Crosman SR357 – „Mint az igazi”

Mint a világ hobby fegyver gyártásában résztvevő cégek nagy része, az elmúlt évtizedekben a Crosman cég is egyre inkább a költséghatékonyság jegyében készítette fegyvereit. Míg a 70-es 80-as években még jó pár, szinte teljesen fém építésű pisztolyuk volt gyártásban addig mostanra ezek szinte teljesen eltűntek a katalógusaikból és mára egy „munkában edzett” asztalos is egy kezén megszámolhatja ezeket.

Azután a 2012-es évben végre áttörés történt és feltűntek új pisztoly modellek melyeknek tervezésekor láthatóan cél volt, hogy a 10-es éveiket taposó amerikai gyerkőcök mellett azokat a vevőket is megtalálják akiknek fontos, hogy egy légpisztoly másolat a méretek mellett súlyban is hiteles legyen.
Ilyen a C41 (Walther P38), 1911 GI (Colt 1911), C-TT (Tokarev) illetve az SR357 is.

Kívül

Az SR357 teljes egészében fémből készült. Szép kidolgozású és a szürke szín is kimondottan jól áll neki. A viszonylag nagyméretű kombat markolat (mely a patron becsavaró fület is rejti) gumírozott. Nem kicsi de az ujjaknak kialakított helyek miatt simán átfogható és kényelmes.

A keret jobb oldalán a kötelező figyelmeztető feliratsor sajnos kihagyhatatlan az USA-ban. Esztétikailag nem nagyon tesz hozzá a produktumhoz. Ahogy kell, van funkcionáló tárkioldó gomb és vízszintesen illetve függőlegesen is állítható hátsó irányzék, szintén fémből.

A tár nem osztott mint az elődfegyvernél (C-357 vagy C-357 Vigliante) ezzel a légpisztolyfunkcióról leginkább árulkodó részt sikeresen likvidálták. A 4,5mm-es cső a csőszájtól beljebb kezdődik így növelve az ‘igazi fegyver” hatást. A cső alján „hűtőbordák”, a dobozban két weaver szereléksín. Mindkettő felrakásával (a csőre lehet rögzíteni) szinte végtelen kombinációs lehetőségünk van felszerelni pisztolyunkat, Red Dot irányzékkal, távcsővel, lámpával… stb. És a nagy atrakció: a tárban 6db töltőhüvely figyel csendesen amitől tényleg realisztikus az összhatás.

Működj!

A markolathéj nem kis acélkarmokkal, a patronba kapaszkodik mint a C357-esnél hanem egyszerűen hátrafelé le tudjuk húzni. Annyi előnye van, hogy nem kell patront tartani fegyverünkben ha azt szeretnénk, hogy a héj a helyén maradjon.
A patron szájára tegyünk egy pici szilikon zsírt! Így becsavaráskor nem tapad rá a tömítésre és nem deformálja azt.
Míg új a patrontömítés a Co2 patron kiszúrásakor semmilyen szisszenő hangot nem hallunk. Ilyenkor rögtön zár a tömítés. Ne húzzuk meg izomból a srófot, inkább próbának lőjünk egyet, hogy van-e már gáz a rendszerben.  Később, sok használat után, úgyis össze esik a tömítés egy kicsit de meghosszabbíthatjuk az élettartamát ha erre figyelünk.

Ezután a fegyver keretének bal oldalán található tárkioldó gombot előre tolva billentsük magunk felé a tárat. Az üres töltőhüvelyek kinyeréséhez használjuk a hüvelykivető rudat! A hüvelyek rézből vannak műanyag heggyel ami a magot szimbolizálja. A hüvely talpán WinGun 700 feliratot találunk. Ennek alapján tudunk tartalék hüvelyeket rendelni ha a 6db. nem lenne elég. Az acélgolyót egyszerűen elölről nyomjuk be a furatba. Finoman megszorul. Ezután a töltött hüvelyeket vagy egyesével helyezzük a tárba vagy a fegyverhez adott gyorstöltővel egyszerre is megtehetjük mindezt.

Ebben az esetben helyezzük a hüvelyeket a gyorstöltő furataiba. A töltőt felfelé tartva, az alul lévő recés fogantyút rugó ellenében nyomjuk felfelé, majd forgassuk kattanásig jobbra. Ebben a pozícióban rögzíti a hüvelytalpakat a töltőbe. Ezután a nyitott tárba helyezve a hüvelyeket nyomjuk meg a rugós fogantyút. A hüvelyek szépen becsúsznak a tárba.

Tár visszacsuk és már mehet is. Illetve itt is egy új, máshol eddig nem látott megoldás. Hogy a cső és a tár közötti hézagot minimalizálják, a cső farban egy kúpos alakú rugós fémbetét kapott helyet. Ez a tár becsukásakor szépen illeszkedik a tárhoz, teljesen lezárva a kiszökő levegő útját.

Itt is mint a legtöbb revolvernél DA (revolverező) és SA (ismétlő) rendszerrel is használhatjuk a fegyvert attól függően, hogy „mekkora veszélyben” vagyunk. Ha a lövések előtt a kakast felhúzzuk a tárat helyére fordítjuk és az elsütőbillentyű is hátsó (sütési) pozícióba kerül. Így pontosabban, a fegyver bemozdítására kisebb esélyt adva lőhetünk. Ha viszont a helyzet és a kirakott sörösdobozok száma úgy kívánja, revolverezve nagyon gyorsan szabadulhatunk meg a 6 lövedéktől.
A fegyveren biztosító nincsen. A kakas hátramozdulásakor egy acél rúd emelkedik a kakas és a szeleptüske közé ami elsütéskor közvetíti az ütést.

Pontosság, erő

A fegyver acélgolyóval működik, ami azt jelenti, hogy a 4,5mm.-es csőből 4,45-ös rézzel vagy ónnal (puhafém) bevont lövedékek repülnek ki. Nyilvánvalóan nem tud olyan pontos lenni, mint egy huzagolt cső – 4,5mm.-es ólom lövedék kombináció. A szórásképre voltam igazán kíváncsi így a teszt előtt nem is állítottam az irányzékon. Nem az volt a szempont, hogy minél jobb eredményt érjek el.

A fekete kör alsó-széle közepére céloztam mindkét esetben. 5m.-en, a lövések előtt a kakassal felhúzva – nem támasztva, 2,5-3cm.-es szórást lőtt. A fegyver sütése így is elég „katonai”. Kell hozzá egy kis rutin míg az ember megszokja. Revolverezve a szórásképp jóval nagyobb (5-7cm), viszont ezzel együtt az élvezeti faktor is. A lövedéksebességeknél nincs nagy különbség. Úgy 35-40 lövésig 133 és 141 m/s (4,5joule) között mozog. Utána, ahogy csökken a nyomás a patronban a fegyver ereje is csökken.

Belül

A markolathéj lehúzása után le kell venni a héj rögzítésére szolgáló műanyag burkolatot is. A 4db. rögzítőcsavar kicsavarása után leemelhető a burkolat. Minden alkatrész fémből van. Itt a levegőadagoló rendszer nem két részből áll (kiszúró egység és légkamra összekötve egy rézcsővel) mint a C357-nél hanem egy blokkból. Nehezen elkézelhető, hogy normális mennyiségű és minőségű használat mellett a tömítéseken kívül más tönkre mehet.

Summa summárum

Pozitív
– realisztikus külső
– teljes fém szerkezet (kívül-belül)
– csőfarnál légzáró rugós betét
– mindkét irányban állítható irányzék
– töltőpatronos rendszer (nekem ez is pozitív)

Negatív
– acél gömblövedék
– sütés

– Vasicza Péter –

“Crosman SR357 – „Mint az igazi”” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Péter!

    Ez tényleg Crossman légpisztoly? Vagy pedig csak egy ismételt átnevezés történt: Ezt a modellt, fazont ugyanis számtalan név alatt már forgalmazták (többek között Ruger és Dan Wesson márkanév alatt).

  2. Igen; Zsolt kolléga megelőzött. Ez kívülről is, belülről is egy Dan Wesson – ami nem baj ugyebár, mert jó fegyverek azok… Messziről a Rüger is hasonlít rá – bár az én Rügerem még úton van, ma hozza a futár, még nem volt a kezemben.
    (BTW: most az én egyik – 8″-os – Wessonom szelepe betegeskedik; nem tud valaki egy jó szervízt/alkatrészárust…?)

    Gyuri

  3. Igen. Az észrevétel helyes. A Crosman és az Umarex cég termékei között vannak átfedések. Néhol csak alkatrészek, technikai megoldások azonosak más esetben (mint itt is) a fegyver egésze. Ha jól tudom mindkét cég Taiwanban gyártatja ezt a modellt még az sem kizárt, hogy egy helyről való a két revolver.

Szólj hozzá!

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft