Pietta 1851 Colt Navy Yank .36

 

Az olaszországi Pietta fegyvergyártó vállalat 1964 óta gyárt elöltöltős revolvereket. Elsőként francia, majd amerikai megrendelésre kezdték el készíteni az amerikai polgárháborús fegyverek másolatait. Azóta a Pietta cég már vezető szerepet tölt be történelmi fegyverreplikák gyártásában. Először az 1851-es Colt Navy revolvert kezdték gyártani, amely ma is az egyik legsikeresebb és legelterjedtebb fegyverük az összes közül mind a lövészek, mind pedig a gyűjtők körében. A fegyver ár-érték aránya abszolút optimális. A Pietta fegyverekhez Magyarországon is reális áron lehet hozzájutni, valamint a cserealkatrészeket olcsón lehet hozzájuk beszerezni.

 

 

Az első 1851-es revolverem is egy Pietta gyártmány volt, amelyet 15 évvel ezelőtt vásároltam a Nimród-Derringer fegyverüzletben Vasicza Péter fegyverboltos barátomtól.

Azóta más gyártók Colt Navy revolvereihez is hozzájutottam, majd ismét a Pietta revolvernél kötöttem ki. Ennek nagyon egyszerű oka van, amelyet a következőkben részletesen kifejtek.

A Pietta fegyvergyár 2016-ban komoly fejlesztéseket vitt véghez mind formai, mind nyersanyagok, illetve technológia tekintetében is.

 

 

A 15 évvel ezelőtti revolverhez képest a változás már első ránézésre szembetűnő: a gyártó megváltoztatta a markolat formáját, így sokkal esztétikusabb lett a fegyver és kényelmesebb lett a fogása is. Nem utolsó sorban az új markolat miatt a revolver tökéletes autentikus külsőt kapott. A fejlesztések az 1851 Colt Navy revolvereken:

  1. Tehát az új, kényelmes és autentikus markolat megjelenése a régi, Griswold and Gunnison revolverekre emlékeztető vékony markolat helyett.
  2. A precíziós öntéssel készült, feketített felületű és hosszabb elsütő billentyű megjelenése, amelynek a kakassal érintkező sarkai le vannak kerekítve. Ezáltal a sütés sokkal finomabb és gördülékenyebb, mint az élesre köszörült billentyűkkel.
  3. A dobrekesztő szemölcs pontosra gyártott hátsó nyúlványa. Ez nagyon fontos, mégpedig az „időzítés” miatt. Felhúzáskor a túl hosszú hátsó nyúlvány miatt a dobrekesztő később akad ki a kakasból, ezáltal a szemölcs leveri a táron kialakított rögzítő vájatok széleit. Ez ahhoz vezet, hogy a tár hamar kotyogóssá válik rögzített állapotban, vagyis hamar tönkremegy, ráadásul csúnya is lesz. A dobrekesztő szemölcsének a rögzítő vájat melletti segédvájatba kell érkeznie, majd a kakas továbbhúzásával kell a helyére ugrania. Ugyanabban a pillanatban kell az elsütő billentyűnek is a kakasba pattanni.
  4. A tár és a pajzs közti hézagot megnövelték, ezáltal az elsült és deformálódott csappantyú nem tud olyan könnyen beszorulni, könnyebben kipotyog, amikor a lövész újra felhúzza a fegyvert.
  5. A sárgaréz tokkal rendelkező revolvereken pedig az ötvözők változtatásával hoztak létre egy sokkal kopásállóbb, szívósabb rézötvözetet, amely vetekszik az acél erősségével, vagy ugyanolyan masszív. A nyitott tokos revolvereknél pedig a tengely beforrasztásával is stabilabbak lettek a fegyverek.

 

 

A Colt revolverek történetében a precíziós öntés mindig alaptechnológia volt és jelenleg is az. A régihez képest a különbség annyi, hogy a jelenkori sokkal pontosabb, sok esetben egyáltalán nem igényel utánmunkálást, csak felületi keményítést, vegyszeres felületkezelést. A Pietta 1851 Colt revolverek esetében precíziós öntéssel készül még a tok, a kakas, a tárforgató kar és a töltőkar is. A sárgaréz „sátorvas” és a markolatkeret hagyományos homoköntéssel készül.

 

 

A Pietta Coltok egyik fő jellemzője az is, hogy a tengely ütközésig megy a csőszakállba, így rögzíti az ék. Ez pedig azt eredményezi, hogy a fegyver nem fog sem alá-, sem pedig fölé hordani szétszerelés és összerakás után, mert a csőfar és a dob közötti hézag mindig állandó lesz. A másik fontos tényező, hogy a töltőkar-retesz bordázott felületű, így sokkal kényelmesebb lenyitni, nem csúszik le róla a lövész ujja.

 

 

A fegyverimádóknak csak ajánlani tudom a megújult Pietta revolvereket, főleg az 1851 Colt Navy „Yank” revolvert! A fegyver esztétikus küllemű, elegáns; megbízhatóan működik, pontos és modern!

-Orsai Henrik-

 

 

Szólj hozzá!

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft