Crosman 1077 Repetair – Ha a hobbyt komolyan vesszük

légpuska_1077Iszonyú könnyű! – ez fogott meg először, mikor dobozából kivettem ezt a kis műanyag „játékszert”. Bevallom nagyon meglepett, hogy a 1077-es, a Crosman egyik legmegbízhatóbbnak tartott légpuskája, amely 12 lövedékes forgó tárral rendelkezik, mennyire könnyű. Főleg annak jelenthet ez meglepetést aki több évi rugósfegyverrel való lövészet után kapja kézbe. Emellett a Crosman 50 éves gyártási tapasztalata biztosítja, hogy a mai CO2 puskák a vásárlók minden kívánságának megfelelnek, pontosság, megbízhatóság és ár szempontjából is – így kíváncsian vártam, hogy nekem mit nyújt ez a légpuska.

Már két hete nézegetem ezt a légpuskát és próbálom összeszedni kusza gondolataimat több-kevesebb sikerrel, hogy mit is írhatnék le erről a fegyverről. A nagy problémám az, hogy ami jó, sőt, nagyon jó arról nem igazán lehet mit írni. Lehet taglalni az elemeit, működését, felépítését, de a végeredmény ugyan az. Jó.

MŰANYAG FEELING

2Hát, tetszik vagy nem, de igencsak igényesen kidolgozott kis légpuska. Forgattam, nézegettem, próbáltam hiányosságokat találni, így elsőre a felületi kidolgozásban, az illesztésekben… Sajnálom, nem találtam. Pedig igyekeztem. Ami viszont feltűnt: a tusa és ágyazata egybeöntött műanyag, melyhez mindössze három acélcsavarral rögzítették a puska lelkét. A műanyag felület szépen kidolgozott, markolata és az ágyazat két oldala bordázott, az illesztések milliméter pontosak, a tervező mindenképpen dicséretet érdemel. Megkapó külseje feledteti az emberrel, hogy műanyag keretbe ágyazták – egyébként itt szabadjon megjegyeznem, hogy a 1077-es sorozatnak a W-jelű típusa amerikai diófa tusával és ágyazattal, kézi fényezéssel készült amíg gyártásban volt, természetesen lényegesen drágább áron.

Szép, formás, megnyerő – na de vajon mit tud?

3A meglehetősen vaskos, de egyáltalán nem zavaró sátorvas mögé bújtatott elsütőbillentyű kétállású biztosítóval van ellátva, ezáltal és persze ésszel kezelve a puskát, a véletlenszerű elsütés nem következhet be. Maga a sátorvas egyébként két részből szerelt. A Crosman minden termékéhez elsütőbillentyűzár is tartozik, mely műanyag ugyan, de az elsütőbillentyű és a sátorvas közé szerelve megakadályozza az illetéktelen kezeknek a fegyver elsütését. Ezt egy kis műanyag kulccsal tudjuk levenni.

4A légpuska különlegessége a sátorvas előtt kapott helyet, azaz a 12 db szoknyás lövedéket befogadó forgótár és a tárfészek. A tár jelen esetben egyfajta szimuláció a „nagytestvérek után szabadon”, mivel az – egyébként – a kb. 5 db éles lőszert befogadó, kétsoros szekrénytárat formázza meg első látásra, és egy kis tervezői kreativitással élve, ebbe helyezi bele a Crosman a jóval kisebb és sokkal kevesebb helyet elfoglaló 12 db-os forgótárat, melyet egy kis tolózárral lehet a nagytestvérhez rögzíteni. Maga a szekrénytár így jelképes ugyan, de szerintem nagyon ötletes megoldás, nem beszélve arról, hogy a tárat pusztán két, a hüvelyk- és mutatóujjunkkal működtethető ékpár rögzíti a puska ágyában. Lövéskor a 12 db-os tár az óramutató járásával ellentétes irányban 30 fokot fordul, melyet az elsütőbillentyű mozgása vált ki.

5A puska alapesetben nyílt irányzékkal szerelt de van lehetőség távcső vagy red dot felszerelésére is. A nézőke magasságban és oldalirányban egyaránt állítható, a nézőke magassági beállítását egy kis szabadon mozgó ékkel tudjuk elvégezni. A puska egyébként – hogy egy újabb finomságot említsek – sötétben hát többé-kevésbé „foszforeszkáló” célgömbbel szerelt, és ez igen hasznos kis dolog, főleg szürkületben.

6Mondjuk a foszforeszkáló szót nem szó szerint értve, de azért elmondható, hogy mégis hasznos, mivel így a célgömb mindig jól látható a fekete nézőkében.

7A fegyver lelke a 12 grammos CO2 tartály, mely az ágyazat első részében kapott helyet egy acél fészekben. Magát a patront egy acél zárókupak szorítja rá a szelepre és a már jól megszokott módon a gáz – egy lövésre elegendő mennyisége – magával az elsütőbillentyűvel adagolható. Egy patron tapasztalataim szerint nagyjából 40-50 lövésre ad elegendő energiát a lövedéknek, mely a 12-es forgótárat nézve csekély ugyan, de ugyanakkor lényegesen több élményt is nyújt. Úgymond „lakossági lövészetre”, mely nem haladja meg a 15 méteres lőtávot, nagyon szépen viselkedik a fegyver, könnyű célra tartani és a kis súly miatt a mellső kéz sem fárad huzamosabb lövészet során. Ami zavaró talán az a nyúlós sütés amit szokni kell.

 EGY SZÓ TÖBB MINT SZÁZ

Jó. Mi több, nagyon jó kis puska. Engem legalábbis megfogott és ajándéknak is kiváló huszonpárezer forintos árával. Remélem rövid cikkemben sikerült Önnek is, jó oldaláról bemutatnom ezt a fegyvert. Tudván, hogy a ma divatos forgótáras légpuskák és pisztolyok már nem, vagy csak kevésbé hordozzák a „régi” egylövetű légfegyverek tradícióit mégis bátran ajánlom mindenkinek. Nagy előnye, hogy rendkívül és meglepően csendes, így a mai építkezésekben, telekméretekben nagy divattá vált 600-700 m2-es területeken (ami mindössze 20-25×30 méter) kiválóan használható egy kis szabadidős lövészetre. Nem fogja sem a szomszédot, sem az utcánkban sétálókat zavarni.

TECHNIKAI ADATOK

Gyártó: Crosman
Típus: RepeatAir 1077
Kaliber: 4,5 mm
A lövedék max sebessége: 160m/s
Tárkapacitás: 12 db
Teljes hossza: 940 mm
Súlya: 1,6 kg

– Halftone –
 

“Crosman 1077 Repetair – Ha a hobbyt komolyan vesszük” bejegyzéshez 65 hozzászólás

    • Üdvözlöm,

      A kezdőlap közepén lévő regisztrációs felületen a hírlevélszolgáltatásra lehet feliratkozni. Aki már régebben regisztrált a hírlevélszolgáltatásra az ugyanúgy megkapja az értesítéseket amivel el tudja olvasni az adott hírlevelet.
      A honlap teljes tartalmának megtekintéséhez, a régebbi hírlevelek megtekintéséhez és az esetleges hozzászólások nyilvánossá tételéhez pedig az oldal tetején lévő Bejelentkezés/Regisztráció ablaknál lehet regisztrálni illetve később bejelentkezni. Tehát ezentúl az oldal mintegy adatbank is működik. Ezt pont azért csináltuk, mert nagyon sok olyan levelet kaptunk, hogy nem találják a régebbi hírleveleinket és ebben segítsünk.

  1. Hello barni sajnos a mi kis hazánkban már a gyufát sem fogják oda adni 18-éven aluliaknak nem hogy 50-60méterig pontos légpuskát dehát ez van.Esetleg át alakíthatod bár ez törvénybe ütközik de van pár ismerősöm akinek 50J-os puskája van MO-n persze engedély nélkül már régebb óta még nem találtak rá a rendőrök szóval addig nincs baj de tényleg nem ajánlott átalakítani a fegyvert erősebbre mert komoly sérüléseket lehet vele okozni esetleg hasonló árba quest vagy phantom amit ha átalakítasz erős és viszonylag pontos lesz de sztem maradj a 7,5 j-nál de ha megteheted menny el akármelyik más országba élni ahol még élni is szabad nem úgy mint itt. a videó :

    http://www.youtube.com/watch?v=0I_De9CeTkE&feature=related

    Jah és elmondom neked hogy a szomszédos országokba 18 év után mér éles fegyvert lehet venni engedély nélkül még se ölik egymást halomba.

    Sok szerencsét a fegyver vásárláshoz de inkább ne alakítsad át erősebbre mert a sünök meg….nak érte plussz a fegyvert is elveszik ha rájönnek.!

    • Nos. Nehéz kérdés. Nekem. Leginkább azért mert roppant nagy állatvédő vagyok, tehát nemcsak saját tapasztalatom nincs ilyen jellegű dolgokban de a másé se nagyon érdekel. Ha az erejére kíváncsi egyébként akkor úgy tudom jellemezni, hogy puha fenyőlécben 10m.-en még éppen benne marad a lövedék. Nem egy erőgép de nagyon jól el lehet vele szórakozni.

  2. ..még annyit füznék hozzá Marcell hsz-hez,hogy már a veréb is védett Magyarországon.

    Péter.

    Pár hete vásároltam nálad egy 1077-est,egy csomó patronnal,meg tárral.(én csodálkoztam hogy élöbe mennyivel kisebb a bolt mint képen:-)
    …szoval,100%-san meg vagyok elégedve a puskával,nem sok alkalmam volt még használni,de tényleg jó szórakozás!
    …a kiszolgálással 200%-san vagyok megelégedve!!
    Igy tovább!

  3. Tisztelt Péter! Érdeklődni szeretnék,hogy a Crosman repetair légfegyvert milyen módon lehetne nagyobb teljesítményre bírni?Itt a távolabbi lövésekre gondolok,nekem elég hosszú a telkem,lakóövezeten kívüli szőlőhegy,ide szoktam feljárni céllövészkedni.A puskáim távcsővel 50-60m-re felállított céltáblákra kitűnőek.Esetleg szelepállítást lehetne eszközölni? köszönettel

    • Üdvözlöm,

      Azt, gondolom tudja, hogy 7,5 Joule feletti csőtorkolati energiával bíró légfegyverre fegyvertartási engedély szükséges! Ettől függetlenül technikailag a Co2-es fegyvereknél a teljesítményt csak minimális határok között lehet módosítani. Tehát az Ön által említett távolságot pontosan belőni egy ilyen fegyverrel nem nagyon lehet.

  4. Üdv. Péter ! Melyiket válasszam hobby lövészetre? A Crosman 1077 repetairt,vagy a Nightstalkert? Ön mit ajánlana,illetve a Nightstakerről semmit nem tudok.Az 50%-os árkülönbözet annyival jobbá is teszi eme fegyvert a 1077-es től? Válaszát ezúton is köszönöm.

    Tisztelettel J.József

    • Üdv.

      A két fegyver alap technikai megoldásaiban ugyanaz. A Nightstalker végülis az 1077-es továbbgondolt verziója. Ami a különbség: A co2 gázt a Nightstalker a lövedék kilövésén kívül arra is használja, hogy az egyes lövések után felhúzza az elsütőszerkezetet. Ezzel azt éri el, hogy kisebb erővel és rövidebb úton kell elhúzni az elsütőbillentyűt a lövés leadásához. Ezzel a „tűzgyorsaság” is megnő. Ezen kívül a fő különbség, hogy az 1077-essel ellentétben ami alapállásból 12grammos Co2-el működik, a Nightstalker 88gr-ossal üzemel. Ez azt jelenti, hogy 500 körüli lövésszámot tud leadni egy palackkal.

  5. Üdv. Péter! Köszönöm a válaszát előző kérdéseimre,de meg kell nyugtassam,van fegyverviselési engedélyem,és magánterületem ,melyen 100m-es lövészetet is tarhatnék,de kellett reagáljak erre,mert a netes topikok ,blogok és különféle fórumok „JOULE FÓBIÁS” intelmei az agyamra mennek!Túlszabályozott hazánkban már őszintén sem mer az ember kérdezni,mert Ön attól fél,meg mások is,hogy az egyenes válasz inkvizíciós következményekkel járhat.Hát ez a baj kis hazánkban,lassan a saját árnyékunktól is beszarunk!!Akik pedig kiagyalják ezeket a jogszabályokat,rájuk ez nem vonatkozik,mert egyrészük veteránautókat gyüjt,a maradék pedig a ráksalátát emésztve azon gondolkodik,melyik kupiban legyen legény 10 percig!Természetesen a 1077-est nem 50-60 méteres hobbylövészetre szánnám,úgy gondoltam,25m-ig lehetne vele játszadozni,ezért kérdeztem hogyan lehetne még növelni egy kicsit a teljesítményt.Ha esetleg vadászni akarok,akkor nem légpuskával teszem,hanem igazi lőfegyverrel ,van engedélyem arra is nyilván.Tehát ha esetleg még kérdezek Öntől valamit,úgy egyenes választ kérek,vagy csak egyszerűen írja azt hogy nem tudom.Akkor már érteni fogom mi a helyzet. Maradok tiszteletteli olvasója J.József.

    • Üdvözlöm,

      A helyzet az, hogy egész komoly esély van arra, hogy az üzletemet akkor is bezárják a felügyeleti szervek ha erre a kérdésre itt, nyilvánosan elkezdem magyarázni, hogy melyik fegyvert milyen módon lehet felerősíteni. Igen, sajnos ilyen országban élünk, csak én nem vagyok akkora forradalmár, hogy ilyen kockázatot vállaljak.
      Az intést, az engedéllyel kapcsolatban pedig inkább összekacsintásnak szántam. Sajnálom ha ez nem ment át. Naponta 5-6 ilyen jellegű levelet kapok ahhoz képest, hogy tudtommal az országban összesen ha 100 olyan ember van akinek megvan a tartási engedélye 7,5Joule feletti légfegyverre. Tehát emiatt vagyok óvatos és intek mindenkit ugyanerre.

      Tisztelettel, Vasicza Péter

  6. Üzenetét vettem,természetesen nem akarok én senkinek rosszat,Önnek se,csak valahogy úgy vagyok vele,ezek az álszent hazai viszonyok nem tetszenek.Nehogy félreértsen,nem Önökkel kereskedőkkel van bajom,bajunk,hanem az embereket lehetetlenné tevő erre szakosodott „sóhivatalokkal”,akiknek le kell tenni az asztalra valamit hogy csak mutassák:IGENIS a mi munkánkra szükség van,hisz az adófizetők/vagyis mi/pénzét nem herdálhatjuk el a hazai inproduktivizmus oltárán.Tiszta szégyen ez az egész!Köszönöm a válaszát,tisztelettel J.József

    • Válasz erre:
      „Egyet értek… de bizakodom, mert anélkül nem érdemes…”
      Kedves Péter!
      Nehéz lehet Önnek. Azért írom így, mert olvasva a fenti leveleket, komolyan elgondolkoztam az alábbiak miatt.
      -Valóban „ezek az álszent hazai viszonyok nem tetszenek” így gondolkoznak nálunk sokan? Az idézet nem Öntől van.
      Nézzük sorban:
      – Hány méterig halálos a verebekre ez a puska??. Az az eszébe sem jut az írónak, hogy miért kellene lelőni mondjuk a verebet , ha nem éhes, képletesen.( Szerintem nem tudja, hány kg. káros rovart eszik meg évente egy veréb)Ma egy veréb, holnap egy veréb nevü ló, aztán a nagymama. Ugye evés közben jön meg az étvágy.
      Legalább akkora élmény ha a fekete kör közepét találja el! Szerintem.
      _Olvasva az interneten, hány légpuska baleset történt mostanában, elképzelem, mi lenne ha bárki vehetne 25 joule-s légpuskát.
      Sajnos a fegyverekkel is az a gond, hogy nincs kultúrája nálunk. Nem tanítják meg a fiatalokat erre sehol. (kivéve a klubbokat.)
      -Sokan azt hiszik, azért kell az erős légfegyver, hogy 50-60m .re lőjön.
      Minek? A saját telken? Ha távlövő akar lenni valaki, van megoldás. Lépjen be lövészklubba. A megengedett határértékü fegyverrel szerintem 25m-re simán lehet célbalőni. Persze nem 20000.-Ft-s légpuskával. Elnézést ha hosszúra sikerült a levelem.
      Üdvözlettel
      Dénes.


      • – Hány méterig halálos a verebekre ez a puska??. Az az eszébe sem jut az írónak, hogy miért kellene lelőni mondjuk a verebet , ha nem éhes, képletesen.( Szerintem nem tudja, hány kg. káros rovart eszik meg évente egy veréb)Ma egy veréb, holnap egy veréb nevü ló, aztán a nagymama. Ugye evés közben jön meg az étvágy.
        Legalább akkora élmény ha a fekete kör közepét találja el!
        Dénes.”

        Kedves Dénes!

        Ha valaki baromfit tart, akkor a verebek bizony elég sok gabonafélét elvisznek. Nem egy veréb, nem egyszer egy nap. Az állattartó vidéki településeken bizony rovarok helyett igen nagy számban a haszonállatoknak szánt gabonával táplálkoznak. Illetve más madarak (pl. fecske) kicsinyeit kilökik a fészekből. Ezt csak azért reagáltam, mert nem pusztán „gyilkos ösztönből” lő valaki a verebekre.

        üdv, Miklós

  7. Üdvözlöm!

    Sajnos keveset. Tudtommal a Hammerli márkanevet jó ideje az Umarex cég birtokolja és gyárt is ezen név alatt fegyvereket. Amelyik rugós „Hammerli” pisztolyhoz illetve puskához szerencsém volt azok mondjuk úgy, hogy középszerűek voltak.

  8. Üdv
    Az lenne a kérdésem, hogy a forgótár miatt lehet használni hozzá golyót? Tehát nem diabolo lövedéket, hanem golyósat?
    A másik pedig az, hogy más távcsövet rá lehet rakni, és jól is működik, mint a hozzá gyártott?

  9. Működik 4,5mm.-es ólomgolyóval is. A tárban megáll de kevésbé pontos mint a diaboló így sok értelme nincs ezt használni hozzá.
    Távcsőből bármilyet fel lehet tenni rá. Mivel a fegyver nem rugós rendszerű, így semmilyen rezonancia, vagy fizikai hatás nem éri a távcsövet. Tényleg bármilyen felszerelhető rá.

  10. Üdv
    Ki akartuk próbálni az acélmagvas golyót, de legnagyobb sajnálatunkra nem sikerült:(
    Túl hosszú a lövedék és nem tudja forgatni a forgótár +nem fér a cső és a légszelep közé…
    Van rá valamiféle trükk?

    • Válasz erre:
      „Üdv
      Ki akartuk próbálni az acélmagvas golyót, de legnagyobb sajnálatunkra nem sikerült:(
      Túl hosszú a lövedék és nem tudja forgatni a forgótár +nem fér a cső és a légszelep közé…
      Van rá valamiféle trükk?”

      Nem lehet hosszabb lövedéket használni a fegyverbe mint ami a tárba belefér.

      • Válasz erre:Finoman bele kell nyomni az acélmagot a müanyag házba,talán így befér a tárba!

        „Üdv
        Ki akartuk próbálni az acélmagvas golyót, de legnagyobb sajnálatunkra nem sikerült:(
        Túl hosszú a lövedék és nem tudja forgatni a forgótár +nem fér a cső és a légszelep közé…
        Van rá valamiféle trükk?”

        Nem lehet hosszabb lövedéket használni a fegyverbe mint ami a tárba belefér.”

    • Válasz erre:
      „Üdv
      Az lenne még a kérdésem, hogy ehhez a fegyverhez szeretnék vásárolni tőletek párdolgot, és hogy interneten keresztül ez megoldható lenne?
      Esetleg egy e-mail címet kérhetnék?
      Köszönöm”

      Üdv!
      A kapcsolat oldalról tud e-mailt küldeni a tartozékrendeléssel kapcsolatban is.

  11. Üdvözlet,

    erősen gondolkodom egy 1077-es beszerzésén.
    Felkeltette az érdeklődésemet. Kérdésem a következő, van-e Önöknél most jelenleg?
    A CO2-vel működő légpuskák használatánál van-e környezeti hőmérséklet tényező?

    Tisztelettel,

  12. Kedves Dénes!

    Valószínűleg elkerülte a figyelmem, de én nem tapasztalom, hogy az internetes médiában mindenütt a légpuska-balesetek híreibe botlanék.
    Ha évente elő is fordul talán néhány ilyen baleset ( bár 1 is sok ) ezek száma eltörpül a más jellegű balesetekhez képest. Ilyen alapon betilthatnánk az autózást, a konyhakést, az ollót,a kapanyelet…, stb.

    Megnyugtatom, engem tökéletes elégedettséggel tölt el, ha a céltábla közepét eltalálom, nincs szükségem élő célpontra. Azonban a 7,5 J torkolati energiára vonatkozó előírást 4,5-es kaliberű légfegyverre vonatkozóan akkor is nevetségesnek tartom. Igen, én szeretnék kicsivel nagyobb kihívást, mint 20 méterre sörös dobozokra lövöldözni. Viszont semmi kedvem emiatt egy lövészklubba beíratkozni, amikor a saját kertemben tudom biztosítani az 50m, vagy akár annál nagyobb lőtávolságot anélkül ,hogy bárki testi épségét veszélyeztetném.
    Másik hozzászólásban említett hivatalnokokról pedig elvárnám, ha mindenáron igazolni akarják a létüket az adófizetők pénzéért, akkor hozzanak részletesebb szabályozást, ami a kisebb kaliberű fegyverek részére nagyobb mozgásteret enged.

    Ugyanis a lőtt seb okozta roncsolás a csőtorkolati energián kívül még sok egyébtől függ. ( Lövedék tömege, kalibere, típusa ).
    Például amíg egy 300 m/s energiájú 9mm-es hagyományos pisztolylövedék valószínűleg könnyen halálos sebet ejt, addig egy ugyanilyen energiájú közönséges légpuska-lövedék jó eséllyel ha valakit eltalál, a ruháját sem üti át, max. zúzódásokat okoz.

    Nyilván ártó szándékkal viszont a 7,5 J is sok. Az emberi elme nagyon leleményes tud lenni, ha valakinek ártani akar , erre szinte akármilyen eszköz alkalmas, nem hinném hogy emiatt a hobbifegyvereket ilyen blokád alá kellene vonni.

    Talán a szabályzásban figyelembe kellene venni azt is, hogy az adott fegyver táras ismétlőfegyver, vagy kifejezetten egylövetű, céllövőfegyver. Nem véletlen, hogy vadászfegyvereknél sem engedélyezik a félautomata ismétlőfegyvereket és ennek jogosságát teljes mértékben elismerem.

    Üdv,
    Ákos

  13. Kedves Ákos!
    Röviden lefordítva az a mondanivalód lényege,hogy a 7.5 joule energia sportoláshoz kevés,de ártó szándékhoz sok.Ez így van.Egyáltalán nem ez a lényeg.Elhiszem,hogy te senkinek nem okoznál sérülést,leveledből leszűrve te odafigyelnél arra,hogy senkinek ne okozz sérülést.A 67 éves édesanyámnak erről más lenne a véleménye.2009-ben a kertjében dolgozott,amikor a szomszéd bácsi (hozzáteszem,rendes ember,egy légynek sem tudna ártani)az udvarán lövöldözött és véletlenül fejen lőtte édesanyámat,hangsúlyozom véletlenül.Elég rossz látvány volt ahogy láttam a fejét,elöntő vérrel.A dologról kb 5-en tudtunk,mert nem jelentettük az esetet.Rengeteg baleset van szerintem,csak ezek a dolgok házon belül maradnak.Nem a fegyver energiája számít,hanem,hogy kinek a kezében van.Ezt kellene szabályozni.Ez csak a történtekből kialakult véleményem.Üdv!

  14. Tisztelettel kérném segítségeteke, légpuska vásárlás előtt állok.Ki is néztem a neten az amcsi crosman benjamin trail NP xl1500-ast,ami egy új fajta nitrogén dugattyus légfegyver.SAJNOS nem sok leirás találok róla ..kérlek segítsetek hogy jó választás e ,vagy zsákbamacskát vennék…Amit megtudtam eddig róla,elég jónak számít…KÖszönöm előre is. üdv.Roland

    • Üdv,

      Az ugyanilyen rendszerrel gyártott (Légrugós) Nitro Venom légpuskáról hamarosan jelenik meg írás a Kaliber magazinban illetve mi is csináltunk róla egy tesztet ami itt az oldalon lesz elérhető. Ezekből az írásokból sok mindent megtudhatsz. Azt előre elárulom, hogy jó ár-érték arányú fegyverek viszont egyik Theoben rugós Crosman légpuska sem tudja azt a gyári teljesítményt amit a gyártó megad. A többit majd az írásban kifejtjük.

      Péter

      Válasz erre:
      „Tisztelettel kérném segítségeteke, légpuska vásárlás előtt állok.Ki is néztem a neten az amcsi crosman benjamin trail NP xl1500-ast,ami egy új fajta nitrogén dugattyus légfegyver.SAJNOS nem sok leirás találok róla ..kérlek segítsetek hogy jó választás e ,vagy zsákbamacskát vennék…Amit megtudtam eddig róla,elég jónak számít…KÖszönöm előre is. üdv.Roland”

  15. A B.Crosman NP xl 1500 nekem is szivügyem,mivel a-rugót helyettesitő- nitrogénpatron nem allergiás a hőmérsékletre,állandóan azonos teljesitményt nyujt.Tulajdonképen gázos fegyverként működik,tehát nem rug vissza,mégsem kell benne patront cserélni mint a Co2 tipusoknál.A működési elv ugyanaz,mint az autók hátsó csomagtartó ajtajának emelő teleszkópjának.Élettartama:az örökkévalóság.Hátránya,hogy -egyelőre-Párkányba(Sturovó) kell elutazni érte,előre megrendelni, és 391 € leperkálása után ovatosan hazahozni, mivel -szörnyüség-de a 16 jouljával veszélyes a társadalomra.

    • Köszönöm az infót,ezt a megerősítést vártam.Tehát mégis csak jó fegyver ez.Még ha azt megtudnád mondani,hogy valameik csomagküldő kiszállitja -e magyarországi címre.

      Válasz erre:
      „A B.Crosman NP xl 1500 nekem is szivügyem,mivel a-rugót helyettesitő- nitrogénpatron nem allergiás a hőmérsékletre,állandóan azonos teljesitményt nyujt.Tulajdonképen gázos fegyverként működik,tehát nem rug vissza,mégsem kell benne patront cserélni mint a Co2 tipusoknál.A működési elv ugyanaz,mint az autók hátsó csomagtartó ajtajának emelő teleszkópjának.Élettartama:az örökkévalóság.Hátránya,hogy -egyelőre-Párkányba(Sturovó) kell elutazni érte,előre megrendelni, és 391 € leperkálása után ovatosan hazahozni, mivel -szörnyüség-de a 16 jouljával veszélyes a társadalomra.”

