Weihrauch Kupa 2013

Előzetes terveink szerint a Weihrauch Kupát minden évben más-más helyszínen tartanánk meg, hogy minél több embernek legyen lehetősége kipróbálni ezt a hihetetlenül szórakoztató sportot. Olyanoknak is akik még nem próbálták ki lő tudásukat versenyen illetve nem szívesen utaznának sokat egy olyan program kedvéért amiről egyelőre keveset tudnak. Így a tavaly első ízben, Pátyon megrendezett Weihrauch Kupa idén Győr-Moson-Sopron megyébe látogatott. Egész pontosan a Zsirai lőtérre.

A díjazás, köszönhetően támogatóinknak igen gazdag volt. A fődíj egy Weihrauch HW97K légpuska amit (hogy több embernek legyen esélye a nyerésre) a verseny végén kisorsoltunk. Ehhez elég ha valaki a saját kategóriájában az első 5-ben végzett. Ezen kívül az angol Sportsmatch, a cseh JSB Diabolo és az amerikai Crosman cég is ajánlott fel díjakat. A díjak összértéke így 200.000.- volt.

Alapvető tudnivalók azoknak akik esetleg még nem voltak tereplövész versenyen:

–    Minimális eszközigény: 1db. légpuska, lövedék (javasoljuk, hogy 1 légfegyverrel maximum 2 ember nevezzen)
–    a légpuska energiája legyen 7,5J alatt ha engedély nélkül szeretne versenyezni
–    a Field Target és Hunter Field Target számokhoz szükséges a távcső (célok 7-40m között véletlenszerűen elhelyezve)
–    Sziluett versenyen is előny a távcső de itt a legtávolabbi cél 25 méteren van (célok 10-15-20 és 25 méteren)
–    FT versenyen alapvető lövő póz az ülő (párna ajánlott), HFT-n a fekvő (laticell jól jöhet), Sziluettet állva lövik

A találkozó helyszíne: Zsirai lőtér, Lővér utca
GPS koordináták: 47.457310, 16.680931

Időpontja: 2013. Augusztus 25. (Vasárnap) 9h.

Versenyszámok:
–    Field Target 7,5J VM. (visszarúgásmentes)
–    Field Target 16J VM. (visszarúgásmentes)
–    Hunter Field Target 7,5J VM. (visszarúgásmentes)
–    Hunter Field Target 7,5J VR. (visszarúgásos)
–    Hunter Field Target 16J VM. (visszarúgásmentes)
–    Sziluett 7,5J

A Weihrauch légpuskával versenyzőket külön is értékeltük illetve külön indítottunk összevont *junior és női kategóriát is. *Junior kategóriában 18 éves korig lehetett indulni.

Díjazás:
Minden nevező emléklapot, minden kategória első három helyezettje érmet és oklevelet kapott.
Minden kategória első 5 helyezettje részt vett egy sorsoláson ahol a fődíjat, egy Weihrauch HW97K légpuskát sorsoltunk ki közöttük.
Ezen kívül tombolás sorsolással sok-sok ajándék közül választhattak a szerencsések.

Programok:
Pályanyitás 8.30-kor. Nevezések leadása és fegyverbelövés 9-10 óráig lehetséges. 10 órától versenyek.
Felállítottunk egy egész nap használható élmény lövészpályát is ahol bárki, versenyen kívül kipróbálhatta az ügyességét teljesen ingyen.

 

Itt találhatók a verseny eredmények.

A versenyen készült fotókat folyamatosan töltjük fel. Köszönjük a türelmet!

 

Köszönjük mindenkinek aki jelenlétével megtisztelte az eseményt!

 

Vasicza Péter                                                           Kincse Attila
Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet                         AlpokaljaLövészegyesület

“Weihrauch Kupa 2013” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft