A damaszkuszi acél kés hagyományosan kézzel kovácsolt, többrétegű acélból készült, melyeket különböző szén- és ötvözőanyag arányokkal ötvöztek. A végeredmény egy rendkívül kemény, tartós és kivételesen éles pengével rendelkező kézimunka, melynek jellegzetes damaszkuszi mintázata az acélrétegek összeolvasztásának és kovácsolásának eredménye. A damaszkuszi acél kések ma is nagy népszerűségnek örvendenek az élezhetőségük, tartósságuk és esztétikai értékük miatt.
A betyár vagy másnéven bujdosó lovas sokak számára nem csak egy rablót, vagy törvényenkívüli személyt jelent, hanem egy korabeli hőst is felfedezhetünk személyükben. Az elsők között népi hősé vált magyar betyárok Zöld Marci, Sobri Jóska és Rózsa Sándor voltak. Az ő nevük az idő múlásával inkább pozitív megítélésű volt, hiszen nem a szegény emberektől vették el utolsó falatjaikat, hanem a tehetősebb földesurak szerepletek a célpontok között, akik ismereteik alapján sanyargattak a dolgozókat.
A betyárok egy olyan korszakban születtek, amiben vigaszt nyújtottak a reményvesztett embereknek és lehetőséget a változás irányába. A fejesgörbe bicska a hagyományt és a tradíciót is tiszteltben tartja, használni könnyű, hiszen a keresztzárás nyitószerkezettel mindig gyorsan vághatjuk magunkat bele az elénk nehezedő feladatba. A markolat anyaga csont, vagy ébenfa, mely egy különleges eljárásnak köszönhetően szép betyáros mintával díszíti bicskánkat.
A bicska kiválóan használható túrázáshoz, vagy egy kellemes szabadtéri vacsora elfogyasztásához, de egy szép ajándék is lehet egy kedves ismerősünk családtagunk számára. A kés tökéletesen illeszkedik kezünbe, gyorsan egyszerűen használható. A magyar ember számára egy jó bicska mindig is sokat jelentett. Legyen ön a következő, aki kezébe fogja ezt hagyománytisztelő egyedi fejesgörbe bicskát.
Utolsó hozzászólások
Azt jelenti, hogy melyik évben lett Magyarországon bevizsgáltatva.
Umarex Colt SA Army – a pisztoly, amely meghódította a „nyugatot”Péter Vasicza
Üdvözletem! A fegyver bal oldalán, a markolat elött a 16-os szám mit...
Umarex Colt SA Army – a pisztoly, amely meghódította a „nyugatot”nyumi
Üdvözlöm! A tapasztalat az, hogy a szifonpatronnal való használat esetében mindenképpen kell...
Pár gondolat a légfegyver lövedékekrőlPéter Vasicza