A légfegyverek története I.

A mai légfegyverek ősei reprezentálják a legöregebb légnyomással működő tecnikát, amely már a 15.-ik század óta létezik. A fegyverek fejlõdésének ebben a periódusában a légfegyverek kiemelkedõ tulajdonságokkal rendelkeztek a többi „egyszerű” lőfegyverhez képest.

Ezen erények közül csak néhány: a légfegyverek elsüthetők voltak esőben is, míg ugyanilyen körülmények között az akkori kovás illetve kanócos fegyvereket nem lehetett használni, mivel a külső serpenyőben elhelyezett felporzólőpor hamar átnedvesedett. Ezen kívül adott időn belül több lövést lehetett leadni velük mint vetélytársaikkal, ahol a töltés sokkal több időt vett igénybe. Még egy szempont – és ez nem elhanyagolható – halkabbak voltak mint a hasonló kaliberű társaik, nem volt torkolattűzük és teljesen füstmentesek voltak, így nem árulták el használójuk hollétét. A 18 és 19.-ik század feketelõporos puskái hatalmas sűrű füstfelhő kíséretében tüzeltek, a légpuskákkal szemben. Egy légfegyver hangja szinte hallhatatlan volt egy heves csatában.

Az elõbb felsorolt jó tulajdonságok mellett persze megvolt a negatív oldala is a dolognak: az ebben az időben készített légfegyverek drágák, roppant komplikáltak és esetenként, a hatalmas nyomás miatt önveszélyesek is voltak. Az akkori tervezők, illetve készítők technikailag még nem voltak képesek ilyen nyomást tökéletesen uralni, így a szelepek nem zártak jól, a csövek nem voltak rendesen szigetelve, emiatt a fegyverek lassan eresztettek a nyomásukból.

Történelmi források megemlítik mint problémát hogy a közkatonák gyakran képtelenek voltak komplexebb, használatában bonyolultabb fegyverek kezelésére, amely állítás igaznak tűnik ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagos toborzott paraszt sohasem találkozott egy lóval vontatott szekérnél bonyolultabb szerkezetnél. Azon emberek száma akiknek már voltak tapasztalatai mechanikus szerkezetekkel nagyon kevesen voltak. Az 1700 – as években a légfegyverek olyannyira teret nyertek a hadászatban, hogy Franciaországnak, Ausztriának és néhány más nemzetnek is légfegyvert használó mesterlövész osztagaik voltak. Ennek az időszaknak máig az egyik legismertebb légfegyverét Ausztriában készítették és találóan „Windbüschének” azaz szélpuskának hívták. A fegyver az anyaországon kívül hamar népszerû lett Németországban, majd Európa nagy részén is. A fegyvert 1778 – ban vagy 1779 – ben alkotta meg a tiroli órás, és fegyverkovács (érdekes párosítása a szakmáknak) Bartholomäus Girandoni (1744 – 1799), ezért az irodalomban gyakran „Girandoni légpuskának” nevezik a fegyvert.

A Windbüsche 1,2 méter hosszú volt és 4,5 kg.-ot nyomott, amely paraméterek hasonlóak voltak a korabeli muskétáékhoz. A légtartály egy eltávolítható „furkósbot” alakú rész volt a fegyveren. A Windbüchse specialitása volt a 12darab 13mm.-es ólomgolyó, melyek egy csőszerű tárban kaptak helyet. Egy képzett lövő fél perc alatt ki tudta üríteni a tárat, amely félelmetes „tűzgyorsaság” volt az ebben a korban használt elöltöltő fegyverekhez képest (ne feledjük, még közel 70 évünk van az első elöltöltő Colt feltalálásáig amely forradalmasította a többlövetű fegyvergyártást). A puska tűzerejére vonatkozóan csak annyit, hogy egy lövés ebből a légfegyverből át tudott hatolni egy 1 inch vastagságú falapon 100 lépés távolságról, amely körülbelül azonos egy modern 9mm.-es, vagy .45-ös kaliberű pisztoly átütőerejével. Girandoni később pisztolyokat is készített de ezek sosem érték el azt a népszerűséget mint puskái.

A világ másik felén is hangsúlyt kaptak a légnyomással működõ fegyverek. Az egyik legismertebb ember aki komoly nevet szerzett ez irányú kísérleteivel, a japán feltaláló, Kunitomo Ikkansai aki többek között azzal foglalkozott, hogy fegyverek különböző elõállítási módjait fejlesztette ki. 1820-ban létrehozott egy légfegyvert, amelyet a Nyugati légfegyvergyártás tanulmányozása inspirált de külalakjában attól eltért. Természetesen a légfegyverek feltűnnek a történelem más területein is. Az ünnepelt expedíció (1804) vezetői, Lewis és Clark egy .42-es (10mm) kaliberű légfegyverrel utazott melyet szintén a híres fegyverkészítő, Girandoni készített. Ez a fegyver 22 darab ólom gömblövedéket tárolt egy csőtárban mely a cső oldalára volt felszerelve. A tusban, mely légtartályként is szolgált, 800 PSI (kb.56 Bar) nyomás volt tárolva. A fegyver az elbeszélések alapján 22 lövést adott le percenként.

Az évtizedek teltével és a tűzfegyverek nyilvánvaló térnyerésével a hadászat terén egyre inkább a hobby és sportlövészet lett a légfegyverek használatának fõ területe. Birmingham-ben már az 1890-es években rendeztek versenyt speciálisan légpuskákra szabva. A versenyeket háztömbök között rendezték és a fõdíj melyet a vesztes csapat fizetett, leggyakrabban valamilyen „állatalkatrész” volt (marhaláb, birkahús). A sport annyira népszerű volt, hogy a századfordulóra anglia szerte 4000 légfegyveres klubbal és szervezettel (sok közülük Birmingamben) megalakult az Angol Nemzeti Légfegyveres Szövetség.

in Hírlevél, Lég, Légpisztolyok, Légpuskák, Magazin