
Majd valamikor 1999 környékén a Gamo cég hirtelen ötlettől vezérelve beszüntette a gyártását. Máig nem értem miért. Nem nagyon volt konkurenciája ebben a kategóriában és utódja sem készült később a Gamo cégnél. Csak sokkal később, 2004 körül dobta piacra az Umarex cég a Winchester Co2-es légpuskáját ami felveszi a versenyt a G1200-al. Azóta egy-két javításra behozott darabon kívül nem találkoztam ezzel a típussal.
2008 nyara. Egy úriember lépett be az üzletbe és közölte, hogy megszabadulna egy régi légpuskájától. Mivel éppen tele voltunk használt fegyverekkel, látható lelkesedés nélkül ugyan de mondtam, hogy „nézzük meg!”. A tokból egy teljesen hibátlan állapotú G-1200-as került elő. Megegyeztünk.
Sokáig ott pihent a többi, gyűjteményi darab között amikor eszembe jutott, hogy bár egy „halott” típus de meghatározó darabja volt a 90-es éveknek, abból az időből amikor a Gamo cég még legalább annyit adott a minőségi fegyvergyártásra mint a design-ra.
Első látás

Működés

A fegyver jobb oldalán találjuk a töltőnyílást.
A töltőrugót a felhúzókar segítségével húzzuk hátra majd a nyíláson keresztül 12db diabolót helyezhetünk a tárba. A töltőnyílás sziluettje is mutatja, hogy ebbe a fegyverbe kizárólag lapos fejű diabolót használhatunk. Ha nehezen boldogulunk a viszonylag szűkre szabott töltőnyílással akkor a tárfedelet rugó ellenében hátratolva levehetjük. Így teljesen szabaddá válik a töltővályú.A lövedékek behelyezése után visszaengedjük a rugót a lövedékekre. Ezután a biztosító lemez előretolásával kibiztosítjuk a fegyvert.
Az előagy hátrahúzásával a töltőblokk kimozdul jobbra, így lehetővé téve, hogy a tárból az első lövedék bekerüljön a blokkba. Az előagy visszaengedésekor a töltőblokk a csőfarhoz „szállítja” a lövedéket. A csőretöltést a teljes biztonság érdekében a puska mindkét oldalán, egy kis ablakban megjelenő piros szín is jelzi. Ezután az elsütő billentyű meghúzásával leadhatjuk a lövést.
Használat közben



Persze mint azt fenntebb már említettem ez a fegyver az átlagnál is érzékenyebb a lövedékekre. Könnyen előfordul, hogy ha egy picit is hosszabb a lövedék mint a töltőblokk szélessége akkor deformálódik töltés közben. Ez esetben ez a helyzet nem állt fenn de mint a mellékelt ábra is mutatja mindenképpen javallott több fajta lövedéket is kipróbálnunk mielőtt döntünk.
Fontos! Ennél a fegyvernél csak és kizárólag a lapos fejű diabolót használhatjuk. Nem egy esetben hoztak be hozzánk javításra G-1200-ast azzal a problémával, hogy megszorult a töltőblokk, beragadt a lövedék. Szintén gondot okozhat ha az „ellenséggel folytatott ádáz harc” annyira elvonja a figyelmünket, hogy kétszer töltünk egymás után. Mindkét esetben, ha időben észrevesszük a hibát vegyük le a tárfedelet és húzzuk hátra az előagyat. Így szabaddá válik a töltőblokk furata ahonnan ki tudjuk ügyeskedni a beszorult, megakadt lövedéket.
Belső szerkezet

