Archive
A Crosman 1088 légpisztoly
Először úgy gondoltam, hogy az itt megjelenő írások témáit és alanyait abszolút szubjektív szempontok alapján válogatom majd össze, mint az általában lenni szokott. „Az ember ugye, arról ír ami érdekli, tetszik neki, valamiféle kötődése van hozzá…”Ez a mostani cikk talán ilyen szempontból rendhagyó, mivel a fegyvert amelyről alább szó lesz, nem én hanem a kedves vásárlóink szemelték ki, tudtukon kívül erre a célra.
Tovább
A Weichrauch HW97K légpuska
Őszintén szólva a kísértés már régóta megvolt, csak az ember az ilyen (nem kötelező) feladatokat mindig halogatja. Lehet, hogyha Elek Tamás barátom nem jön ezzel a hírlevél ötletével, ez az írás sosem születik meg.De, hogy miről is van szó? Hát, hogy papírra vessem gondolataimat, tapasztalataimat az általam az egyik legjobbnak és egyben legszimpatikusabbnak tartott fegyvergyártó cég egyik világszerte ismert és elismert puskájáról.
Tovább
A Nimród-Derringer Fegyverszaküzlet
Cégünk 1991-ben alakult Nimród néven s az akkori, viszonylag új törvényi lehetőségek figyelembevételével kezdett engedély nélkül vásárolható és tartható fegyverek forgalmazásába.
Tovább
Utolsó hozzászólások
Azt jelenti, hogy melyik évben lett Magyarországon bevizsgáltatva.
Umarex Colt SA Army – a pisztoly, amely meghódította a „nyugatot”Péter Vasicza
Üdvözletem! A fegyver bal oldalán, a markolat elött a 16-os szám mit...
Umarex Colt SA Army – a pisztoly, amely meghódította a „nyugatot”nyumi
Üdvözlöm! A tapasztalat az, hogy a szifonpatronnal való használat esetében mindenképpen kell...
Pár gondolat a légfegyver lövedékekrőlPéter Vasicza