetű revolverrel van dolgunk. Gázpatronnal nem használható, mivel az égéstermék a 3 mm
nagyságú dobhézagon távozik, mivel a csöve teljesen zárt. A töltőkar, amely mint emlék maradt
az elöltöltős modell öröksége gyanánt, illetve megakadályozná a dobtengely kicsúszását,
persze ha az kihúzható lenne, mert sajnos legnagyobb bánatomra nem az. A dobtengelyt a
töltőkar lehajtása után nem lehet kihúzni, mivel egy ~ 60 HRC keménységűre edzett acél csap
rögzíti szorosan a keretben, amelyet csak akkor láthatunk, ha már a kart leszereltük. Azért ez
nagyon bosszantó, a gyártó a maximális biztonság érdekében választotta ezt a megoldást, ami
meglehetősen illúzió romboló, hiszen milyen New Model az, aminek a dobját nem lehet
kiemelni, ennek ez a varásza, de hát nem tudunk mit tenni, ezt megint csak le kell nyelni. A
töltőkar egyéb meglepetést is tartogat, mégpedig a vége nem megy be a dobkamra furataiba,
hiszen átmérője 11 mm, a kamra torkolaté pedig 9,45 mm, ezt sem igazán értem, hogy miért
van így. Maga az acél tok teljesen azonos az elöltöltős testvérrel, leszámítva a csövet és a
tűzfalának ütőszeggel ellátott részét. A csövet alulról 92 mm hosszon, 3 mm szélességben
felnyitották, tehát egy hornyot martak, majd egy betétcsövet helyeztek bele, amelyet szintén
nagy keménységűre edzett, 3 darab 5 mm átmérőjű acél csappal rögzítettek. A csőtorkolattól
számítva 26 mm mélységben már láthatjuk a teljesen lezárt és pirosra festett, kissé
illúzióromboló biztonsági megoldást.

A dob kamra furatai is el vannak forgatva, illetve a paláston
újabb acélcsapok biztosítják a felfúrás elleni védelmet. A belső szerkezeti elemek, az elsütő
billentyű, a dobléptető, a dobrekesztő, a rugók teljesen azonosak az elöltöltős modellben
használatosakkal, kivétel a kakas, ahol az ütőfelület kialakításában láthatunk bizonyos eltérést.
A patronok elsütésére szolgáló ütőszeg nem a kakason kapott helyett ellentétben a gyártó
hasonló kivitelű Colt revolvereivel, hanem a keretben foglal helyett rugós biztosítással. A
revolveren töltőkapus kialakítás van, de természetesen itt is hiányzik maga a kapu, ami a korai
konverziós revolverek kialakítását, emlékét idézi. A kakas fél állásba való helyezése után, a dob
szabadon forog, ekkor egyesével helyezhetjük be a patronokat a dobba, természetesen ebben
az esetben a revolver nem elsüthető. A kakasrugó karakterisztikája, akárcsak az eredetin,
állítható egy kis csavarral, amelynek ki-be hajtásával végezhetjük a számunkra megfelelő
feszesség, karakterisztika beállítását.

Első lövések, megszólal a hatlövetű

Egy borús vasárnapi délután próbáltam ki elsőként új szerzeményemet, nem törődve a
szemerkélő esővel. Amin elsőre elcsodálkoztam, hogy a dob mintha kissé szorosabb lenne,
mint az elöltős modellnél, ezt elsőként nem tudtam mire vélni, de később rájöttem, hogy a
gyártó valószínűleg így próbálta csökkenteni a dob és tengelye közé bejutható égéstermékek
okozta szennyeződések mennyiségét. Miután szépen megtöltöttem a dobot, az első hat lövést,
komótosan lassan adtam le, a képzeletbeli békebíró hat emberére, könnyen, semmi elakadás
nélkül, kellemesen füstöltem el a hat patront. A használt riasztó töltények a Fiocchi féle
patronok voltak, amelyek nem túl hangosak, meglehetősen nagy füstjük van és megbízhatóak,

csappantyú kiszakadást még nem tapasztaltam náluk, ami esetünkben életbevágóan fontos,
hiszen a dob nem kivehető, tehát csak kipróbált munícióval álljunk neki pufogtatni. Újabb
sarkalatos pont következett, az előtt patronok kivétele, mivel a revolverre nem szereltek hüvely
kivető ejektort, ami szintén a korai konverziós darabok jellemzője. Meglepetésemre a hüvelyek
maguktól kiestek, talán ha egyet kellett egy hosszabb szeggel megpiszkálnom. A dob szépen
forgott, nem tapasztaltam a hat lövés után, a szennyeződésekből adódó problémát, újra
megtöltöttem a pisztolyt, és az elsütő billentyű elhúzásával, a kakasra mért csapásokkal előttem
mind a hat töltényt, egy újabb képzeletbeli gonosztevőre, a békebíróra. Gyönyörűen, finoman
működött, még nagy izgalmamban többet is akartam tüzelni, mint hat. Ezt követően még jó
néhány tárat ellőttem, és a legnagyobb meglepetésemre a dob ugyan olyan szépen forog,
mintha nem is használtam volna, tehát a konstrukciós megoldása sokkal jobb, mint a hasonló
kivitelű Colt revolverek esetében hiszen, nem annyira érzékenyek a szennyeződésekre. Tehát
összességében, egy jól megkonstruált, megbízhatóan működő szerkezetről van szó, öröm volt
vele pufogtatni.

Láncgyújtás riasztó revolvernél?

Az elöltöltős revolverek egyik valós veszélye a láncgyújtás, tehát amikor az egymás melletti
dobkamra töltetek egyszerre sülnek el a dobhézagon kicsapó szikrák és láng miatt, amelyek
begyújtják a szomszédos kamrákat, természetesen manapság szerencsére ez szinte lehetetlen,
ha betartják a megfelelő szabályokat és a kamratorkolatokat megfelelően lezárják jó minőségű
revolver kencével. Na de a láncgyújtás hogyan fordulhat elő riasztórevolvereknél, ez csak a
riasztó patron lezárástól függ. Tehát ha a feketelőporos töltetűeknél jellemzően használt
viasszal lezárt patronok esetében előfordulhat, hogy a dobhézagon kicsapó szikra ezt
leolvasztja és begyújtja a töltetett, ami már megesett velem a Colt Reb Nord Navy esetében, de
ez szerencsére nem okoz akkora problémát, mintha elöltöltősnél történt volna meg a dolog,
abba jobb nem is belegondolni.

A revolver karbantartása

Mivel sajnos a dobot nem tudjuk kivenni, viszonylag nehéz dolgunk van a tisztítással, hiszen
az égéstermék a dobhézagon távozik, így jelentős szennyezőanyag kerülhet a forgódob és
annak tengelye közé, pont a legproblémásabb helyre. Mivel feketelőporos töltettel nem igazán
ésszerű, ennek ellenére mégis csábító a lövészet, hiszen annak füstje, a kicsapó lángcsóva és
illata adja meg a hatlövetű hangja mellett az érzelmi varázslatot, az így odakerült szennyező
anyagot azonban el kell távolítanunk. Ennek legjobb módja, ha teljesen szétszedjük a revolvert,
így a szerkezet belső elemeinek tisztítása nem lehet gond. A tok és a dob, a megbonthatatlan
szerkezeti egység okoz csak fejtörést, megoldhatjuk a dolgot, az elöltöltős lövészeknél használt
gőzpingvinnel, forró szappanos vizes mosással, azonnali gyors szárítással és olajozással, de
talán egyszerűbb, ha a megfelelő oldószeres áztatás után sűrített levegővel kifújatjuk, majd
újbóli alapos olajozással próbálkozunk, amit javaslok egymás után többször elvégezni. Sajnos
mindig marad a dob és tengelye között szennyező égéstermék, de ügyes és gondos áztatással
a jelentős része eltávolítható, itt többet nem tudunk tenni. Aki veszi a bátorságot és
feketelőporos töltetű riasztópatronnal szólaltatja meg a hatlövetűt, mindenképpen tisztában kell
lennie azzal a ténnyel, hogy eme lőpornak az égésterméke önmagában nem, de ha nedvesség
éri rendkívül savas kémhatású elegyet alkotva nagyon korróziv, ide kell érteni a levegő
páratartalmát is. Mivel mindenképpen marad a dobtengelyen égéstermék, ennek a használatát
bizony nagyon meg kell gondolni a revolver eme problémás részének korrózió védelmi
szempontjából, tehát inkább ne füstöljünk feketelőporral, azzal inkább a lőtéren az elöltöltős
fivérrel tegyük. A fa markolat héjakat időnként lenolajjal ajánlatos kezelni, szép fényt és
kellemes illatot kölcsönözve nekik.

Konklúzió

Eme revolver kizárólag gyűjtőknek, a XIX. század történelemi korszakának szerelmeseinek
készült, mindenképpen kár a dobozában tárolni, egy ilyen darabnak a lakás valami előkelő
helyén kell díszelegnie, hogy bármikor megcsodálhassuk. Néha napján elengedhetetlen az is,
hogy megszólaljon, persze csak az alkalmas helyen. Én szilveszter napján mindig sokat
durrogatok, más rakétákat lövöldöz, tűzijátékozik, Én a riasztó revolvereimmel ünneplek,
kergetem el az ártó szellemeket és köszöntöm az újévet, de természetesen az év többi napján
is szakítok rá időt, a megfelelő helyen, hogy füstöljenek, mert ez kell. Sokan feltették a kérdést,
miért nem elöltöltős modellt vettél, hiszen ugyan annyiba kerül, igazuk van, ámbár mégsem
tudok rá racionális választ adni, ez szerelem, amely gyermekkoromban szövődött és tart a mai
napig is. Gondoljuk csak fiatalkori western filmjeinkre, a Jó a Rossz és Csúf, A fakó lovas, olyan
élményt adtak, ami nem múlik, akkor még csak nem is gondoltam arra, hogy kezembe tarthatok
egyszer egy ilyen revolvert, erre most a magamévá tudhatok egyet. Ezen darabok tehát csak a
hozzám hasonló modernkori mondvacsinált, sok romantikus érzelemmel töltött cowboyoknak
való, akik talán soha nem nőnek fel, de nem is kell…

Senkó Sándor

2017. szeptember 11.

Az alábbi linken megtekinthető a fegyverről készült hangulatos kisfilm:

https://www.youtube.com/watch?v=Xqo_thBIYp4

Technikai adatok:

Gyártó: F.LLI PIETTA Olaszország

Jelleg: riasztó revolver

Sütési mód: SA

Kaliber: 9 mm Knall

Anyaga: fa markolat, réz sátorvas, teljes acél szerkezet

Tárkapacitás: 6 db

Pozitívumok:
Western hangulat
Megbízható szerkezet
Elnyűhetetlen

Negatívumok:
Nagyon drága
A gáz a dobhézagon távozik
A forgódob nem kivehető
Nehézkes tisztítás

The post Pietta Remington New Model Army Riasztó Revolver appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

 Négy feketébe öltözött alak gyors, határozott léptekkel halad a poros sírkőváros utcáin, a megszokottnál több fegyverrel az oldalukon és a kezük ügyében. A város lakói aggodalommal tekintenek rájuk és hozzájuk hasonlóan, mintha valamit tudnának, inkább sietve próbálnak minél messzebb kerülni tőlük és biztonságos helyre behúzódni. Néhány utcagyerek követi Őket, mintha csak valami cirkuszi mutatvány látványát várva, nagyszerű mulatság részesei lehetnének. A négy alak közül kimagaslik a hosszú bajszot viselő, szikár, vészjósló tekintetű, és a két lépéssel előbbre járó elszánt ember. Igen, Ő vezeti a másik hármat, közvetlen mellette a kissé sánta, köhécselő, szúrós tekintetű, hosszú kabátja alatt egy dupla csövűt rejtő, nem túl barátságos alak halad. A másik kettő elegáns, hosszú fekete zakóban, és makulátlan külsővel, a korábbi kettő elszántságával követi Őket. Egyszer csak egy csillagot viselő alak próbálja Őket feltartóztatni, de végülis jobbnak látja, ha nem áll az útjukba. Mintha a zajos város teljesen elcsendesedne, amikor a négy alak megérkezik az O.K. Corral mögötti üres telekre, ahol öt cowboy ijedt tekintete fogadja Őket. Kisebb szóváltás következik, de már késő, megszólalnak a fegyverek…

Bevezetés

Abban az esetben, ha más tollából olvasnám Wyatt Berry Stapp Earp  történetét, kissé unalmasnak találnám, ha úgy kezdené, hogy született: Monmouth, 1848. március 19. és elhunyt  Los Angeles, 1929. január 13. Én egy kicsit más szemszögből próbálom megközelíteni a vadnyugat egyik legnagyobb legendájának a bemutatását, úgy ahogy én képzelem el Őt, a számomra elérhető dokumentumok és kicsit a saját fantáziám alapján.

Amikor először halottam a nevét, nem igazán fogott meg, hiszen akkor még elsősorban a spagetti westernek által prezentált vadnyugati illúzió mámorában voltam, ifjú kamasz fizimiskával. A villámgyors kezű magányos hős, aki akár hat emberrel is könnyedén elbánhat, majd mindenkivel leszámolva megkaparintja az aranyat, aztán komótosan ellovagol a naplementébe, valami csodálatos, fülbemászó zene kíséretében, ami valljuk be, nem valószínű, hogy valaha is megtörténhetett a valóságban. Aztán komolyabban elkezdett érdekelni, a kor, a történelme és haditechnikája. Ekkor sok olvasás után, nem is beszélve a Wyatt Earp személyét feldolgozó amerikai filmek megnézése után mély nyomott hagyott bennem eme nemes férfiú személye.

A fiatal Wyatt Earp

Gyermekkora azt hiszem a kornak megfelelő módon zajlott, módos családban nevelkedett. A polgárháború dúlt, idősebb testvérei, James és Morgan az Unió zászlaja alatt szolgáltak. A kis Wyatt többször is el akart szökni otthonról, hogy testvérei nyomdokaiba léphessen, de apja ezt mindig megakadályozta. Aztán a háború befejeztével fivérei épségben hazatértek, majd nem sokkal ezután ambiciózus apjuk új és gazdagabb élet reményében, nyugatra, Kaliforniába költöztette a családot, ahol újfent gazdálkodó életmódot folytattak.
A kis Wyatt közben ifjúvá érve, belecsöppent a nagybetűs vadnyugati életbe. Az akkori városok bizonyára hemzseghettek a gazemberektől, amitől apja mindig óvta Őt, de Ő minden bizonnyal forrófejű fiatal lehetett és hajthatta a kalandvágy.  Hajtott postakocsit és valami különös szenvedély vonzotta a szerencsejátékok iránt. Gondolom megannyi problémás, és kötekedő alakkal futhatott össze, már ifjúkorában és számtalan pofont kaphatott az élettől, ami megedzette Őt, és kemény férfivá nevelte. Képzeljük csak el, ha manapság mondjuk hétvégén, jóval naplemente után betérünk egy vidéki ívóba, mint idegen ahol mondjuk tucatnyi kissé italos alak mulatozik, főleg ha egy rosszabb környékről van szó, hát lehet hogy kellemetlen beszélgetés közepén találjuk magunkat, ne adj Isten akár még dulakodásra is sor kerülhet. Hát akkor mi lehetett, ott a nyugaton? Ott, ahol revolver az övön, kés a csizmaszárban, puska az asztalon, derringer az ingujjban, vagy mellényzsebben, folyik a pancsolt whisky, vágni lehet a füstöt, néhány lány jut megannyi marcona, kiéhezett férfiemberre… Na nem is folytatom, Rejtő Jenő egyik felejthetetlen idézete jut eszembe: „belépés díjtalan, kilépés bizonytalan”. Na igen, ilyen környezetben bizonyára nemegyszer megfordult, ami gondolom mély nyomott hagyhatott benne és belenevelte azt a mentalitást, hogy az ilyen problémás alakokat csak egyfajta képen lehet kezelni, először üss, aztán kérdezz. Továbbá mint bíró, boksz meccseket is vezetett fiatal fejjel, ahol bizonyára döntései, bírálatai nem minden esetben nyerték el némely személyek tetszését, főleg, ha nagyobb összegű tétekről volt szó.

Egy szó, mint száz, igazán izgalmas és eseménydús fiatalkora lehetett. Aztán apai unszolásra, vagy csak saját elszántságból jobb életet képzelt el magának, mint amit egy füstös bűnbarlang, vagy egy postakocsis állás adhat, így hát becsületes foglalkozást választott magának, a Missuribeli Lamar városában nagyapja mellett jogi tanulmányokat folytatott, közben, hogy tisztes megélhetése legyen rendőrnek állt. Itt kötött házasságot 1870. januárjában gyermekkori választottjával Urilla Sutherland-al. De a sors nem a boldog családi élet idilljét adta számára. Feleségét, az esküvőt követő néhány hónap múlva elvesztette, élete párját a tífusz ragadta el. Miután eltemette feleségét az önpusztítók és törvényen kívüliek útján indult el. Lopások, testi sértések, részeges kirohanások eredménye az lett, hogy börtönbe került, több alkalommal is. Onnét megszökött. Állítólag az apja lefizette a seriffet, hogy elmenekülhessen, mert akár kötéllel is jutalmazhatták volna léha életét.

A legendás városig vezető út

Miután felhagyott önpusztító életmódjával kalandos életet folytatott, bölényre vadászott a préri végtelen tengerén, mint akkoriban sokan mások. Az irhájukért és nyelvükért vadászott pompás állatok a XIX. század végére, majdnem teljesen el is tűntek. Ezen állomás azért tekinthető fontosnak életében, mert itt ismerkedett meg Ed és Bat ( Bartholomew) Masterson-al. Együtt dolgoztak, majd Wichytában bukkant fel újra, ahol James testvére kocsmát vezetett. Eleinte osztóként dolgozott, amikor egy véletlen folytán, állítólag ártalmatlanná tett egy magából kivetkező alakot, így a törvény embere lett. Neki való munka volt, híre is ment a keménykezű ifjú törvény őrzőjének. Testi adottságai megvoltak hozzá, magas, erős testfelépítésű volt az akkori átlagos emberekhez képest. Olyannyira már ekkor elismerést vívott ki magának a szakmában, hogy felkérésre Dodge Citybe ment, mivel az ottani sheriff nem tudott rendet tartani. Egyes mende – mondák szerint nagyon hamar eljárt a keze, jó verőlegény hírében állt, a coltját nemcsak lövésre, hanem ütésre is használta. Néhányan túlságosan is keménykezűnek tartották, amelynek okán a Dodge City rendőri állással fel is kellet hagynia egy darabig, ekkor korábbi barátai a Mastersonok vették át a helyét, majd a városban egy éjszaki lövöldözés során vesztette életét, miközben egy részeg cowboyt próbált meg lefegyverezni 1878. áprilisában. 

Wyatt Earp ekkor tájt ismerkedik meg és köt barátságot Doc Holliday-el, az egykori fogorvossal, aki szintén igazán rossz hírnek örvendett akkoriban. Egykor fogorvos volt, de természetesen nem a praxisából kereste a kenyerét, hanem a kártyaasztalnál ülve. Wyatt Earp Dodge Cityt elhagyva egy Dave Rudabaugh nevű gazfickót üldözve találkozik Doc Holliday-al, aki korábban az általa keresett személlyel kártyázott. Hogy miért is lettek barátok, jó kérdés… talán, mert egy fából faraghatták Őket, azt hiszem. Ekkoriban Wyatt egy prostituált nővel élt együtt, akit Mattie Blaylocknak hívtak. Szép lassan az egész család, Morgan és Virgil is csatlakozott hozzájuk, mind a törvény szolgálatában álltak, bizonyára meglehetősen jó módban élhettek, de az igazi gazdagságtól még messze voltak. Közben az 1870-es években az arizoniai Tombstone város környékén ezüstöt találtak, melynek híre gyorsan terjedt, természetesen Wyatt Earp figyelmét is felkeltette. Az egész család oda költözött, a vészjósló nevet viselő és mesés gazdagsággal kecsegtető városba.

Tombstone

A korábbi kis város hatalmas fellendülésnek indult az ezüstnek köszönhetően. Mivel Wyatt Earp sem akart élete végéig a törvény „szegény” embere maradni, egész családjával 1879-ben érkezett meg. Vele tartott két idősebb bátyja, James, Virgil és fiatalabb öccse Morgan is feleségestül. Feleségeik bizonyára nem szívlelték ezt a nyughatatlan életmódot, de hát nem sokat tehettek.

Mivel hírneve megelőzte Őt, itt is nemsokára a törvény embere lett, két testvérével, Virgillel és Morgannel egyetemben, de emelet, részesedésük volt bányákban és szállodai tulajdonokban is, de sosem érték el a kitűzött mérhetetlen gazdagság célját. Wyatt Earp, mint már korábban említettem, a szerencsejátékok iránt érzett szenvedélye okán, még a helyi kaszinóban is volt érdekeltsége. Egyes feljegyzések szerint a prostitúcióhoz is köze volt, ezt igazolja, hogy akkori élettársa foglalkozása is eme nem túl nagy becsben tartott, ámbár annál ősibb szakma volt.

Doc Holliday, a szintén egykor prostituált „nagy orrú” Kattel csatlakozott hozzájuk, akinek viselkedése és életmódja rányomta pecsétjét az Earpökre, mivel baráti viszonyt ápoltak vele. Élettársa magyar származású volt, Pesten született 1850 táján Horony Mária Katalin néven, aki később kivándorolt Amerikába. Mindenképpen fontos megemlíteni, hogy még a nagy Geronimot is üldözte tombstone-i működése alatt, de nem tudta elfogni.

A lövöldözéshez vezető út

Talán ott kezdeném, hogy a lövöldözés első magját akkor vetették el, amikor egy postakocsit ki akartak rabolni, amelyen 26000 dollár készpénz volt. Három, akkoriban közismert gazfickó tette, a kocsist és egy utast megöltek, de a pénzt nem tudták elrabolni. Wyatt Earp, egy Joseph Isaac „Ike” Clanton nevű cowboyt keresett fel, ha elvezeti Őt a gyilkosokhoz, az értük járó 3000 dollár fejpénzt átadja neki, mivel számára csak a dicsőség, az elismerés fontos, mivel megyei seriff akar lenni.

Közben a három elkövetőt valaki más meggyilkolta, és kitudódott, hogy Ike Clanton az Earpök spiclije, ez soha nem múló ellentétet generált közöttük. A bajt tovább tetézte, hogy a szintén ambiciózus Johnny Behan, megkérte Wyatt Earpöt, hogy ne induljon a megyei sheriff választáson, ha Ő nyer, majd megteszi helyettesének, a bevételen pedig testvériesen megosztoznak, mert hát az ezüstbányák fennhatóságának joga meglehetősen jövedelmező volt.  Behan megnyerte, de helyettesének nem Wyatt Earpöt, hanem az egyik tombstoni lapnál, a Daily Nuggetnél befolyással bíró személyt tett meg helyettesnek, nem véletlenül. A városban működő cowboyok, akik időnként bizony nem a törvényes úton jártak, közük volt Behan sheriffhez, tehát a tombstone-i korrupció virágzott.

Természetesen Wyatt Earp nem nézte jó szemmel a cowboyok működését és a törvény betartatásában, a fegyverek leadásában nem ismert bocsánatot.  Így egy – másfél év alatt az Earpök és a cowboyok közötti ellentét csak egyre fokozódott.

Közben Johnny Behan, mint megyei seriffhez megérkezett az akkori kedvese a gyönyörű színésznő Josephine Sarah Marcus. Nem tudni, hogy igaz lehetett-e az a pletyka, hogy Behan sheriff a nő intim képét mutogatta és hencegett vele, de az tény, hogy a kép létezett. Lehet, hogy ennek köszönhetően Wyatt Earp csapta neki a szelet majd hamar az Ő kedvese lett. Ekkorra már Mattievel a kapcsolta nagyon megromlott, a nő az ópium rabjává vált. Tehát az ellentétek csak fokozódtak az Earpök, és a Mclaury, valamint a Clanton klánok között, ugyanis Ők képviselték a cowboyok magját. Erre még rátettek egy lapáttal Doc Holliday éjszakai megnyilvánulásai is az ital mámorában a kártyaaszt környékén. Hírhedt volt a késéről is, amivel állítólag gyilkolt is. Tehát nem volt egy mimózalelkű alak és köztudottan kiállt az Earpök mellett.  Ekkora már súlyos tüdőbaj kínozta, amelyet csak az ópiummal és mérhetetlen alkoholfogyasztásával tudott enyhíteni. Nem csoda, ha időnként olyanra vetemedett, ami megbotránkoztatta a közvéleményt.

OK. Corral – 1881. október 26.

Az indulatok már oda fajultak, hogy elkerülhetetlenné vált a vérengzésbeli elégtétel mindkét fél részről. Ike Clanton, a lövöldözést, megelőző éjszakát átitalozva, többször is életveszélyesen megfenyegette az Earpöket, és másnap várta is Őket ötödmagával a város szélén lévő üres teleknél. Persze az összecsapást, a maga sunyi módján Behan sheriff meg akarta akadályozni, de ez sem sikerült neki, sőt hazugságaival talán még olajat is öntött a tűzre.

Nem tudom, nem is értem, hogy miért kell mindenhol kihangsúlyozni azt, hogy csak fél percig tartott a lövöldözés. Hát meddig kellett volna, hogy egymásra lövöldözzenek? Egész délelőtt? Szemtől-szemben, közelről, nem is beszélve arról, hogy még egy dupla csövű sörétes is volt Holliday-nál. Még a fél perc hosszúnak is mondható. A három Earp és Holliday öt cowboyal állt szemben, alig pár méterre egymástól, ahol Ike Clanton kivételével mindenki fegyvert ragadott és tüzelt. Egyedül Wyatt Earp nem sebesült meg, Ő maradt csak állva a tűzpárbaj végén, a cowboyok közül hárman, Billy Clanton, Tom és Frank Mclaury meghaltak. Ike Clanton és Billy Clairbone elmenekültek a helyszínről.

A tárgyalás

A tűzharcot követően természetesen az Earpök és Holliday is őrizetbe került, és kezdetét vette a tárgyalás, ahol a cowboyok védő ügyvédje William Clanton, Ike testvére volt. A közvélemény nagyon megoszlott, amelyet erősítettek a tombstoni napilapok is, amelyek között volt Earp és Clanton – Mclaury párti is. A tárgyalás dokumentációi, feljegyzése és a tanúvallomások, megmaradtak az utókornak, amelyek viszonylag objektíven mutatják be az eseményeket. A bíróság felmentette a Earpöket és Hollidayt, indoklása az volt, hogy törvényesen jártak el, le akarták fegyverezni a cowboyokat, de azok azt megtagadták és mivel korábban is több alkalommal vétettek a törvény ellen, illetve átlátszó hazugságaikkal is félre akarták vezetni a bíróságot, így ügyük veszettnek bizonyult. Továbbá a koronatanúként kezelt Ike Clanton meg sem sebesült, pedig az Earpöknek lett volna lehetőségük megölni Őt, mégsem tették. Hogy miért nem? Mert Ike Clantonnak nem volt fegyvere. A Clantonok és McLauryk ezt természetesen nem tudták elfogadni, még a bírót is életveszélyesen megfenyegették. Ezután eltemették halottaikat, majd csend lett, de nem sokáig…

A törvényen kívüli

Még 1881. decemberében merényletet követnek el Virgil Earp ellen, akit a bal karján súlyosan megsebesítenek. Aztán 1882. március 18-án, egy sötét éjszakán biliárdozás közben agyonlövik testvérét Morgan Earpöt. Az öccse, meggyilkolása után nem számított neki már semmi más, csak a bosszú. De még ekkor is családja biztonsága volt számára a legfontosabb, így Őket biztos helyen akarta tudni. Vasúton indította el Őket Kaliforniába, hogy öccsét Morgant ott temethessék el, de mivel nem bízott senkiben, egy darabon Ő is elkísérte a vonatot, egészen Tucson állomásig. A sötét éjszakában a Cowboyok lesben álltak az állomáson. Wyatt Earp itt végzett brutálisan egy Frank Stilwell nevű cowboyal. Őt másnap reggel találták meg a hatóságok a sínek mellet feküdve, sörétekkel és pisztoly lövedékekkel kilyuggatva.

Bosszúhadjáratában persze akadtak segítői is, akik napi bér fejében álltak a szolgálatába. Ők voltak Sherman McMaster , Jack „Turkey Creek” Johnson , Charles „Hairlip Charlie” Smith, Daniel „Tip” Tipton , és John Wilson „Texas Jack”. Természetesen az oldalán lovagolt igaz barátja Doc Holliday is.

A Tucsonban elkövetett gyilkosság napjától, már körözött személynek számított, de gondolom ez a tény nem nagyon hatotta meg Őt, egyetlen cél lebegett az elszánt törvényen kívüli – törvény embere előtt, megbosszulni öccse halálát. A bosszúállók visszatértek Tombstonba, ahol Behan sheriff megpróbálta Őket letartóztatni, de sikertelenül. Nnem hiszem, hogy akkor sokan mertek volna az útjukba állni. A következő célpontjuk egy Indian Charlie gúnynevet viselő őslakos férfi volt, akit egyébként Florentino Cruznak hívtak. Azon az éjszakán, amikor meggyilkolták Morgan öccsét Ő is ott volt, mint megfigyelő, segítő. Természetesen nem sokra rá meg is találták, valahol fenn a hegyekben, egy fakitermeléssel foglalkozó telepen, ahol Wyatt Earp vele is végzett.

Ezt követően William Brocius avagy ismertebb nevén „Curly Bill” felkutatására indultak mivel Indian Charlie szerint Ő gyilkolta meg Morgant. Korábban már volt dolga vele Wyatt Earpnek, hiszen 1880. októberében italos állapotban át akarta adni fegyverét Fred White tombstoni sheriffnek, az elsült és belehalt a lövésbe. Ekkor Ő egy pisztollyal ütötte le. Persze Brocius azt állította, hogy véletlenül sült el a revolvere, aztán a bíróság fel is mentette. Közismert volt bizarr humoráról, amelyet tetézett italozó hajlama is. A véletlennek köszönhető, hogy út közben beléjük futottak, valahol a Whetstone hegységben. A Brocius vezette cowboyok itt táboroztak, ahol azonnal tűzharc alakult ki. A visszaemlékezések és leírások alapján Wyatt Earp mintha sérthetetlen lett volna, egyetlen golyó sem találta el, de Ő végzett Brociussal. A dupla csövűjével adta le közvetlen közelről a halálos lövéseket. A sors fintora, hogy a főkolompos Ike Clanton nem esett áldozatául a bosszúhadjáratnak, de a végzete Őt sem kerülte el. Valamikor 1877-ben másik testvérével Phineas-al marhákat loptak, de az ottani seriff és emberi agyonlőtték, mivel ellenállást tanúsított, mikor le akarták tartóztatni.

Miután leszámolt testvére gyilkosaival, soha nem tért vissza többet Tombstonba. Élete ez után sem volt unalmasnak mondható, továbbra is hajtotta vére – Idaho, San Diego, San Francisco, Klondike voltak élete következő állomásai. Itt inkább üzleti képességeit fitogtatta, a pisztolyát már végleg a szögre akasztotta. Josephine Sarah Marcus, haláláig hű társa maradt.  Barátját, Doc Hollydayt 1887. novemberében ragadta el végleg tüdőbaja Glenwood szanatóriumában, Colorádóban.

Befejezés – Hollywood

Élete utolsó éveit Los Angelesben töltötte és meglehetősen jó viszonyt ápolt a kor híres színészeivel. A filmkészítés hajnalán természetesen a western témájú néma filmek is viszonylag nagy számban készültek, Wyatt Earp maga volt a megtestesült vadnyugat, történeteivel bizonyára nagy hatással volt, az akkori színészekre, biztos vagyok benne, hogy néhány élményét valamennyire ki is színezték, de azt hiszem ez teljesen természetes. Akkoriban egy nagyon fiatal, szárnyait bontogató ifjút is lenyűgözött karaktere, aki Őt többször felkeresve nagy figyelemmel hallgatta élményeit, beszámolóit a valódi vadnyugat nagy pillanatiról. Az ifjút Marion Robert Morrisonnak hívták, akit annyira magával ragadott Wyatt Earp személye, hogy további filmjeinek, western hős karakterét róla mintázta. Majd 1930 táján felvette a John Wayne művésznevet, akiről azt hiszen nem is kell többet írnom, hiszen a Herceg a hollywoodi western filmek egyik, ha nem a legnagyobb csillaga lett.