Összkép
A fegyver népszerűségét többek között a semelyik másmilyen légpuskánál addig nem látott „pump action” töltési rendszernek köszönhette. Ráadásul az akkori kínálatban a co2-es fegyverek zöme szinte teljes mértékben műanyag burkolatúak voltak ami az amerikai piacon elfogadott és normális viszont itt, Európában az emberek jobban szeretik a fém – fa kombinációt. Összességében egy nagyon jó formájú, összetéveszthetetlen stílusú, igényesen elkészített légpuska a G-1200-as.
Akinek van vigyázzon rá, akinek nincs vadásszon rá!
Pozitív
- összetéveszthetetlen
- egyedi fazon
- jó minőségű anyagok
- kényelmes, jól használható agyazás
- hobby fegyverhez mérten jó szóráskép
- egyszerű, megbízható belső szerkezet
- nincs típushibája
Negatív
- apró illesztési pontatlanságok
- műanyag csőburkolat
- elsőirányzék
- elsütőbillentyű
- brutális sütés
Adatok:
- Kaliber: 4,5mm
- Súly: 2900gr
- Csőhossz: 460mm
- Teljeshossz: 970mm
- Tárkapacitás: 12diaboló
- Lövedéksebesség: 165-168m/s
Csak még egy sor. Másnap kicseréltem az elsütőbillentyűt támasztó spirálrugót egy gyengébbre. Sokkal jobb.
Van nekem is egy Gamo-1200-as légpuskám.Távcsővel meg minden.És egy bajom van vele,hogy ereszti a levegőt.Kérlek segítsetek hogy mi tévő legyek!!!!!!!!!
Válasz erre:
„Van nekem is egy Gamo-1200-as légpuskám.Távcsővel meg minden.És egy bajom van vele,hogy ereszti a levegőt.Kérlek segítsetek hogy mi tévő legyek!!!!!!!!!”
Sajnos kamratömítés nincs nálunk sem már ehhez a típushoz de a patronnál lévő még van. Ha ez okozza a problémát akkor tudunk segíteni. Ellenkező esetben vagy a gyártónak érdemes írni egy szívhez szóló levelet vagy a neten keresni egy komolyabb európai dealert. Sajnos a magyarországi Gamo főforgalmazók az alkatrészellátással hadilábon állnak. Az enyém még mindig bírja a gyári tömítésekkel de ha majd egyszer megadja magát én is eképpen teszek.
nekem volt ilyen puskám, semmit nem ér, de jól néz ki, nem szabad megvenni.
József
Válasz erre:
„nekem volt ilyen puskám, semmit nem ér, de jól néz ki, nem szabad megvenni.
József”
Mire alapozod eme határozott kijelentésed? Szerintem remek hobby fegyver.
Köszi! Segítettél.De tényleg!
Válasz erre:
„nekem volt ilyen puskám, semmit nem ér, de jól néz ki, nem szabad megvenni.
József”
Nekem van egy ilyen puskám.Ha elöveszem,addig lövök amíg kinem fogy a löszer,vagy a patron készletem.Sok fajta lég, és co-s puskát próbáltam már,de ez a kedvencem.Meglepően pontos,erős.Szerintem az árát bőven megérte. ( Én 10 Euróért vettem,úgy,hogy rosszként árulták egy piacon.) Körülbelül fél óra alatt megjavítottam.A tárba én csak 10 diabolót teszek,mert akkor még nem nyomja túl erősen a tárrugó a töltö elemnek a löszert.
10 euro??!! No az tényleg nem volt érte sok. Kb. 50.000.- a piaci ára egy szebb darabnak. Én az enyémen még annyit megtettem, hogy az elsütőbillentyű rugóját kicseréltem egy kicsit gyengébbre mert nekem nagyon keménynek tűnt a sütés. De ezen kívül kutya baja. Ja, és annak ellenére, hogy a co2-es fegyverek tömítései viszonylag gyorsan mennek tönkre (többek között a co2 gáznak is köszönhetően) itt még mindig a gyári tömítések vannak benne. Pedig ketten is használjuk a csaláldból.
Mindig is szerettem volna egy ilyet, most meg aztán pláne.
nekem van GAMO-1200-es ha érdekel téged, vagy valakit ! eladó cserélhető !
Válasz erre:
„Mindig is szerettem volna egy ilyet, most meg aztán pláne.”
Válasz erre:
„nekem van GAMO-1200-es ha érdekel téged, vagy valakit ! eladó cserélhető !
Válasz erre:
„Mindig is szerettem volna egy ilyet, most meg aztán pláne.””
Engem (egyelőre érdeklődési szinten) érdekelne.
Milyen állapotú?
Ára mennyi lenne?
Cseretárgyként mi érdekel?
Üdv: Attila
Az egyémből elszállt az a töltő pecek a rugóval együtt. Nincs valakinek ötlete honnan szerezhetnék hozzá?
Ha valaki tud gamo 1200 at ,nem túl drágán akár hibásat is érdekelne. tezeusz@freemail.hu
Én vettem az Ausztriai bolhapiacon egyet,kifogástalan állapotban van.Dobozában árulta az árus,akitől 30 euróért vettem meg.Igaz 50-re tartotta,de 12 óra után már mindenki csomagolt akkor alkudtam meg vele.Nagyon szuper kis puska,meglepően pontos,igaz csak minőségi lőszerem van itthon.Kilövöldözöm magamat aztán piacra dobom mert én íjász vagyok!
Szia
Ha kilövöldözted magad akkor engemet érdekelne.
Üdv Waltmann Mihály
Válasz erre:
„Én vettem az Ausztriai bolhapiacon egyet,kifogástalan állapotban van.Dobozában árulta az árus,akitől 30 euróért vettem meg.Igaz 50-re tartotta,de 12 óra után már mindenki csomagolt akkor alkudtam meg vele.Nagyon szuper kis puska,meglepően pontos,igaz csak minőségi lőszerem van itthon.Kilövöldözöm magamat aztán piacra dobom mert én íjász vagyok!”
Üdv.! Nekem van egy eladó GAMO G-1200 -as légpuskám. Ajánlatot a bav80@freemail.hu mail címre várok.
Én kaptam kölcsön egy ilyet,élmény volt vele lőni (slavia után) ,de sok problémám volt vele.Beragadtak a lőszerek stb,többször szét kellett szednem.Lehet én nem használtam jól…
roland
Szintén van egy eladó Gamo 1200 légpuskám, prímán használom céllövészetre, 30 méteren 🙂 Winchestert szeretnék helyette.
Tényleg nagyon jól néz ki! Bár én egy AK47- t szeretnék. 🙂
Én kaptam egyet ajándékba,nagyon szuper. Ha elkezdek vele lövöldözni,alig tudom abbahagyni.Elég pontos,és erős.Annyi a gondom csak hogy amikor kifogy a Co patron egy lövedék a csőbe marad.De aki tudja a trükköt,egy pillanat alatt megoldja. (Tárrugót kiakasztani,és a tisztítóvesszővel szemből a csövön vissza kell tolni a tár,adogató elemébe az elakadt lövedéket) Vagy amikor hallani a lövés hangján hogy gyengébb,akkor csak lövedék nélkül kell egyet-kettőt elsütni,és cserélni a patront.De akkor is imádom! Szuper cucc!