Archive
10. Légfegyveres Lövésztalálkozó
2018 Május 5.-én rendeztük meg a 10.Légfegyveres Lövésztalálkozót a Móri, Sasszem Sportlövész Egyesülettel közösen. Az évek során a helyszín, versenyszámok változtak de amit igyekszünk megtartani, hogy kortól, nemtől és lő tudástól függetlenül minden résztvevő jól érezze magát. Maguk a versenyszámok is úgy voltak kitalálva, összeállítva, hogy a kihívás mellett mindenkinek sikerélményt is nyújtson.
A találkozó helyszíne: 8060 Mór, Vásártéri u. 25.
Időpontja: 2018. Május 5. Szombat 9.30 órától
Tovább
6. Weihrauch Kupa
Immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Weihrauch Kupa a német gyártó baráti segítségével. Akárcsak az előző alkalommal, a rendező egyesület a Fekete Sólyom Lövész Sportklub volt, a helyszín pedig a Pátyi lőtér. A díjazás, köszönhetően támogatóinknak igen gazdag volt. A fődíj egy Weihrauch HW97K légpuska amit kisorsoltunk. Ehhez elég volt ha valaki a saját kategóriájában az első 5-ben végzett. Ezen kívül az angol Sportsmatch, és a cseh JSB Diabolo cég is ajánlott fel díjakat. A díjak összértéke így több mint 200.000 Forint volt. Indítottunk külön összevont női és junior kategóriát és rendeztünk 10m.-es pontlövész versenyt, ami puskával vagy pisztollyal is meglőhető volt.
9. Légfegyveres Lövésztalálkozó
2017 Május 28.-án rendeztük meg a 9.Légfegyveres Lövésztalálkozót a Pátyi, Fekete Sólyom Lövészklubbal közösen.
Az évek során a helyszín, versenyszámok változtak de amit biztosan szerettünk volna megtartani, hogy kortól, nemtől és lőtudástól függetlenül minden résztvevő jól érezze magát. Maguk a versenyszámok is úgy lettek kitalálva, összeállítva, hogy a kihívás mellett mindenkinek sikerélményt is nyújtson.
Tentshooting „mobil lőtér”
A Tent Shooting egy új szabadidős, rekreációs kezdeményezés, mellyel célunk elérhető közelségbe hozni, új oldaláról megmutatni és megismertetni az emberekkel a légfegyveres lövészetet.
A legfőbb irányelvünk, hogy mindezt szórakoztató, játékos körülmények között tegyük, úgy ahogy talán ezzel a sporttal még nem találkozhattak az érdeklődők.
Szolgáltatásunk dióhéjban egy mobilis lőtér felépítése amely szervezetten, profi felszereléssel biztosít ugyanúgy szórakozást egy kezdőnek, mint egy tapasztalt lövésznek. Így e sporteseményt el tudjuk juttatni: falu-családi napokra, fesztiválokra, céges rendezvényekre, csapatépítő tréningekre, nagyobb baráti összejövetelekre, magánrendelésekre. A szolgáltatást ajánljuk rendezvényszervező ügynökségeknek, vállalatoknak, önkormányzatoknak.
Umarex Colt SA Army „Diabolo” avagy Western Shooting légpisztoly módra
Mindig elgondolkodom azon, hogy miben rejlik Colt revolvereinek a varázsa. Miért van az, hogy nem lehet ezeket a darabokat megunni. Legyen nyitott, vagy zárt keretes modellről is szó, van bennük valami olyan különleges erő, ami a magamfajta – és bizonyára ezzel nagyon sokan vagyunk így – férfiembert megbabonázza és vágyakozással tölti el, hogy megfogja, megérintse és időnként meg is szólaltassa Őket. Igen Őket, mert ezek nem egyszerű tárgyak, lelkük van, ahogy a kakast megfeszítjük, halljuk, ahogy a dob fordul, és a dobléptető zenél a fogas koszorún, ami mindig mosolyt csal az arcomra. Miért van ez? Nem tudom rá a pontos választ, a westernfilmek hatása, a történelem ezen, romantikával töltött időszakának szelleme, a viszonylag egyszerű, de annál nagyszerűbb technikai megoldás, talán ezek egyvelege lehet rá a pontos magyarázat.
Tovább
Wyatt Earp
Négy feketébe öltözött alak gyors, határozott léptekkel halad a poros sírkőváros utcáin, a megszokottnál több fegyverrel az oldalukon és a kezük ügyében. A város lakói aggodalommal tekintenek rájuk és hozzájuk hasonlóan, mintha valamit tudnának, inkább sietve próbálnak minél messzebb kerülni tőlük és biztonságos helyre behúzódni. Néhány utcagyerek követi Őket, mintha csak valami cirkuszi mutatvány látványát várva, nagyszerű mulatság részesei lehetnének. A négy alak közül kimagaslik a hosszú bajszot viselő, szikár, vészjósló tekintetű, és a két lépéssel előbbre járó elszánt ember. Igen, Ő vezeti a másik hármat, közvetlen mellette a kissé sánta, köhécselő, szúrós tekintetű, hosszú kabátja alatt egy dupla csövűt rejtő, nem túl barátságos alak halad. A másik kettő elegáns, hosszú fekete zakóban, és makulátlan külsővel, a korábbi kettő elszántságával követi Őket. Egyszer csak egy csillagot viselő alak próbálja Őket feltartóztatni, de végülis jobbnak látja, ha nem áll az útjukba. Mintha a zajos város teljesen elcsendesedne, amikor a négy alak megérkezik az O.K. Corral mögötti üres telekre, ahol öt cowboy ijedt tekintete fogadja Őket. Kisebb szóváltás következik, de már késő, megszólalnak a fegyverek…
Weihrauch Kupa 2016
Immár ötödször került megrendezésre a Weihrauch Kupa a német gyártó baráti segítségével. Idén rekord számú versenyző tisztelte meg a rendezvényt ami külön öröm nekünk. Akárcsak az első alkalommal, a rendező egyesület a Fekete Sólyom Lövész Sportklub volt, a helyszín pedig a Pátyi lőtér. A díjazás, köszönhetően támogatóinknak igen gazdag volt. A fődíj egy Weihrauch HW97K légpuska volt amit kisorsoltunk. Ehhez elég volt ha valaki a saját kategóriájában az első 5-ben végzett. Ezen kívül az angol Sportsmatch, és a cseh JSB Diabolo cég is ajánlott fel díjakat. A díjak összértéke így 200.000 Forint volt. Indítottunk külön összevont női és junior kategóriát és rendeztünk 10m.-es pontlövész versenyt, ami puskával vagy pisztollyal is meglőhető volt.
1851 Colt Reb Nord Navy Sheriff Riasztó Revolver 9 mm Knall
– Akik csizmában halnak meg –
„A szél szinte széttépi a kihalt szellemváros faviskóinak korhadt deszkáit. Ajtócsapkodás, nyikorgás és a szél hátborzongató muzsikája messzire elhallatszik a sivatagban. Egy kóbor kutya vonyítása hangzik fel, keselyük köröznek egy kimúlt lótetem felett. A hőség elviselhetetlen, már a szél sem enyhíti.
Halk csilingelés hallik, egy fakó ruhás idegen, lassan, határozott léptekkel közeledik. Egy valamikor jobb időket látott, de mára már siralomházra emlékeztető ivó előtt áll meg, és mintha a legtermészetesebb és egyben legfontosabb dolga volna, meggyújtja szivarját.
Lassan két ember lép ki az ajtón, ez egyik kezében egy dupla csövű, a másik jobb keze már a pisztolyán van. Szó nem hallatszik, néma csend.
Ekkor az egyik felemeli a puskáját, a másik előkapja a revolverét, de az idegen alak kezében már kétszer dördül el a Colt Navy. A puskás alak azonnal összeseik, a másik, térdre rogyva rémülten kérdi, miért? Ekkor a fakó alak odalép hozzá, kiveszi szájából a szivart, és azt mondja: 1000 dollárért, majd újból elsüti revolverét, hogy bevégezze munkáját.”
Utolsó hozzászólások
Azt jelenti, hogy melyik évben lett Magyarországon bevizsgáltatva.
Umarex Colt SA Army – a pisztoly, amely meghódította a „nyugatot”Péter Vasicza
Üdvözletem! A fegyver bal oldalán, a markolat elött a 16-os szám mit...
Umarex Colt SA Army – a pisztoly, amely meghódította a „nyugatot”nyumi
Üdvözlöm! A tapasztalat az, hogy a szifonpatronnal való használat esetében mindenképpen kell...
Pár gondolat a légfegyver lövedékekrőlPéter Vasicza