Los Angelesben 1929. január 13-án csendes, nyugodt körülmények között, betegségben halt meg. Még több száz év múlva is hallhatjuk a nagy Wyatt Earp legendáját, aki személyével méltó emléket állított egy olyan, már – már elfeledett kornak, ahol a férfiak igazán férfiak voltak. Ma már elég nehéz megérteni személyiségét és a pontos igazságot, hogy jó, avagy rossz ember volt e és az évek múltával ez egyre nehezebb is lesz. Én azt gondolom nem volt rosszabb vagy jobb ember, mint az akkori átlag, de neki volt mersze naggyá lenni és kiállni az igazáért. Bármi áron. Ez lehetett nagyságának igazi oka, ami halhatatlanná tette Őt.

– Senkó Sándor –

The post Wyatt Earp appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Első, kovás verzióját az 1730-as években, Lancesterben (Pennsylvania) ügyes németországi illetve svájci bevándorló iparosok alkották meg. Az akkori technikai lehetőségekhez mérten a legkorszerűbb gépekkel készítették el a fegyvert melynek első, kovás verziója kicsit több mint egy évszázadig (1840-ben jelent meg a perkussziós lakattal gyártott modell) a legnépszerűbb fegyver volt.

Az első Amerikába érkező kolóniák fegyverei leginkább sima csövű, kovás muskéták voltak melyeket Európából importáltak.
Egy csomó oka van, hogy ezek az öreg fegyverek miért voltak alkalmatlanok a civil használatra.
Először is roppant nehezek voltak (több mint 4kg.) ami azt jelentette, hogy vadászatnál már maga a fegyver cipelése komoly próbatétel volt.

Mivel ezek a muskéták hadifegyvernek készültek, használatukhoz nagy lőportöltetet és nagyméretű (.69-.75-ös) ólom gömblövedék dukált a nagyobb becsapódási energia eléréséhez. Ennek következtében elsütéskor komoly  visszarúgása volt a fegyvernek ami a pontosságot rontotta. Emellett a polgári célokra teljesen felesleges volt ekkora töltetet használni az amúgy is hiánycikknek számító lőporból illetve a nagy súlyú lövedékek a huzagolatlan csővel kombinálva 50-60 méteren túl már pontatlanok voltak.

Többek között ezek a „hiányoságok” sarkallták a lencesteri fegyverkészítőket arra, hogy az e tájt Európában már ismert és elismert Jager vadászpuska mintájára megalkossák a saját fegyverüket.

Először is a kalibert csökkentették .45 illetve .50-esre. Így a lőporon kívül a szintén nehezen beszerezhető ólomból is jóval kevesebb kellett. Egy font ólomból akár 100-120 lövedéket is önthetett az ember.
A cső hossza 1m hosszúra nőtt, így a lőpor égésekor keletkező energia teljes egészében a lövedék sebességének maximalizálását szolgálta ellentétben a muskétáknál ahol egyébként roppant látványosan ám a hatékonyság rovására a lőportöltet egy része a levegőben ég el. 
És végül de nem utolsó sorban szintén fontos változtatás volt a spirálisan huzagolt cső. Ez forgó mozgást adott a lövedéknek mely a röppályát stabilizálta. Ez nemcsak a pontosságot de a pontos lövés távolságát is megnövelte.

A Kentucky puska pontosabb volt mint bármilyen addig ismert fegyver és hamar híres lett 200m.-es halálos lőtávolságáról, ami addig teljesen elképzelhetetlen volt.
Rövid időn belül első számú fegyvere lett az amerikai „frontier”-oknak akik az ebben az időben eléggé elszigetelt és veszélyes területnek számító Tennessee és Kentucky területeit járták.

A civil használat mellett a hadtörténetről szóló könyvek lapjain is nyomott hagyott a Kentucky puska.
A Függetlenségi Háború alatt mind a Brit mind a szembenálló katonákat muskétákkal szerelték fel, ami a sortűz alapú hadviselésre volt leginkább alkalmas.
Amellett, hogy az Amerikai Fegyveres Erőknél is rendszeresítve voltak ezek a muskéták George Washington sokak meglepetésére és a hadvezetés ellenállása mellett nagy számban toborzott embereket akiket már az új fegyverrel kívánt felszerelni.

Tudni kell, hogy a muskétáknak még mindig megvolt az az előnye, hogy gyorsabban és könnyebben lehetett tölteni mint a puskákat illetve nem feltétlen kellett a speciálisan hozzávaló lövedéket használni hanem kényszer esetén sörétes puskaként használva egyéb apró, szilárd lövedéknek jó anyagot is prímán kilőtt. Emellett a frissen besorozott „katonák” között rengeteg újonc is volt akik lő tudás híján nem tudták kihasználni ezeknek a puskáknak a pontosságát.
Washington kb. 1400 puskás embert szerelt fel Kentucky puskával akiket kiképző táborokban készítettek fel a feladatra.

Az egész háború menetében döntőnek bizonyult 1777-ben a Saratoga-i csatánál ezeknek a puskás lövészeknek a bevetése (a hagyományos muskétások mellett) akik mint a „kor mesterlövészei” egymás után lőtték ki a Brit tiszteket.

Természetesen a hadviselés mellett a fegyver népszerűségét inkább a civil használatban érte el. Kiválónak bizonyult mind vadászatra mind otthonvédelmi fegyvernek egyaránt.

A mai replika gyártóknak is egyik kedvenc modellje. Szinte nincs is olyan cég amelyik ki merné hagyni repertoárjából az amerikai történelem ezt a meghatározó fegyverét.

VP

The post A Kentucky avagy a Hosszú puska rövid története appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

1790 körül építette Henry Nock (1741–1804) angol fegyvertervező az első klasszikus Pepperbox rendszerű de még kovás lakattal működő verzióját illetve vele egyidőben Belgiumban is elkészült az első prototípus. Mindkét fegyver a korábbi idők legnépszerűbb, dupla csövű pisztoly mintájára készült , azt  tovább gondolva – 3, 4 vagy akár 7 csővel szerelve. Ezeknél az első Pepperbox fegyvereknél a tárat még kézzel kellett továbbítani.
A csappantyú illetve a perkussziós rendszer hozta meg aztán a nagy áttörést.  Ezt a megoldást integrálták a Pepperbox fegyverekbe is, mely megoldás komoly népszerűséget hozott neki,  így megindulhatott a valódi tömeggyártás is. Természetesen ez azt is eredményezte, hogy jóval olcsóbban lehetett hozzájutni mint korábban. Bárkinek elérhetővé vált az addig csak néhány kiváltságos anyagi helyzetben élő ember birtokolta eszköz.
Néhány a korai idők Pepperbox revolverei közül: az angol Budding, a svéd Engholm és az amerikai háromcsövű Manhattan.
Egyébként maga a „Pepperbox” nevet az 1830-as években kapta és leginkább a hétköznapi,  polgári használatra utalt.

A csappantyús Pepperbox működésében hasonlított az ezidőben gyártott perkussziós revolverekre. Itt is egy külön cellákra osztott forgódobba kellett a lőport illetve a golyót betölteni. A különbség abban rejlett, hogy itt mindegyik tárfurathoz külön cső volt rendelve. Még ebben az időben is találunk olyan fegyvert ahol a tárat kézzel kell forgatni de legnagyobb részben már a kakas felhúzásával történik a tártovábbítás (single action rendszer). Majd ahogy a klasszikus revolvereknél itt is megjelenik az elsütőbillentyű húzásával mozgatott kakas és forgatott csőblokk (double action).

Az egyik probléma a Pepperbox fegyverek esetében, hogy a nagyszámú cső miatt (és ezt tetézte még a csőhossz) orrnehezek voltak. S bár az elsődleges használati szegmens a rövidtávú önvédelem, emiatt illetve, hogy nem volt hely az irányzéknak, nagyon nehéz is lett volna velük pontos lövés leadása. Az önvédelmi fegyverek használatára az akkori gyakorlat amúgy is az volt, hogy nem emelték szemhez az eszközt hanem már csípő magasságból tüzet nyitottak a szerencsétlen delikvensre. Emellett a vitás esetek ily módon történő elrendezése leggyakrabban közvetlen közelről történt. Emiatt a legtöbb gyártó sima csővel szerelte a fegyverét habár a huzagolt cső már réges-régen ismert és használt megoldás volt.

Akár a korabeli elöltöltő revolvereknél itt is előfordulhatott az úgynevezett láncgyújtás. Ilyenkor a begyulladó töltet „átég” a szomszédos lőporkamrába és egyszerre kettő, olykor több töltet is elsül. A Pepperbox-oknál ez kisebb problémát okozott hiszen a „renitens” lövedékek is saját csövön keresztül hagyták el a fegyvert és nem a revolver tokját lőtte el az ember.

A XIX. század végén volt még egy viszonylag népszerű korszaka ezeknek a revolvereknek. Ekkor már peremgyújtásos lőszeres, rövid csövű verzióival találkozunk. Az egyik legismertebb modell ebből a korból az extra rövid csővel gyártott francia Apache modell, mely állítólag a Párizs környéki bandák legnépszerűbb fegyvere volt.
A XX. században a lőfegyverek fejlődésével együtt szinte teljesen eltűntek a Pepperbox-ok a piacról. Néhány kis darabszámban gyártott típust lehet csak találni. Például az 1920-ban gyártott Mossberg Brownie, melynek 4 csöve volt és .22-es kaliberrel gyártották.

Az 1960-es évektől az elöltöltő fegyverek újra nagy népszerűségnek örvendenek a világon. Persze már leginkább a romantika és a sport jegyében. Több cég is gyárt feketelőporos revolvereket melyek kevés kivételtől az Amerikai Polgárháború alatt készített fegyverek másolatai. Szinte teljes a paletta. Talán nem is akad olyan, valaha nagy számban gyártott fegyver melynek ne lenne most készült kópiája… Nos a Pietta cég ez évben mutatta be a Nürnbergi IWA szakkiállításon új Pepperbox revolverét. Volt szerencsém kézbe venni a fegyvert és egyszerűen nem lehet nem szeretni. Annyira bumfordi… semmi sallang… le sem tagadható, hogy anno mire készítették. A fegyver alapja egyébként az 1851 Colt Navy. A tok teljesen megegyezik a nagy klasszikuséval. A különbség, hogy az egész fegyver nagyjából egy megnyújtott tár és keret. Míg az eredeti revolveren a tárat a cső tartja a helyén, itt egy zárócsavar mely elöl, a tár tengelyen kapott helyet. Töltőkar természetesen nincs a revolveren, hisz nincs hova elhelyezni. Ebből következik, hogy egy tártöltő állványra mindenképpen  szükségünk lesz a használatához. A fegyver előreláthatólag ez év őszétől kapható lesz Magyarországon.

Technikai adatok:

Gyártó: F.LLI PIETTA
Típus: Pepperbox revolver
Rendszer: SA
Súly: 1,05kg
Teljeshossz: 178mm
Cső: nincs :o)
Tárhossz: 75mm
Maximum lőportöltet: 72grain
Kaliber: .36
Ajánlott lövedék: .365 gömb
Tárkapacitás: 6db
 

– Vasicza Péter –

The post Pietta Pepperbox revolver appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Természetesen az USA történelmének ez a nem túl távoli epizódja sok eredeti fegyvert hagyott az utókorra de ezek közül az elérhető árúak nagyon rossz állapotban voltak, a nehezen, komoly összegért megszerzett ritka darabokat pedig nem szívesen kínozta a gazdája.

Lényeg, hogy a hirtelen megnövekedett igényeket ki kellett szolgálni. Erre kínált megoldást néhány olasz fegyvergyártó cég melyek a Polgárháború jellegzetes revolver replikáit kínálták, jó minőségben és az eredeti fegyver árának töredékéért. Ismerve az amerikai emberek fegyverek iránti vonzalmát, az ötlet sikerre volt ítélve.
Az olaszországi Brescia lett a központ ahol egyre több cég kezdett bele a feketelőporos fegyverek gyártásába. Ezek közül ma a legismertebb revolver gyártók, a Pietta és az Uberti cég. A kezdeti alaptípusok után csak ez a két cég szinte a valaha létezett összes elöltöltős revolver modellt piacra dobta. Köztük olyan, eredetileg kis számban gyártott modelleket is mint a Colt Paterson vagy a Le Mat revolver.

A revolverek két nagy csoportba sorolhatóak: Colt és Remington stílusú fegyverek. Az alábbi összevetésnél az alapmodelleket vettem figyelembe. Felhasználói szempontból mindkét típusnak vannak előnyei és hátrányos tulajdonságai egyaránt. Ezeket próbáltam összegyűjteni.

A legfőbb különbség, ami rögtön szembe tűnik az a forgódob körüli keret illetve a cső rögzítési módja.

A Colt fegyereknél a keret nyitott, tehát a dob felső része szabadon van. A keret hátsó részéből egy masszív acélrúd nyúlik előre amely dobtengelyként is funkcionál illetve egy kereszt ék segítségével a csövet is ehez rögzítjük. Az összes jelentős Colt modellnek ezek a fő ismérvei (1851 Colt Navy, 1860 Colt Army…). Az ék létfontosságú a fegyver működése szempontjából ezért egy kis rögzítőcsavar akadályozza meg, hogy esetleg kiessen a fegyverből. Az ék kiütésével előrefelé le tudjuk húzni a tengelyről a csövet majd a dobot.

Ezzel szemben a Remingtonnál a keret teljesen körbeveszi a tárat és a dobtengely a töltőkar lenyitásával előrefelé kihúzható. A kakas hátrahúzása után így oldal irányban ki tudjuk emelni a tárat. Itt a cső a keretbe fixen rögzítve van. Első ránézésre a Remingtonok masszívabbnak, mutatósabbnak tűnnek mégis a Coltok voltak a nagyobb számban használt fegyverek. Nézzük akkor részletesebben.

Szilárdság

Gyakran mondják, hogy a Remington revolverek a felső keret miatt erősebbek mint a Coltok. Ez így is van. Viszont ennek az 1850-60-as években gyártott fegyvereknél lehetett jelentősége. A Polgárháború miatt megnövekedett igény miatt olyan nagy mennyiségben gyártották ezeket a fegyvereket, a maihoz mérten gyenge minőségellenőrzés mellett, hogy lehetett biztonsági szerepe egy ilyen technikai megoldásnak. Azonban a mai replika fegyvereknél ennek jelentősége nulla. A lassúégésű feketelőpor egyébként sem ad le akkora energiát amely az acél dobban nagy kárt vagy csak akár deformációt okozna.  A dobban elsütéskor fellépő nyomás egyrésze pedig a lőkúp gyulyukán keresztül visszafelé távozik. Gyakran olyan erővel, hogy a kakast hátramozdítja. (Egyébként ugyanez a jelenség mutatkozik ha lőkúpjainkon a gyúfurat túl nagy). ha ilyen jelenséget tapasztalunk, tekinthetjük azt intő jelnek, hogy felül kell vizsgálni a használt lőpormennyiséget, illetve a lőkúpok elhasználtságát. Egy .44-es kaliberű revolvernél a tárfuratba a lövedék mögé kb. 35grain lőpor fér. Ez édeskevés ahoz, hogy az előbb említett probléma (kritikus túlnyomás) előforduljon. Márcsak azért is mert a normál szemcséjű feketelőpor töltet egy része, a lassú égési sebességének köszönhetően, már nem is a fegyverben, hanem a csőben illetve a levegőben fog elégni. Csodálatosan látványos esti felvételeket lehet készíteni egy maximálisra töltött revolver elsütésekor, viszont az élettartama nagyban rövidül az eszköznek.
Ugyanez a konklúzió a gyakran felmerülő acél vs. rézkeret esetében is.

Pontosság

Mivel a csőhossz és huzagolás szinte megegyezik a két fegyvernél (eredetileg mindkét gyár progresszív huzagolással készítette fegyvereit). Ebben az esetben leginkább az irányzékok dönthetnek.
A Colt fegyverek irányzék rendszerének egyetlen előnye van és ez a hátsó irányzék hasíték, amely jóval finomabb, karakteresebb mint a Remingtonnál. Viszont mivel a hátsó „irányzék” a mozgó kakason kapott helyet így eleve handikeppel indul a versenyben. Szintén nem ideális a pontlövészet szempontjából, hogy az első irányzék gyárilag fix (semmilyen állítási lehetőség nincs).
A Remington revolvereknél a hátsó irányzékvonal a keretben kapott helyet. Az első irányzék egy ékpályában van így oldalirányban állítható. Emellett elég magasra készítik így egy finom reszelővel még a magasságot is „beállíthatjuk”.
Nyilván az eredeti használatban nem is volt szükség ennél komolyabb, precízebben állítható irányzékokra. A hadseregben alapvetően másodfegyverek voltak ezek melyeket közelharc esetén (7-8m) használtak.
Egyébiránt a Pietta cég készít mikrométeres irányzékkal gyártott Remington New Model Army „Target” revolvert mely kiváló pontlövészetre, viszont az autentikusságát elveszti a fegyver.

Töltés gyorsaság

Minden elöltöltő revolver újratöltése mai szemmel nézve roppant lassú így természetesen a címben szereplő fogalmat gondolatban tegyük idézőjelbe (ez szép volt :o)
Nyilvánvalóan ezt megkönnyíti ha előre megtöltött tartaléktárral készülünk. Ez esetben viszont a Remington esetében egyszerűbb a tárcsere. Itt nincs eszközhasználat, csak annyit kell tennünk, hogy a töltőkart lenyitjuk, kakast biztosított állásba húzzuk és az üres dobot oldalra kibillentjük a keretből. A Colt-nál a csövet rögzítő éket ki kell ütnünk miután le tudjuk húzni a csövet és a dobot a tengelyről. Szóval valamivel gyorsabb a tárcsere a Remingtonnál.
Természetesen a háborúban minden katona tartalék dobbal felszerelése túl nagy extra költség lett volna és az amúgy is gazdag felszerelés miatt könnyen elveszhetett. Emellet komoly veszély forrás is lehetett egy bekapott lövés (amúgy sem kellemes) amely felrobbantotta volna a töltött tárat. Vagy mondjuk gondoljunk el egy dobcserét egy lovas csata közepette… Így a tartaléktár nem volt jellemző. Innentől kezdve pedig a fegyverben lévő tártöltés pontosan ugyanannyi időt vett igénybe mindkét esetben.

Töltőkar

A töltőkarnak nagyon fontos szerepe van a fegyver működtetése szempontjából. A Remington revolvereinél egy nagyon vékony csavar jelenti a töltőkar tengelyét, mely könnyen eltörhet ha rendszeresen túl van terhelve, mondjuk oly módon, hogy az ideálisnál kicsivel nagyobb méretű gömblövedékkel vagy kúpos lövedékkel használjuk. A Coltnál már a korai modelleken is erősebb a töltőkar tengelycsavar, az 1860 Army modellen pedig egy addig teljesen ismeretlen, fogaskeres töltőkar jelent meg ami még nagyobb terhelést is simán bír.

Biztonság

A perkussziós revolvereken nem találunk speciális biztonsági mehanizmusokat így azokat nagy odafigyeléssel használjuk. Ugyan mindkét típuson van eg töltő állás de ez csak arra szolgál, hogy a kakasnak ebben a helyzetében tudjuk a tárat szabadon körbeforgatni és megtölteni. Tilos ebben az állapotban töltve tartani, szállítani. Kezdetben általános, tuti biztos megoldás volt, hogy az egyik dobfuratot nem töltötték be és ide, az üres lőkúpra engedték vissza a kakast. A gyártók is hamar reagáltak erre az általános igényre. A Colt hátul, a dobfuratok közé kis acél pöcköket, a kakasba pedig ennek megfelelően kicsi furatokat helyezett el. Így a kakast előre engedve, azt teljes biztonságban tudhatjuk, megakadályozva a dob továbbfordulását is. Ugyanezt a célt a Remington cég oly módon érte el, hogy kis hasítékokat tett a tárfenékre ahová a kakast vissza lehet engedni.
A Coltnál használt kis acél pöckök  használat közben könnyebben elkophatnak amit csak dobcserével lehet orvosolni. A Remington megoldása biztosabb, határozottabb, tartósabb.

Tisztítás

Ez esetben egyértelműen a Colt mellett szólnak az érvek. Az a tény, hogy a tár mellet a csövet is le tudjuk venni nagyban megkönnyíti az tisztítást. Anélkül, hogy vigyáznunk kellene arra, hogy a fegyver elsütőszerkezete vizet kapjon, gyorsan és egyszerűen el tudjuk mosni a fegyvert. Csövön csak átengedjük a meleg, mosószeres vizet és kefével alaposan átdörzsöljük. Ugyanezt megtesszük a tárnál a lőkúpok kivétele után. A keret és a belső mechanizmus nem kap annyi koszt, hogy azt minden alkalommal át kellene pucolni. Itt egy nedves ruha is megteszi. Természetesen tisztítás után szárítás, majd olajozás.

A Remington esetében, a fix cső tisztításánál vigyázni kell, hogy ne kapjon vizet a fegyver. Esetleg a markolathéjat le is vehetjük az aktus idejére.

A másik előnye a Coltoknak, ami nem csak a könnyebb tisztítást de a tisztítás nélküli hosszabb használatot is eredményezi az a csőtartó ék illetve a tártengely jellege. Ugyanis az ék finom ki-be kocogtatásával be tudjuk állítani a cső és a dob közötti hézagot. Minél beljebb ütjük az éket (bizonyos határok között) a cső annál jobban rászorul a dobra és kevésbé tud a lőpor égésterméke lerakódni a csőfarhoz. Emellett a Colt vastagabb, hornyolt dobtengelyénél szintén kevésbé könnyen ül meg a korom. A Remongton fegyvereknél szinte törvényszerű, hogy kb. 12 lövés, de régi fegyvereknél akár minden dob kilövése után azt tapasztaljuk, hogy a dob megszorul a fegyverben. Ilyenkor fogjuk és egy gyorstisztítás után folytathatjuk a lövészetet. A Coltoknál ilyet nem lehet tapasztalni.

Csappantyú

Talán a legtöbb bosszúságot a perkussziós revolvereknél az elsütött csappantyú okozhatja. Ugye a töltéskor a lőkúpra ráhúzott csappantyú szépen rászorul. Viszont elsütésekor a vékony rézhüvely kitágul, a fenékrész felduzzad és a csappantyú a dob tovább forgatásakor megakaszthatja a dobot. Ez a probléma típustól függetlenül mindkét fegyvercsoportnál jelentkezhet. Rosszabb esetben beesik a kakas elé, ezzel konkrétan működésképtelenné téve a fegyvert. Olyan is előfordulhat, hogy a robbanás erejétől a csappanytúról leszakadt pici szilánkok okoznak hasonló problémát. Ilyenkor ha nem észleljük időben a bajtt és „műtjük ki” a problémát okozó csappantyút könnyen megerőszakolhatjuk kedvencünket a kakas erővel való tovább húzásával. Ez viszont tipikusan Colt hiba.
Ilyenkor a legjobb finoman megfordítani a fegyvert és a kakast kicsit hátrahúzva kirázni a leesett csappantyút. Pontlövész versenyeknél ez a jelenség ritkábban okoz gondot, hisz itt a lövésznek van rá ideje, hogy akár minden lövés leadása után leellenőrizze, hogy minden rendben van-e. Cowboy Shooting rendezvényeken gyakoribb a jelenség, hisz ott a találatok száma mellett a célok leküzdésére fordított idő is fontos tényező.

Melyik a jobb?

A kérdést egy további kérdéssel fejelném meg: Mire?
Ha az eredeti funkcióját nézzük a fegyvereknek és hozzá azt, hogy a Coltok jóval olcsóbbak voltak, akkor nem véletlenül voltak népszerűbbek mint a Remingtonok. Azok az előnyök melyek a Remington mellett szólnak nem voltak hangsúlyosak a harcokban.
A mai, sport használatnál viszont ha összevetjük a fenntebb említett érveket és objektívan értékeljük őket akkor azt kell mondjam, hogy Remington. Ezt a döntést leginkább a fix keretbe mart hátsó irányzék mondatja velem. Írom ezt annak ellenére, hogy én magam (ezek szerint inkább érzelmi alapon) Colt párti vagyok.  A Remington fegyverek, ismerve a revolverek későbbi fejlődéstörténetét előremutatóbbak voltak. Legjobb példa (a perkussziós kategóriában) a Ruger Old Army, amely nagyon sok megoldásban a Remingtonból merít és vitathatatlanul az egyik, ha nem a legjobb elöltöltő revolver manapság.

– Vasicza Péter –

The post Colt vagy Remington appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.

Ezután következik a lőportöltet, amit ismét egy vastag filckorong zár le (ehelyett –takarékossági okokból- néha kartonkorongot használtam). A harmadik filckorongon keresztül van fűzve és visszahajtva a gyutacs rézdrótja. A 8. képen láthatóak a papírhüvely előtt a töltény részei (lőportöltet nélkül).  Végül a töltényhüvelyt úgy zárjuk le, hogy a papírhüvely végét megcsavarjuk, a felső filcet ezzel leszorítva rögzítjük úgy, hogy a rézdrót és a rajta levő gyutacs a hüvelyen kívül maradjon. Ezzel a töltény készen is van.

8. kép: Töltény részei                                                                   

9. kép: Kész töltények

 A pisztoly töltésének lépései:

1, A kakast felhúzzuk biztonsági félállásba, a serpenyőfedelet felnyitjuk.
2, A gyutacsot a serpenyő teknőjébe helyezzük, úgy hogy az eleje a gyúlyukban végződő magban legyen a rézdrót pedig a részére kialakított kis hasítékban, majd a serpenyőfedelet lecsukjuk. Ekkor a papírtöltény a gyutacs drótján lóg.

3, Határozott, de nem hirtelen mozdulattal lefelé meghúzzuk a papírtöltényt, ekkor a drót a gyutacson marad és a felső filctömítés is, miközben a papírhüvely betekert részét kinyitja és szabaddá teszi a lőportöltetet.

4, A lőport a csőbe töltjük majd a töltény megmaradt részét –megfordítva- a csőbe helyezzük.

5, A töltővesszővel határozottan letoljuk a cső aljára a lövedéket és a fojtásokat (nem kell ledöngölni), és a kakas felhúzása után a pisztoly tűzkész.

6, Lövés után a kakast biztonsági állásba helyezve a serpenyőfedelet felnyitjuk és a gyutacs a drótjánál fogva könnyen eltávolítható. 

Valóban?    

 Nézzük, hogyan néz ki a gyakorlatban:

Az előbbi, pontokba szedett töltési procedúra elég ijesztően hangzik, de ha gondolatban elvégzünk egy töltést a gyutacsos tölténnyel mindjárt más lesz a véleményünk. És a lőtéren már két-három lövés leadása után rá lehet jönni a töltés és lövés ritmusára és könnyűségére.
Azért kíváncsi voltam, hogy milyen gyorsan lehet a pisztolyt tölteni és milyen tényleges tűzgyorsaság érhető el vele. Ezért a múltkor a szokásos felszerelés mellé a stopperórát is becsomagoltam. Kétféle módon mértem a töltési folyamatot.
-Töltetlen, üres pisztoly teljes töltési folyamat a lövés leadását is beleértve: 12 mp.
-Két lövés leadása közt mért idő: 18 mp.
 
Két dolgot hangsúlyozni szeretnék.        
-A méréseket nem előzte meg semmilyen edzés vagy a gyors töltés gyakorlása, csupán lőtéri körülmények között mértem néhány töltési folyamatot, ami korrekten, folyamatosan zajlott le.
-Semmilyen kapkodás, rekorddöntési kísérlet nem volt, a biztonsági szabályokat végig szem előtt tartottuk. 

Azt hiszem, az eredmények magukért beszélnek. Biztos vagyok benne, hogy pl. egy huszár, aki mondjuk öt-hat éve szolgált, ez volt a hivatása és nem mellesleg esetleg az élete is a fegyvere gyors újratöltésén múlhatott, legalább a fenti (vagy jobb) tűzgyorsaságot tudta teljesíteni.  

 Még egy gondolat a használatáról. Ezt a fegyvert (és töltényét) arra tervezték, alakították ki, hogy ütközet közben, terepen vagy akár lóháton kézben fogva könnyen meg lehessen tölteni. Lőtéren a pisztolyoknál gyakran használt töltőállványra nincs szükség, sőt azon nem is igazán képzelhető el a töltés.  

Amikor legelőször lőttem ilyen rendszerű fegyverrel, nagyon féltem a cső elkoszolódásától, hiszen mindig azt olvastuk- hallottuk, hogy milyen fajta és milyen mennyiségű kenőanyag szükséges az egyes elöltöltő fegyverekhez. Itt pedig a töltény elkészítésekor semmilyen kenőanyagot nem használunk sem átitatott filckoronggal, sem pedig a töltény utólagos bemártásával. 

Eddig a legtöbb lövés, amit egy fegyverből papírtölténnyel egyhuzamban leadtam az huszonnégy lövés volt (nem volt több töltény nálam). Ez ugyan nem túl sok, de szerintem e fegyverek eredeti, harctéri használatakor egy-egy ütközetben ennek töredékét adták csak le.  Az általam elkészített töltények úgy passzoltak a csőbe, hogy saját súlyuknál fogva nem csúsztak bele, de töltővesszővel könnyen le lehetett tolni őket. A csőfurat dörzsárazás után még leppelésen is keresztülment, így gyakorlatilag tükrös belső felület jött létre. Amikor vártam, hogy néhány lövés után az elkoszolódott csőben a papírtöltény töltéskor megakad és szétszakadozik nagyon meglepődtem, mert semmi ilyesmi nem történt. A lövések után a fegyver csöve szinte teljesen tiszta volt. Az egyetlen jelenség, ami arra utalt, hogy azért képződik itt rendesen csapadék annyi volt, hogy rendszertelenül, de olyan 5-8 lövés után érezni lehetett a lövedék és fojtás letolásakor, hogy a cső alsó egyharmada környékén megjelent egy kis gyűrűszerű lerakódás. Ez a lerakódás a lövés leadása után nyomtalanul eltűnt és a következő papírtöltényt ismét teljesen akadálymentesen lehetett letolni. Ennek az a magyarázata, hogy a kettős filcfojtás (a lövedék alatt és felett) úgy működik, mint egy kompressziós tömítés. A lőporgázok nyomására olyan erősen feszül a csőfalnak, hogy arról minden szennyeződést letakarít.
Megjegyzem természetesen Vesuvitot használtam, ami nem arról híres, hogy kevés lerakódást hoz létre a csőben. 

Ami a lövészetet illeti, egy valamit tisztázni kell, ez a pisztoly nem kifejezetten céllövészetre készült, ez egy lovassági pisztoly. Hátsó irányzékkal nem rendelkezik, de némi gyakorlással az első irányzék és a csőfar csavar fejének segítségével egészen jó eredményeket lehet elérni.

És akkor néhány szót a pisztoly lövészet utáni védelméről, tisztításáról.

Ez azért érdekes mert ez a fegyver, mint már írtam, hagyományos módon barnítás nélkül készült, A cső és a lakatszerkezet (és alkatrészei) is polírozva van. A fényesre polírozott sima acélfelület sokkal jobban ellenáll a normál légköri korróziónak, mint az ugyanolyan anyagminőségből készült, de átlagos felületi minőséggel rendelkező alkatrész. Így a fegyver az időjárási viszonyok miatti esetleges korróziós veszélynek ellenáll.

Tapasztalatom szerint ezeknek a fegyvereknek a tisztitását, ha nem tudjuk, vagy nem akarjuk a lőtéren elvégezni, ajánlott lövészet után vagy a lakatot és környékét olajjal lefújni, de még jobb a lakatot kivéve, vízzel leöblíteni vagy vizes ruhával áttörölni. Ebben az esetben a fegyver tisztítását másnapra is el lehet hagyni, a felülete nem fog bemattulni.        

Mindezeket összefoglalva ez egy nagyon átgondoltan és igényesen kialakított pisztoly illetve a gyalogsági puskával és a karabéllyal együtt lehet őket igazán értékelni. Nem véletlen az sem, hogy mindhárom fegyver ugyanazzal az űrmérettel (.69) készült így az egyszerűbb gyártás mellett a csapatok tölténnyel történő ellátása is sokkal könnyebb volt.  Korának mind tűzgyorsaságban, mind biztonságos gyújtásban, mind hadihasználhatóságban maximálisan megfelelt.     

– Mátyás Szabolcs - 

The post 1844 „Augustin” lovassági pisztoly 2. rész appeared first on Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet.