Revolverek kontra pisztolyok a gázfegyverek világában, avagy az örök kérdés: forgót vagy öntöltőt?

Valljuk be őszintén, ma Magyarországon nem pusztán praktikus okok vezérlik a gáz-riasztó fegyverek vásárlóit!  Ez az a kategória, ami a legnagyobb választékot vonultatja fel. Árban is a legszélesebb palettával, egyre több éles lőfegyvert másoló típussal, minimális utánajárással az egésznapos testközeliség legális(!) és hatékony biztonságérzetét nyújtva.  Kis hazánkban a gáz- és riasztófegyverek helyezkednek el a legközelebb a törvényes lőfegyverpótló mezőnyben az átlagpolgár számára. Éppen ezért az ember a „ha nincs ló, a szamár is jó” elve mentén haladva, megszerzi magának gáz-riasztóban azt, amit nem kaphat meg élesben. Márpedig egy .45-ös félautomata Colt vagy egy 15-lövetű 92-es Beretta sokak számra vonzóbb és „fegyverszerűbb” egy ötlövetű apró .38-as Smith&Wesson-másolatnál.

Rengetegen vásárolják a rejtve hordhatatlanul nagy méretű és tömegű, impozáns öntöltőket, míg a kategória önvédelmi viselésre legalkalmasabb és legmegbízhatóbb darabjai, a kis rövidcsövű forgópisztolyok rendre a boltok polcain porosodnak.  A kép persze túlzó, de mégsem alaptalan. Mindez persze teljesen érthető, éppen az említett ok miatt. Minthogy a „mindent a tervezett funkciója szerint vizsgáljunk!” alaptézis pártján állok, itt most abból indulok ki, hogy a gázpisztoly alapvető feladata a hatékony önvédelem lehetőségének biztosítása, a lehető legnagyobb komfortérzet és megbízhatóság, valamint egyszerű kezelhetőség. Éppen ezért most fájó szívvel zárjuk ki (egy kis időre) a többi szempontot (például a lenyűgöző formavilágot)!

Működési megbízhatóság

Unásig ismételt alaptörvény, hogy azonos elkészítési minőség és felhasználás mellett a forgópisztolyok megbízhatóbbak az öntöltőknél. Adódik ez az egyszerűbb felépítésű és működésű szerkezetből és a könnyebb, gyorsabb akadályelhárításból. Hiszen egy hibás lőszer (vagy gázfegyvereknél töltény) esetén revolverrel csak egy újabb lövéskiváltás a dolgunk, míg a félautomata fegyvernél elakad a folyamat és a továbblépés jóval időigényesebb és macerásabb. Nem is beszélve a hüvelykivetési, csőre töltési hibákról, sok esetben a lőszerérzékenységről, a helytelen fogásból adódó megbízhatatlanságról, stb

Murphy szabálya szerint egy addig tökéletesen működő eszköz nagy valószínűséggel akkor romlik el, amikor a legnagyobb szükségünk volna rá, és a meghibásodás valószínűsége egyenes arányban növekszik a felhasználás szükségességének mértékével. Jelen esetben önvédelmi szituációban.

Mindez természetesen egyáltalán nem jelenti a szekrénytáras konstrukciók megbízhatatlanságát. Pusztán azt, hogy minél kevesebb az alkatrész egy működő rendszerben, annál kevesebb a hibalehetőség. Márpedig a forgópisztolyok jóval egyszerűbb felépítéssel rendelkeznek

Tűzerő és hordhatóság

Az öntöltő-fanatikusok erre rögtön rávágják, hogy igen ám, csakhogy az ő kedvenceik sokkal laposabbak (kényelmesebb hordhatóság, jobb rejthetőség) és nagyobb a tárkapacitásuk. Igazuk is van. A kis önvédelmi öntöltők tényleg kompaktabb méretűek (bár tény, hogy éppen ezeknek igen kicsi a tárkapacitása). Övtokban rendszeresen hordtam magamnál Walther PP-t imitáló gázpisztolyt és kis forgót is (természetesen engedéllyel), és bátran állíthatom, mindkettő roppant kényelmetlen hosszú távon. Ám egyik se rosszabb a másiknál. (Megjegyzem, a viselésből adódó kényelmetlenség nem kizárólag, sőt nem elsősorban abból adódik, hogy bizonyos testhelyzetekben a fegyver nyomja az ember derekát, hanem jóval inkább abból az állandóan ott motoszkáló kérdéshalmazból, hogy vajon nem látszik-e ki, ha lehajolok, vajon bemehetek-e így a bankba elintézni valamit, vagy mi van akkor, ha kiesik a hordtokból és hasonlók?)

A zsebrevolverek kis tárkapacitásúak. Ezen kár is volna vitatkozni, ez tény. Önvédelemre a 9 mm K peremes revolvertöltény ajánlott. A kisebbek (6 mm-es kategória) nem elég hatékonyak, a 8 mm-es mára kihalt, a .45-ös szintén alig beszerezhető, jóval drágább és jóval nagyobb méret mellett szinte semmivel sem hatásosabb. Esetleg pszichikailag. Márpedig a 9-es nem sovány jószág. Egy 5-6 darabot befogadó forgótár tagadhatatlanul vaskosabbá, szélesebbé teszi revolverünket, mint egy 8 vagy 9 mm-es tölténnyel táplálkozó, egysoros tárral rendelkező öntöltő.

A „jóval” persze relatív, hiszen egy ötlövetű forgódob szélessége nem haladja meg a 3,5 cm-t, egy kifejezetten lapos és jól rejthető Walther PPK-t mintázó gázpisztoly pedig a markolathéjjal, biztosítóval együtt megvan minimum 2,5. A 10 mm különbség persze sok, ha a vesénket nyomja a fém, de elenyésző a rejthetőség szempontjából. Főként, ha megfelelő övtokot választunk fegyverünkhöz.

Mit hova?

Ha már itt tartunk, egy rövid észrevétel erejéig hadd ejtsek szót a hordás módjáról! A szakirodalom klasszikus tanácsa általános célú rejtett viselés esetén az, hogy a jobb csípőcsont mögött kicsivel helyezkedjen el a fegyverre jól illeszkedő övtok (balkezeseknél a bal csípőcsont mögött és balkezes tok). Lehetőleg mellőzzük a filmekben szereplő látványos hónaljtokokat és bokatokokat! Saját tapasztalat, hogy igen sokszor jóval kényelmesebb viselést, jobb rejthetőséget és előrántást eredményez egy hátul viselt övtok, amit ellentétes kezű felhasználóknak terveztek.

Tehát jobbkezes felhasználó esetében a hátul hordáskor ajánlott a balkezes tok, balkezeseknek pedig jobbkezes. Így fegyverünk jól kézre áll és az ember anatómiai felépítése miatt vékony öltözet esetén (pl. egy nem betűrt póló) sem lesz feltűnő. Ki kell próbálni.

Észérvek alapján revolvert!

Az ötlövetű revolverek tehát még éppen beleférnek a jól rejthető és viselhető tartományba. (Tervezésükkor éppen ez volt a cél. Kompakt méret mellett nagy tűzerő.) Ne riasszon el minket a relatíve kicsi tárkapacitás, hiszen a fegyveres önvédelem egyik alapigazsága, hogy amit nem tudunk megoldani 5-6 lövéssel, azt 15-tel sem fog menni. A cél nem a látványos „tűzharc”, hanem a menekülés biztosítása testi épségünk megóvása mellett.

Röviden összegezve az eddigieket, úgy tűnik, ha észelvek és praktikus megfontolások alapján választunk, jobban járunk, ha önvédelemre kompakt méretű revolvert vásárolunk. Itt is van azonban néhány fontos alapszabály, a méret figyelembe vételén kívül is.

Működtetés

A forgópisztoly szó a revolver magyarítása, amely a revolvo latin kifejezésből származik. Ennek jelentése forgat, megforgat. A ma használatos terminológiában azt a kézi lőfegyvert nevezzük revolvernek, amely forgódobbal rendelkezik. A dob foglalja magába a töltényeket és egy forgató mechanizmus mozgatja minden lövésnél egy töltényűrrel odébb. A forgató mechanizmusból többféle létezik.

Először is tudnunk kell, hogy az úgynevezett Single Action (SA) működési elvű forgópisztolyok nyugalmi helyzetű kakasát nem mozgathatjuk sütési pozícióba az elsütőbillentyű meghúzásával. Vagyis az ilyen fegyverek kakasát minden lövés előtt kézzel (a fegyvertartó kéz hüvelykujjával vagy a másik kéz segítségével) kell hátraakasztani. A lövés a ravasszal csak ezután váltható ki. Ez a konstrukció roppant egyszerű, megbízható, pontos célzott lövést tesz lehetővé (ami gázpisztolynál nem elsődleges szempont), de akadálya a gyors ráduplázásnak, tűzkészen nem viselhető. Mindez jelentősen lassítja a tűzgyorsaságot, jelen esetben a hatékony önvédelmet. Az SA rendszerű gázrevolverek vagy a hagyományőrzést célzó autentikusság miatt jelennek meg egy-egy legendás típust másoló darabnál (pl. Colt Pacemaker), vagy a roppant kicsi méret miatt nem fér el a fegyverben a DA szerkezet (pl. Keserű Minimax), vagy az előállítási költségen és áron próbálnak spórolni a gyártók.

A Double Action (DA/SA) rendszerű revolverek elsütőszerkezetének kialakítása lehetővé teszi az ún. revolverezést, vagyis, hogy a következő lövést (kakasmozgást) pusztán az elsütőbillentyű újabb meghúzásával vigyük végbe, ugyanakkor előfeszíthető a kakas kézzel hátraakasztva is. A DA mód előnye a nagy tűzgyorsaság, hátránya, hogy jelentősen több erő kell a ravasz meghúzásához, hiszen ilyenkor a kakasrugó megfeszítését is ez a mozgás végzi, nem csak a kioldását. Ez gyengébb kezű felhasználóknál problémát jelenthet, ezért mindenképpen ki kell próbálni a sütést vásárlás előtt. (Akkor is, ha alapszabály, hogy fegyvert üresen lehetőleg ne csettegtessünk.) További hátrány, hogy éppen a nagyobb elsütőerő szükségessége miatt könnyebben mozdíthatjuk el sütés közben a fegyvert a célról, bár a pontra célzás éppen a gázfegyverek esetében kevéssé releváns törekvés, hiszen itt egy gázfelhő fog „teríteni”, vagyis elég nagyjából a támadó (feje) felé lőni. A török és magyar gyártmányú gázfegyverek többségének például elég kemény a revolverező sütése, a Weihrauch cég termékeinek pedig legendásan puha.

Léteznek Double Action Only (DAO), azaz csak revolverező mechanikával rendelkező fegyverek, ahol nincsen lehetőségünk a kakast kézi erővel hátraakasztani, azt kizárólag az elsütőbillentyűvel mozgathatjuk. Ez tipikusan önvédelmi célú forgópisztolyoknál alkalmazott megoldás, ahol a pontos célzás másodlagos szempont a gyors és ösztönszerű felhasználással szemben. Ezeknek a konstrukcióknak megvan az az előnye, hogy mivel nincsen szükség méretes kakasnyúlványra, az elhagyható, vagyis a pisztoly kevesebb kiálló részt fog tartalmazni, kisebb a lehetőség az elővétel közbeni ruházatban való elakadására. (Többen ajánlják egyébként, hogy a tulajdonos vagy egy fegyvermester távolítsa el a kakas kiálló részét DA/SA önvédelmi revolverek esetén is az előbbi ok miatt. Így elveszt ugyan egy kevéssé használt opciót, de könnyebb előrántást biztosít. Nem vagyok híve a gyári fegyverek átalakításának, de döntsön ki-ki maga, miután mérlegelt a lehetséges előnyök és hátrányok szempontjából.)

Anyagok

Miből készüljön fegyverünk? Ezt a kérdést igen gyorsan meg lehet válaszolni. Minél több acélból!  Mivel a gáz-riasztófegyverek jóval kisebb igénybevételnek vannak kitéve, mint az éles lőfegyverek, logikus, hogy a roppant drága és időigényes megmunkálást igénylő fegyveracél helyett ezeket valami másból készítik. Ez a „más” többnyire a spiáter elnevezésű cink alapú fémötvözet. Előnye, hogy azonos térfogat mellett körülbelül azonos tömegű az acéllal, jóval olcsóbb annál, könnyebben, ezért kisebb költséggel alakítható, és nem rozsdásodik. Hátránya, hogy rideg, viszonylag könnyen törik (pl. kemény felületre ejtéskor) és jóval könnyebben elhasználódik. Hegeszteni nem lehet.

A teljesen acélépítésű gázfegyverek ritkák és roppant drágák (bár relatíve örökéletűek). A csak spiáter alapanyagból készültek pedig jóval hamarabb kopnak el a rendeltetésszerű használat mellett is, ami csökkenti megbízhatóságukat.

Logikusnak tűnik, hogy az arany középút az ideális. Kialakítani egy olyan konstrukciót, ahol a fegyver nagy igénybevételnek kitett alkatrészei acélból készültek vagy acéllal betétezettek, a kevésbé érzékeny területekre aztán mehet a spiáter. (Ez egyébként sok éles maroklőfegyver esetében is bevált.) Jó, ha a cső vagy legalább a csőbetét acél, ha az elsütőszerkezet egésze vagy minél több alkatrésze acélból készül, mindenképpen ide sorolva az ütőszeget. Acél kell legyen a tűzfal is.

Revolverek esetében ezeken kívül a dobtengely és a dobforgató koszorú. Ideális, ha a forgódob egésze acél. Öntöltők esetében a szánt megvezető sínek, a hüvelyvonó és a hüvelykivető. Természetesen mindenképpen acélból készülnek a csavarok és rugók, illetve az éles lőszerrel való felhasználást ellehetetlenítő stiftek, akasztók, szűkítések (általában ezek a gázfegyverek legerősebb alkatrészei).

Minél több acél van egy fegyverben, annál nagyobb a várható élettartama és hosszú távon a megbízhatósága. A termékleírások mellett egy egyszerű mágnessel is ellenőrizhetjük az anyagösszetételt. Az acél ugyanis mágnesezhető, a spiáter nem. Ne nevessük ki tehát honfitársunkat, aki a fegyverboltben egy rózsaszín kiscicás hűtőmágnessel simogatja a pisztolyokat! Jól teszi. Figyeljünk azonban arra, hogy az acél közelsége elég a mágneses vonzáshoz, tehát egy spiáter cső, benne vaskos acél akasztókkal esetlegesen tapadhat a kiscicára.

Van, ami nem jó szabadon

További fontos szempont, hogy revolverünkön legyen dobarretálás. Figyelnünk kell tehát arra, hogy a revolver dobja ne csak sütési helyzetben legyen stabilan rögzítve, hanem azt a kakas nyugalmi helyzetében se lehessen kézzel elforgatni.

Ha belegondolunk, akkor ugyanis logikus, hogy ha szabadon mozog a forgódob viselés, elővétel, szállítás közben, akkor sosem lehetünk benne biztosak, hogy melyik töltényűr kerül sütési helyzetbe a következő lövésnél. Ennek pedig akkor van jelentősége, ha mondjuk nincsen tele a tár vagy (ahogy sokan csinálják), az első lövésre riasztótöltényt táraznak, az utána következőkre gázt. Egy-két olcsóbb terméknél (pl. több olcsó Bruni gyártmányú revolver), előfordul az arretálás hiánya.

Biztonság

Lényeges, hogy revolverünket ne csak viszonylag kényelmesen, de biztonságosan is tudjuk hordani, tárolni töltött állapotban. Kell tehát valami beépített megoldás, ami ezt lehetővé teszi. Mára a gáz-riasztó forgópisztolyok esetében ez szinte mindenhol a passzív ütőszegbiztosítást jelenti. Ez annyit tesz, hogy a kakas csak akkor csaphat az ütőszegre, ha a ravasz hátrahúzott állapotba kerül. Véletlen leejtés hatására tehát nem (ez régebben sok balesetet okozott). A passzív ütőszegbiztosítás egyszerű mechanikai megoldás, ami biztonságos és kényelmes működtetést eredményez. Egyéb biztosító szerkezetre nincs is szükség, mert ezzel eleve kizárt a véletlen elsülés.

Sőt, kívánatos is, hogy ne legyen mindenféle toló, nyomó, akasztó, húzó alkatrész a fegyveren, mert bizonyított tény, hogy stresszhelyzetben (márpedig az önvédelmi szituáció az), a képzett lövész is hajlamos alapvető fegyverkezelési hibát elkövetni, például elfelejteni kibiztosítani a fegyverét. 
Ha nincsen külön működtetendő biztosító, nincs mit elfelejteni.

Merre is?

Nem árt megjegyeznünk továbbá azt sem, melyik irányba forgatja a fegyver a dobot. Ez ugyanis gyártónként, típusonként eltérő lehet. Igaz, sok variáció nincsen, mert vagy balra vagy jobbra, de nem mindegy, ha például egy töltényt tárazunk, mert ki akarjuk próbálni a fegyvert, rakétázni akarunk vele (vagy egyszerűen nem áll rendelkezésünkre több muníció), esetleg nem azonos funkciójú töltényt tárazunk, nem azonos célra. (Rakétát indítani gáztölténnyel például biztosan lehetséges, de valószínűleg igen kellemetlen élmény. Még nem tudtam rávenni magam, hogy kipróbáljam)

Most miért nem lő?

Ehhez kapcsolódik még egy fontos dolog, ami olyan alapvető, hogy mindjárt elnézést is kérek, amiért feltételezem, hogy valaki nem tudja. Mivel a revolver a kakas megfeszítésekor fordítja a dobot sütési helyzetbe, világos, hogy a fegyver nem azt a töltényt fogja ellőni, amelyik a kakas nyugalmi helyzetében éppen az ütőszeg előtt helyezkedik el, hanem forgásirányban a következőt. Ha tehát egy bizonyos töltényt akarunk ellőni, akkor azt nem a csőfar mögötti pozícióba kell tárazni, hanem a mellette lévőbe, ráadásul jó oldalra (forgásirány!), ahonnan majd odaforog a kakas felhúzásakor. Ellenkező esetben revolverünk – a tárkapacitás függvényében – csak az 5., 6., vagy sokadik elcsettentésre fog elsülni. Mi meg felsülni.

Az öntöltő konstrukciók

Az öntöltő (félautomata, nem pedig automata, ahogy a köznyelv gyakran nevezi), (gáz)pisztolyok a lövés energiáját használják fel a szerkezet újbóli lőkész állapotba hozására. A szekrénytárban sorakozó, rugóval adagolt töltények közül az elsőt nekünk kell kézi erővel csőre tölteni, többnyire a szán gyors és határozott hátrahúzásával és elengedésével (sosem lassú visszaengedésével, mert az csőretöltési hibát eredményezhet). Ekkor a szánvisszahúzó rugóval nyugalmi helyzetbe visszatolt szán a tárban legfelül elhelyezkedő töltényt a töltényűrbe tolja, ahol az majd elsütésre kerül.

A másik dolog, ami a szán hátrahúzásakor történik, a kakas megfeszített állapotba való kerülése. Ezután (ha a fegyver biztosítója kibiztosított állapotban van) már csak az elsütőbillentyűt kell hátrahúznunk, amitől a kakas előrecsap, az ütőszeg elsüti a csappantyút és bekövetkezik a sütés.

A lövés energiájának hátrafelé irányuló ereje a rugót megfeszítve hátratolja a szánt, elvégzi az elsütőszerkezet tűzkésszé tételét, egyben (általában) egy karmocska (hüvelyvonó) és a hüvelykivető (egy kis pöcök, amin a hátramozgó hüvely megpenderedik) segítségével kihúzza és kidobja a fegyverből az elhasznált hüvelyt, majd amikor a lendület elfogy, a rugó visszatolja a szánt elülső pozícióba, miközben az előbb ismertetett módon betolja a következő töltényt, amit közben a tárrugó töltési pozícióba emelt, és a fegyver újra tűzkész, csak a ravaszt kell meghúzni újra. És újra és újra és újra. Mindaddig, amíg töltény van a tárban vagy amíg technikai akadály nem lép fel.

Valójában egy fizikai jelenség zseniális felhasználásáról van szó, maga a folyamat összetettségében is egyszerű, mégis jóval bonyolultabb a revolverek működésénél. Több alkatrész végez egyidejűleg több és többféle munkát, több a hibalehetőség. A szán tömege, a rugó erejének megválasztása, a csőre töltés többlépcsős folyamata (az adogatópályától a megbízható tárig), a megfelelő gáznyomást biztosító töltény, a fegyver ápoltsága, az alkatrészek elhasználódottsági foka csak néhány összetevő. Ha bármelyik esetében hiba csúszik be, a rendszer működése megakad, hibaelhárításra van szükség, ami az egy másodperctől (pl. szán hátrarántása egyszerűbb töltési vagy hüvelykivetési hibánál), a fegyver részleges vagy teljes szétszereléséig terjedhet. Önvédelmi szituációban az egy másodperc is sok.

Csőre töltve

Az DA/SA rendszerű öntöltők esetében az első lövést is leadhatjuk pusztán az elsütőbillentyű meghúzásával, feltéve, ha a pisztoly csőre töltött és kibiztosított állapotban van. Célszerű, hogy így legyen, mert különben nem sokat nyertünk. Sokan nem merik öntöltő gázpisztolyukat csőre töltve hordani, még bebiztosított állapotban sem. Sok típus esetén ez így is van jól, mert nem minden (arra elméletileg alkalmas) gyártmány teljesen megbízható. Ha viszont tájékozódás után egy elismerten megbízható cég megbízható terméke mellett döntünk, akkor érdemes csőre töltött gázpisztolyt hordani, hiszen így megspórolható a csőre töltés folyamatának két kezet és legalább egy másodpercet igénylő folyamata, amit ráadásul szintén hajlamos az ember stresszhelyzetben elfelejteni.

Biztosító

Bármennyire meglepő, az öntöltők mezőnyében is a legmegbízhatóbb és egyben legegyszerűbb biztosítótípus a passzív ütőszegbiztosító. Működése biztonságossá teszi a fegyvert és nem lehet elfeledkezni a használatáról, mert be van építve a fegyver szerkezetébe. Ha passzív ütőszegbiztosítással rendelkezik az öntöltő gázpisztolyunk, akkor nem is kell rá másik biztosító. Egyrészt azok esetében sok gyakorlást igényel a rutinszerű használat elsajátítása, másrészt egy elkopott, törött, gyári hibás alkatrész már megbontja a biztos működést. Saját kedvezőtlen tapasztalatról is be tudok számolni. Egy középáras, minőségben középmezőnyös gázpisztoly forgó biztosítóját teszteltem, sajnos gáztölténnyel. Az eredmény egy könnyezős, csípős légkörű délután lett, és egy olyan gázpisztoly, amiben azontúl soha nem tudtam megbízni, holott egyetlen egyszer sem produkált sem csőre töltési, sem hüvelykivetési, sem sütési problémát. Csupán csak sikerült elsütnöm bebiztosított állapotban. És még csak kopott sem volt.

A különféle helyen (tokon, szánon, ravasz előtt, stb.) előforduló húzós, tolós, pattintós, nyomós biztosítók nem feleslegesek, de ritkán 100%-osan megbízhatók, ráadásul többnyire sérülékenyek és könnyű róluk megfeledkezni egy nagy adag adrenalinfröccs hatása alatt. Amennyiben gázpisztolyunk DA/SA rendszerű és rendelkezik passzív ütőszegbiztosítással, úgy ajánlott csőre töltve, kibiztosítva, fesztelenített kakassal viselni. (Ilyenkor csak a fesztelenítés idejére érdemes használni a többi biztosítót.) Ekkor a fegyver tűzkészen viselhető és biztonságos.
Sokan ezt nem hiszik, de gondolják csak végig! Ez gyakorlatilag ugyanaz a hordási mód, amivel revolverek esetében találkozunk. Ott is mindig van töltény az ütőszeg előtt, nincs külső biztosító, mégsem fordulhat elő véletlen sütés, még leejtéskor sem.

Összegzés

Rövid és természetesen nem mindenre kiterjedő eszmefuttatásom tanulságaként hadd összegezzem címszavakban a rejtve hordott önvédelmi célú (gáz)revolver vs. öntöltő pisztoly „párharc” eredményét és tanulságait, használati érték szempontjából! Milyen szempontok szerint érdemes választanunk, mit tartsunk szem előtt?

• 1. szabály: lehetőleg revolvert
• 2. szabály: hordható méretet!
• 3. szabály: SA/DA elsütőszerkezet!
• 4. szabály: passzív ütőszegbiztosítás
• 5. szabály: minél több acél alkatrész!
• 6. szabály: kipróbált állapot!

Ha revolvert választottunk, akkor a felsoroltakon kívül:

• 9 mm K töltény
• könnyű revolverező sütés

Az összevetés eredménye:

• Megbízhatóság: nyertes: revolver
• Hordhatóság: nyertes: öntöltő
• Rejthetőség: döntetlen
• Tárkapacitás: nyertes: öntöltő
• Stophatás: döntetlen
• Egyszerű kezelhetőség: nyertes: revolver

A verseny látszólag kiegyenlített, ám ha a szempontokat rangsoroljuk, akkor megbízhatóság és kezelhetőség ugrik az élre. Mindkettőben verhetetlen a revolver.

Sikeres választást és biztonságos használatot kívánok!