  16. Üdv szeretném megkérdezni hogy vettem egy ilyen fegyvert és az oldalukon láttam ezt a crosman gyártmányú 15 mm csősújt és ezt szeretném rászerelni csak szeretnék felvilágosítást kérni hogy rá lehet e egyáltalán rakni? A választ köszönöm

  17. Üdv.

    Nekem van egy Crosman Phantom puskám,és egy Crosman 1077 is.Én személy szerint mindkettővel megvagyok elégedve.A maguk kategóriájában elég jók.De lenne egy kérdésem.Nézegettem a képeket amiket önök felraktak versenyekről.Senki kezében nem láttam egyik tipust sem.Lehet hogy mégis olyan rosszak ezek a fegyverek hogy senkisem égetné magát ilyen játékszerekkel?És tulajdonképp rosszul döntöttem anno hogy ezeket a tipusokat választottam??De azis lehet hogy lőnek kissebb versenyeken ilyen tipusokkal csak nincs kép róla önöknek?

    További szép napot.Tisztelettel, István.

  18. Kedves Péter.

    Keresek egy fegyver típust.Évekkel ezelőtt forgalmazták önök,ha jól emlékszem crosman volt,huszonezer forint volt az ára.Csőtörős,a csövet felcsukáskor nem a hagyományos módon két hengeres ékes stift tartotta,hanem a fegyvertesten egy kb 10mm-es stift,a csövön pedig u forma.Remélem mond önnek valamit az amit leírtam,sajnos csak így tudtam leírni a dolgot.

    Tisztelettel István.

  19. Üdv. Nemrég vettem egy crosman 1077-est ami teljesen jól működött de mostanában ha a patront cserélek kiengedi a gázt. Szétszedtem és az „ütőszeg” szerű résznél engedi a gázt. Azt szretném kérdezni hogy megtudják e csinálni, mennyibe kerülne és mennyi idő lenne ez.

  20. Tisztelt Péter!

    Nemrég vásároltam egy 1077-est maximálisan elégedett vagyok a képességeivel, én is mindenkinek csak ajánlani tudom aki egy kis hétvégi célbalövésre vágyik a kert végében. A 12 gr patronnal ugyan hivatalosan 40-50 lövést lehet leadni, de úgy érzem, hogy kb két tár azaz 24 lövés után már változik a lövedék pályája. Két kérdésem is lenne, hogy át tudják-e önök alakítani, hogy 88 gr patronnal is működjön és, ha igen ez kb mennyibe kerül? A másik kérdésem pedig, hogy 7,5 j alatt Target Fieldhez melyik fegyvert ajánlaná ami minden szempontból megfelelne a kezdetekhez. Köszönöm üdv Péter

  21. Üdv! Az lenne a kérdése , hogy láttam a neten két orosz gyártmányú `robbanós` lőszert légpuskához : blik és fantom! Hajt a kíváncsiság, hogy kipróbáljam buliból! De nem okoz problémát a fegyver csővében!? Válaszát előre is köszönöm!

  22. Sziasztok , azt szeretném megkérdezni , mennyire pontos nyílt irányzékkal ? Mert ahogy elnézem, vízszintesen nem állítható . A másik kérdésem az volna , meddig tartja meg a hajtógázt . A harmadik kérdésem meg az volna , pl 20 méterről érdemes e lőni egy 20 ft nagyságú tárgyra . Előre is köszönöm a választ

  23. Tapasztalatom: Nagyon pontos, a Crosman így szállítja. A patronok nincsenek egyformán töltve ezért van amelyikkel akár három hétig sem ment el a co2, (nem tesz jót neki, ha nyomás alatt tárolod) van amelyik eltűnt pár nap alatt. A magyarra butított példányok 20 méteren már sántikálnak a 20-25.- lövés után.
    De aranyos!

Szólj hozzá!

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft